Határozzuk meg az áldozat ószövetségi fogalmát!

A történelemben az ember – vallásától függetlenül – mindig is érzett belső késztetést arra, hogy áldozzon Istennek, aki megalkotta, megteremtette. Egyrészt feltételezték róla, hogy elvárja, másrészt ajándékaikkal, felajánlott cselekedetekkel igyekeztek befolyásolni az akaratát, hogy az irányítást a kezükben érezzék. Isten ezért szabályozza pontosan ennek a rendjét a népe életében.

Krisztus áldozatát áldozattal kell-e meghálálnunk?

Manapság a szónak negatív felhangja van, a megítélését az is meghatározza, hogyan tekintünk Krisztus áldozatára, látjuk-e, hogy nem tehetünk hozzá és nem vehetünk el belőle. Újszövetségi emberként talán a legnagyobb küzdelmünk elhinni: egyszeri és megismételhetetlen, ezért a teendőnk csupán annyi, hogy Jézusra bízzuk az életünket, aki elé naponként letehetjük a bűneinket. Részünkről ezután minden áldozat csupán hálából fakadhat, nem mártíromságból, nem kényszerből vagy az akaratunk megvalósulása érdekében. Talán mindannyian tettünk már fogadalmat Istennek szorult helyzetünkben, akár egy iskolai szituációban, súlyos betegségben vagy gyászfolyamatban – neki nincs szüksége erre, csak szándékunk komolyságát fejezhetjük ki általa.

És hogyan hat ránk az áldozat?

Példát mondok: egy diákunknál súlyos betegséget állapítottak meg az orvosok, a kollégákkal összeszorult szívvel követjük a fejleményeket. Tőlem apró áldozat, ám minden reggel hamarabb ébredek, legyőzöm a fáradtságomat, hogy az Úr elé vigyem a fiút, tusakodjam a gyógyulásáért, valamint erőt kérjek a családjának. Nekem van szükségem arra, hogy kifejezzem: fontosak a számomra, és hiszem, Isten gondoskodik róluk. Ezáltal könnyebben elfogadom az akaratát, bármit hozzon is a jövő. Ha a szerelmünknek örömet szeretnénk szerezni, akkor ahhoz a legjobb módot keressük, hasonlóan a hálaáldozathoz. Istennek szeretnénk kedveskedni az életünkkel, a cselekedeteinkkel, miközben magunk gazdagodunk. Ha a gondolataink az Úr akaratát kutatják, akkor őt egyre inkább beengedjük az életünkbe, mi pedig annál derűsebbé válunk, és az emelkedett lelkiállapotunkat a többiek felé is sugározzuk majd, jó lesz a közelünkben lenni. Tudjuk, hogy a problémáinkkal fordulhatunk Jézushoz, a szorongásainkat Isten elé vihetjük. Csatornát nyitunk az áldásnak, mint amikor kitárjuk az ablakot, amelyen keresztül beáramlik a napfény, a friss levegő.

A szolgálat is hálaáldozat, amely könnyen válik először túlterheltséggé, majd képmutatássá. Hogyan vegyük észre, ha már nem az eredeti szándék vezérel?