Máté evangéliuma két utolsó részében Jézus elítéléséről, szenvedéséről és feltámadásáról olvasunk. Érdemes megfigyelni, hogy az evangélista kikre irányítja a figyelmünket. Júdás Jézus elárulása után már bánja, amit tett, visszaviszi a harminc ezüstöt a főpapoknak, de azok nem fogadják el sem a pénzt, sem a megbánását. Erre elmegy és felakasztja magát, mert árulóként fél a több tanítvány szemébe nézni. Mennyit ért a harminc ezüstpénz? Itt bizonyára a Római Birodalomban elterjedt ezüstdénárról van szó. Egy dénár volt egy munkás napi bére, ezt olvassuk a szőlőmunkások példázatában is. Tehát a harminc ezüstpénz egy munkás egyhavi fizetése volt.

Árulók mindig voltak, kifizették, de nem becsülték őket, még a megbízóik sem. A főpapok sem fogadják el Júdás megbánását. Pilátus, a helytartó kénytelen ítélkezni Jézus felett, mert a zsidó nagytanács ítéletét neki kellett jóváhagynia és végrehajtania. A felesége is figyelmezteti, hogy ne avatkozzon ennek az ártatlan embernek az ügyébe. Tesz még egy kísérletet, megkérdezi, kit bocsásson szabadon: Jézust vagy a bűnöző Barabbást? Végül enged, és megfeszítteti Jézust. A római százados a kivégzőosztag parancsnoka. Hallotta, miért ítélték el Jézust, látja alázatos szenvedését és az égi jeleket. Bizonyára pogány ember volt, mégis ezt mondja: „Bizony, Isten Fia volt ez!”

Arimátiai József gazdag, Jézus titkos tanítványa volt, de most előlép az ismeretlenségből, elkéri Jézus holttestét és eltemeti. Sokféle ember van Jézus körül, van áruló, van az eseményekkel sodródó és olyan is, aki vallást tesz róla. Egyik szép énekünk szerint a kereszthez csak bűnbánattal mehetünk: „Ma még lehet, ma még szabad, / Borulj le a kereszt alatt!” Ide illik Győri József verse: