Ma is sikerülhet

A szemünk előtt múlik el egy jelentős, kétezer éven át tartó civilizációs világkorszak. Európa posztkeresztyén időszakába lép, amelyben a hit sok évszázad után kisebbségbe kerül. Cenzúrát, megvetést és üldözést szenved az önmagát szabadnak hirdető világban. Ennek új alapjait serényen és mértani pontossággal rakosgatják a woke ideológusai. Aztán persze őket is felfalja, méghozzá a szemmel belátható jövőben, az Európát belakó idegen civilizáció, amely cseppet sem lesz hálás és toleráns, természetesen a rövidlátó meghívóihoz sem.

A jelenben, amikor hitünk hajója a viharos tengeren hánykolódik, még egyáltalán nem látszik, vár-e ránk valahol a közeli jövőben egy békés kikötő. Vagy mindez még mindig csak a kezdet, egy hit nélküli korszak vészjósló beköszönése? Esetleg még mindig, még innen is van visszaút, és újra fújni kezd hamarosan a mi irányunkba is a Lélek ébresztő ereje?

Ma még csak az Istentől való elfordulás fájdalmas állapotát látjuk, szemléljük. Elpogányosodást, családok, generációk elfordulását a megtartó Isten kegyelmétől. Meg azt, hogy miközben a társadalom magabiztosan lesepri magáról az Úr óvó, védő, oltalmazó kezét, valójában mindenki válaszokért görgeti naphosszat a képernyőt. Az Ige válaszai nélkül magányosak és árvák lettünk. Közel és távol soha nem láttam még ennyi beteg lelkű embert, mint manapság. Isten nélkül törött szárnyú madárként vergődik az életünk.

Ebben a sok fájdalmat megélő világban a reformáció utat jelent és lehetőséget. A tékozló fiú magába szállását és visszatérését az Atya szeretetéhez. Feltenni magunknak a kérdést: most, a jelenben mi választ el engem az én Uramtól? Mi az én bűnbocsátó cédulám, amely eltérít az Igétől?

Tücskökkel, bogarakkal, méregzöld víziókkal, Istent, hitet száműző ideológiával, háttérhatalmi tervekkel mérgez a jelen. Azzal szembesül az életünk, amiről Döbrentei Kornél így versel:

„Méltóságunk oda, megsilányult vérünk, okosságnak hisszük tehetetlenségünk, mert félünk, félünk, félünk.”

Az Istennek hátat fordító élet már csak ilyen: a hit nélkül üresen maradt lélek megtelik félelemmel. Ez a félelem azonban ma még láthatóan nem olyan erős, hogy az európai ember változni akarjon, vissza akarjon térni oda és ahhoz, akit elhagyott. Nehezen eszmél, hiszen az elmúlt években és évtizedekben mátrixba terelték az életét, hozzászokott, hogy nem kell és hovatovább már nem is szabad önállóan gondolkoznia. Sem védekeznie, sem nemet mondania, mert majd úgyis mindent megmondanak helyette. Nehéz ebből az ördögi körből kitörni, szabadulni, de nem lehetetlen. A reformáció időszakában sikerült. A Szentháromság Istennel, az Ige iránti hűséggel, lelki megújulással ma is sikerülhet.