Gondolom, önnek Bagamérról nem a Keménykalap és krumpliorr című gyermekfilm fagylaltosa jut az eszébe…

Református többségű, határszéli faluban nevelkedtem; Bagamért a kívülállók a tormatermesztés őshazájaként is emlegetik. Egyébként éppen dédnagyapám volt az, aki azt a tormafajtát nemesítette, amely az ország mai torma-össztermésének a kilencven százalékát teszi ki. Ennél azonban lényegesebb, hogy voltak a családban, akik féltő szeretettel munkálták gyermeklelkemben a keresztyén hitet. Szokták mondani, minden hívő ember mögött áll egy áldott emlékű hívő nagymama. Mögöttem kettő állt, példaképeim voltak a hitben. Egyikük mindig kikérdezett, miről szólt az Ige. Azért tette, hogy jobban megértsem a lényeget, és az bevésődjön egy életre.

Hittanoktatásra beíratták?

Igen. Bagamérban a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján félig bujkálva, sikátorokon át vezetett az utunk ezekre a templomi hittanórákra. Még így is akadt jó szemű tanár, aki feljegyezte a konfirmandus gyerekek nevét. Számonkérte édesanyámon, hogy én is járok. – Na, ezt nem gondoltam volna Barnáról – mondta korholóan. Szüleim, nagyszüleim viszont igenis gondolták… Én pedig büszkén mentem a nagyapámmal – aki évtizedekig a legidősebb presbiter volt Bagamérban – együtt istentiszteletre, arra a templomdombra egyébként, ahonnan két partiumi templom is látszik.

A gyermekkor után hogyan alakult a hitélete?

A húszas éveimben találkoztam a Megváltóval, és döntöttem mellette. A megtérés friss élménye után azonban nagy magánéleti csapás ért. Mikor is támadna hevesen a Sátán, ha nem ilyenkor? De „az Úr csodásan működik”, megértettem, hogy ebben a csapásban a mindent javamra fordító Isten keze volt benne. Megerősödve jöttem ki abból a helyzetből.

Manapság egy tanyaközpontban lakik, olyan egyházközség főgondnoka, amelynek sok tagja a debreceni tanyavilágban él. Mi a sajátossága egy ilyen gyülekezetnek?

A debrecen-nagycsere-halápi gyülekezet egyike a legkisebbeknek az egyházmegyében, de valószínűleg a legnagyobb területtel. A hozzánk tartozó tanyavilág is igen kiterjedt. Ez meg is határozza a liturgikus alkalmainkon kívüli programjaink és szolgálataink zömét. Hálásak vagyunk a lelkészünknek, ifjabb Jenei Zoltánnak, hogy – nagy tehetséggel, kitartással – már tizenhat éve szolgálja hűségesen a gyülekezetünket, fogja össze a nagyszabású rendezvényeket, épít hidakat lélek és lélek között.

Milyen rendezvényekre gondol?

A nagy távolságok és közlekedési nehézségek miatt óriási a jelentősége annak, hogy vallási és világi rendezvényeknek egyaránt helyet ad a gyülekezeti házunkat övező egyhektárnyi saját terület. Pár napja például együtt szedtük a szemetet debreceni világcégek százötven dolgozójával és helyiekkel a minket övező erdőkben, a World Clean Up Day (takarítási világnap) jegyében. Ugyanaznap a Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ éves rendezvénye zajlott nálunk. Sokadik nyári gyülekezeti táborunkat tartottuk itt, mintegy százötven résztvevővel. Örömömre a szervezésben aktívan részt vettek a megújult presbitérium fiatal tagjai is. Októberben várjuk holland vendégeinket, akik a rendszerváltozás óta hűségesen visszajárnak hozzánk. Ruhaszállítmányaikra alapozva saját turkálót létesíthettünk a tanyán élő rászorulók érdekében. Ők azok, akik már ötvennégy orgonát adományoztak református gyülekezeteknek országszerte.

Szociálisan tudnak segíteni az itt élőkön?

Három tanyagondnoki szolgálatot is fenntart a gyülekezet, intézzük ügyes-bajos dolgaikat, egészen a kemoterápiás kezelésre szállításig. Nehéz elképzelni városiaknak, hogy mivel a legközelebbi nevelési intézmény tíz-tizenöt kilométerre esik, eléréséhez sok esetben szekérrel kell kihozni a gyermekeket. A legkisebbeken és munkába visszaálló szüleiken úgy kíván segíteni a gyülekezet, hogy családi bölcsődét működtet.

Milyen tapasztalatokat szűrt le, mint olyan, aki e terepen igyekszik Isten országát közvetíteni?

Mindenki szomjazik, öntudatlanul is, a Megváltó szeretetére. Reméljük, cselekvő hitünkkel másokat is oda tudunk szeretni Jézushoz.