Minden haragnak, harcnak, háborúnak egyszer véget kell érnie. Néha nem is zárjuk le, csak tűzszünetet kötünk, és örökítjük gyermekeinkre. Nemcsak országok közötti háborúkat, hanem családi konfliktusokat, frusztrációkat is továbbadunk. Óriási kavalkád, birodalmak tündöklése és bukása bontakozik ki Dániel látomásaiban. A leírt korszakban nagy volt a felfordulás a Közel-Keleten. Ahogy az elmúlt száz évben is hatalmas zűrzavar támadt a népek terén. Láttunk eltűnő hatalmakat, birodalmakat. Olyan diktátorokat, akik élet és halál urai voltak, ám összeroppant hatalommal haltak meg. Mindenki, aki nélkülözhetetlennek látja magát, akinek hatalma zsarnoki lesz, egyszer megtörve és üresen rogy össze Isten trónusa előtt. De nem csak birodalmak tűntek le életünkben: hová lettek technológiai vívmányok? A videokazetta, a számítógép nagylemeze. A CD sem húzza már sokáig. E változó technológiai világban, a hirtelen felemelkedő és még váratlanabbul összeroppanó hatalmak idején jó arra támaszkodni, akiről így szól a Szentírás: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8) Boldog, aki őrá alapozza az életét!

Mt 27,15–26

490. dicséret

A sikeres ember elhiszi, hogy minden miatta lett. Megkísérti a gonosz, hogy minden jó nem felülről, hanem belülről adatik. Ugyanakkor az önbecsülés hiányával küzdő nehezen mer érvényesülni, mert azt hiszi, ő nem teheti meg. Kicsi ő a nagy tettekhez. Mindkettejükhöz szól az Ige. Ne a magunk tetteiben bízzunk, és ne is a mi cselekedeteink miatt legyünk bizonytalanok és bizalmatlanok a jövővel. Isten irgalmas szeretetébe vessük a bizalmunkat! Hányszor keverjük össze a jóságot a hittel! Nem jónak kell lenni és annak látszódni, hívőnek kell lenni. Bízni Isten nagy irgalmában. Ahogy hiszünk benne, már simább lesz az imádság útja. Vigyük Isten elé könyörgéseinket. Dániel úgy tekint a múltba, hogy közben bűnbánattal van a jelenben, és a jövőbe néz. Mindezt nem önmaga okán, hanem Isten irgalmában bízva teszi. Mi is ezt remélve szemléljük elképzeléseinket, életünket. Akkor is, ha nagy terveink vannak, és akkor is, ha már alig bízunk a jövőben. „Kegyelmes és irgalmas az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy.” (Zsolt 145,8)

Mt 27,27–30

493. dicséret

Dániel prófétai látomása – beszámolója – abba a korba repít, amikor a jeruzsálemi templomot megszentségtelenítették. Idegen istenek szobrait, pogány bálványokat tettek az oltárra. Szobor kerül az Úr házába – nem lehet ennél borzasztóbb egy zsidó számára. Ez a kép a makkabeusok idejébe vezet. Református eleink ragaszkodtak ahhoz, hogy az Ige tiszta hirdetése miatt ne tűrjünk meg Istenről semmilyen kiábrázolást a templomban. Helyette szimbólumokkal dolgozunk – és Isten Igéje van a középpontban. Bármi más van az Úr asztalán, az pogányság. Az elmúlt száz évben kerültek már politikai klisék az úrasztalára – keleten és nyugaton egyaránt. Kerül a jelszavakon kívül néha érzés is. Sokszor nehezen engedünk el bizonyos dolgokat, és fontossá válnak, akár az Úr. Felkerülnek az oltárra, de nem illenek oda. Van-e az életednek olyan része, amely nehezen egyeztethető az Istenbe vetett hiteddel? Van-e olyan gondolatod, amelyet nem tennél az Úr oltárára? Van-e olyan bálványod, amely nem való az Isten házába? Boldog ember az, akinek a teste a Szentlélek temploma, és megtisztult lélekkel tud Krisztus elé állni! Boldog, akinek szíve templomában Krisztus van középen.

Mt 27,31–44

485. dicséret

Dániel gyászol, böjtöl, sír és bűnbánatot tart. Nem követett el semmit, népe nevében tart bűnbánatot. Lehet ugyanis azoknak a bűneit is a vállunkra vennünk, akikkel egy sorson vagyunk. Dániel az imádságra, bűnbánatra, könyörgésre heteket szán. Az angyal pedig utána jelenik meg neki. Az apostolok tíz napig imádkoznak bezárkózva – és a Szentlélek utána töltetik ki közöttük pünkösdkor. Nem szabad megspórolni az imádságot és a bűnbánatot. A hitbeli megújulást emberi erővel nem segíthetjük elő, de kérhetjük az Urat, hogy történjen meg. Ez nem pillanatnyi kérés, ráfigyelés, hanem hosszú távú projekt. Egyéni hitünkben is azok az igazán fontos kapcsolataink, amelyekre időt szánunk. Az egyik szeretetnyelv a minőségi idő. Isten egyik szeretetnyelve is ez. Te mennyi időt fordítasz felesleges dolgokra – és mennyit Istenre? Mennyi időt töltesz névtelen arcokkal vitázva a közösségi médiában – és mennyit szánsz helyette magadra? Dániel tudta a fontossági sorrendet. Ma nincsenek helyükön a sorrendek. Tegyük rendbe – bűnbánattal és könyörgéssel.

Mt 27,45–56

497. dicséret

Hatalmas emberi-történelmi-birodalmi forgatag és tornádó jelenik meg e részben. A királyok hadakoznak, merényletet, bosszút terveznek egymás ellen. Hogy mindez látomásban jelenik meg Dániel előtt, azt mutatja: a próféta könyve szerint minden történelmi esemény, minden birodalom Isten kezében van. Hol van Isten a királyok életéből? Sehol. Aki túlmagasztalja magát, annál nagyobbat bukik. Aki örökkévaló királynak hiszi magát, annak csúfos kudarca lesz. Elpártol mellőle minden igaz, józan eszű a családjából, a birodalmából egyaránt. Ránézésre ezek a királyok élet-halál urai – de valójában roppant esendő emberek, akik ki lesznek szolgáltatva önmaguk zsarnokoskodásának is. Mert a diktatúrában a diktátor is fogoly. E szörnyű helyzetben, amelyet ez az igei rész bemutat, eszünkbe juthat Jézus Krisztus, aki visszateteti a kardot a hüvelyébe, aki békességet akar. Eszünkbe juthat az Újszövetség szava, hogy „ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság”. Mennyivel boldogabb az, aki tisztes életet él, mint aki korrupcióban harácsolta össze az összes gazdagságát! Mennyivel boldogabbak vagyunk Jézus Krisztus oldalán, mint bármilyen nagy emberén! Boldog vagy te, ha Jézus Krisztus oldalán vagy, mert „ő a győztes fővezér”!

Mt 27,57–61

608. dicséret

Vajon milyen bátorság kellett Luther Mártonnak, hogy kiálljon a bűnbocsátó cédulák és az egész középkori katolicizmussal szemben? Mennyire „ragaszkodtak Istenünkhöz” a gályarabok? Mennyire bátor tetteket vittek véghez vértanúink, hitvallóink! Vajon nekünk mikor kell megszólalnunk, mikor kell a bűnt bűnnek neveznünk? A hit tapasztalata szerint leginkább akkor, amikor nem szabad, amikor nem éri meg. Isten megáldja a bátor hitvallásokat. Az Istenükhöz ragaszkodók, az őszinte hívők nem azért hajtanak végre merész tetteket, hogy bekerüljenek a történelemkönyvbe, hogy hősöknek kiáltsák ki őket. Nem is számításból. Hanem mert Isten Lelke arra indítja őket. Aki számol, az nem a Lélektől veszi a bátorságot. Pál apostol nem vet számot azzal, mi lesz, ha hirdeti az evangéliumot. A legnagyobb örömeim, áldott kiállásaim azokban a pillanatokban voltak, amikor nem azon gondolkoztam, egzisztenciálisan megéri-e. A munkahelyen, a családban nem szabad szégyellnünk a Krisztusba vetett hitet. Bátran vállaljuk akkor is, ha mellettünk Istent káromolják, ha olyanra akarnak rávenni, ami nem helyes. Ragaszkodj Istenhez! Ha így teszel, közel maradsz hozzá – az ő ölelésében maradsz. Boldog ember az, aki Isten ölelésében élheti egész életét!

Mt 27,62–66

757. dicséret

A csillag utat mutat az embernek, és fényt ad a sötétben. A hívő is fényt ad a sötétedő világban. Utat mutat azáltal, hogy elfogadta Megváltójának azt, aki út, igazság és élet. Az egyház, a gyülekezet dolga a missziói küldetésének minél teljesebb betöltése. A dolga, hogy fényt adjon a sötét valóságban, és ahogy fénylik, „sokakat igazságra vezet”. Az egyház küldetése nem ideig-óráig szól. Nem változik meg a politikai széljárás, ideológiák térnyerése vagy erkölcsi feladások szerint. A csillagok ragyognak mindörökké. Ha már nem ragyognak, már nem léteznek. De a Krisztus egyháza visszavárja Urát, és ott lesz az anyaszentegyház, amikor „eljön ítélni élőket és holtakat”. Úgy legyen fény a mi életünk, hogy minél többeknek példát mutasson, minél többeket vezessen a világ világosságához. Amikor az emberi társadalmak változnak, az erkölcsi normák meginognak, az egyháznak továbbra is fényt kell sugároznia, hűen őrizve a Krisztustól kapott igazságot és szeretetet. Az egyház hivatása, hogy a sötétségben járóknak reményt és útmutatást adjon, elvezesse őket az élet forrásához. Rászorulunk az értelmesekre, a fényre, a csillagokra, amelyek ragyognak. „Vele megyek, csillag leszek én is!”

Mt 28,1–10

504. dicséret