Télen kezdtük az óvodát, így nem volt mintánk arról, milyen is a Szent Mihály-nap. Az óvónők annyit mondtak: jöjjünk. Apa nem ért rá – úgy emlékszem, bibliaórát tartott –, én beestem munkából. Senki nem mondta, hogy ott műsort adnak a gyerekek, hogy kézműves vásár és zsákbamacska is lesz, és az itteni költésekkel lehet támogatni az intézményt. Ahogy senki nem mondta, hogy a süti, langalló, gofri és egyéb nyalánkságok is ilyen támogató jelleggel vásárolhatók. Én meg úgy értem oda, mint mindenhova szoktam: készpénz nélkül. Dühös voltam. Ha egy kicsit több szót szánnak rá, akkor talán mi, új szülők nem égünk le a többiek, meg a gyerekünk előtt, esetleg megspórolnak nekünk pár kör hisztit.

Idén – már tudva a részleteket – készültem. Át tudtam gondolni, hogy ennek az eseménynek melyik részéhez tudok a leginkább hozzájárulni, sütit vállaljak-e, vagy mást. Idejében veszek ki pénzt a számlámról. És mindketten megyünk! De mivel láttam, hogy az új szülők pont olyan homályban vannak, mint mi voltunk előző évben, a szülői Facebook-csoportban leírtam röviden az esemény összetevőit.