Bár konfirmált, a családjával mégis ritkán járt gyülekezetbe. Mi hozott ebben fordulatot a kilencvenes években?

Az akkori seregélyesi és szőlőhegyi református lelkésznő, Zsubrinszkyné Kenessey Margit megkeresett és aktívabb közösségi életre invitált bennünket. A családommal komolyan vettük a kérését, elkezdtük rendszeresen látogatni a református alkalmakat. Annak a felkérésnek volt lelki alapja: ha a szüleim nem jártak is templomba, nyolc-tíz éves lehettem, amikor ráakadtam a Szent Bibliára. Mivel nem kaptam útmutatást, az első lapjaitól kezdtem olvasni. Mózes könyvei közül nem mindegyik kötötte le a figyelmemet, így hamar abbahagytam, viszont az istenkeresést nem. Iskolásként a baptista nagypapámmal éltem néhány évet, gyülekezetbe is eljártunk, ezért amikor Manyi néni felkért, már keresőként mentem istentiszteletre, nem csupán azért, hogy kinyissam a templom ajtaját.

Hogyan változott meg az életük?

Naponta érezzük Isten kegyelmét, szeretetét. Ha körbenézek a faluban vagy akár a tágabb környezetemben, áldások sorát látom. Talán némelyek legyintenek rá, vagy természetesnek vélik, pedig nem az, hogy egészséges a gyermekünk, egészségesek az unokáink, jó kapcsolatot ápolunk velük, ahogy a menyemmel is. A feleségemmel pedig harmincöt éve élünk házasságban, van fedél a fejünk felett, valamint elég élelmünk. Ezt mind Istentől kapjuk. Ajándék a hitem is, hiszen számos magasabb végzettségű emberrel találkozom, akinek ez nem adatott meg. Hálás vagyok, hogy Magyarországra, a családomba születtem, a seregélyesi és a szőlőhegyi gyülekezeteknek lehetek a szolgáló tagja, a lelkipásztorunkért, mivel igyekszik összekovácsolni a gyülekezetet és annak fiatalságát a maga emberi hiányosságai ellenére.

Mintha a nagyvárosban nevelkedett emberek gyakran távolinak éreznék a mezőt, a földet maguktól. Kevés ember értékeli.

A határban számos szemétkupaccal találkozom. Sajnos nem gazdálkodunk jól az Istentől kapott ajándékkal, a Földdel. Magam sem vagyok példaadó ebben, hiszen traktorral és nem lóval szántok. Igyekszem azért minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyni magam mögött, a faluban például kerékpárral közlekedem, de megvallom, ha be kell mennem Seregélyesre, amely három kilométerre van tőlünk, már kormány mögé ülök…

Hogyan tapasztalja meg mezőgazdászként Isten szeretetét?

Sokszor már azt hiszem, be kell zárnom a vállalkozásomat, nincs tovább… Isten mégis elegendő terméssel áld meg bennünket. Ősszel a kevés csapadék miatt nehezen kelt ki a vetés, a nyár túl forró volt, mégis közepes mennyiségű gabonatermésünk lett. A kukorica és a napraforgó is kevesebbet termett a vártnál, viszont még így is azon felül kaptunk, mint ahogyan megérdemeltük volna. És most nem a hitetlen emberekre gondolok, hanem ránk, keresztyénekre. Szeretem a munkámat, hiszen láthatom a napfelkeltét, a napnyugtát, a természet körforgását, ahogy egyik hétről a másikra kizöldül az erdő, majd megsárgulva lehullanak a levelek. Ennél nagyobb bizonyítékra nincs szükségem Isten létezésére. Korábban kilencvencsaládos méhészetem volt. A számos teendő, feladat és a korom miatt is csökkenteni szerettem volna a létszámot, mégsem tudtam rászánni magam. De mivel nem jutott elég figyelmem rá, a méhek elmentek vagy elpusztultak. Nincsenek véletlenek, igaz, keserű tapasztalat volt, hogy az Úr igyekszik irányítani bennünket, először szép szóval, amelyre ha nem figyelünk, talán már csak azt vesszük észre: megállított a rossz úton. Ma mintegy tíz méhcsalád mellett több időm jut az unokákra, velük igyekszem bepótolni mindazt, amit a munkára hivatkozva elmulasztottam a fiamnál.