A 13. zsoltár újrafogalmazásai közül az egyik legszebb s valóban örök érvényű a Magyarországot is megjáró angol reneszánsz költő és diplomata, Sir Philip Sidney változata. Ő – a kálvinizmussal és a kontinens kálvinista vezéregyéniségeivel egész életében kapcsolatot tartó anglikánként – a Defence of Poetry (A költészet védelmében) című világhírű művében kitüntetett helyet szánt a zsoltár műfajának:

„S nem léphetnénk egy kissé tovább, annak érdekében, hogy megmutassam a vates szó valóságtartalmát, s kimondjam, hogy Szent Dávid zsoltárai isteni eredetű versek. Ha így cselekszem, nem teszem ezt nagy és tanult emberek, régiek és maiak tanúságtétele nélkül. De már maga a »zsoltárok« szó is az én igazamat bizonyítja, hiszen egyszerűen annyit jelent: énekek; továbbá az – ahogyan a tanult hebraisták is tanúsíthatják –, hogy teljesen kivétel nélkül időmértékes formában íródtak; végül, de elsősorban verseknek nevezhetők a próféciák poétikus megformálása miatt: mert mi egyéb lehetne a zenei eszközök ébresztése, a szereplők gyakori és szabad változtatása, a nemes megszemélyesítések, amelyek által a költő abban segít téged (ti. az olvasót!), hogy meglásd a teljes méltóságában érkező isteni Felséget… mi egyéb ez, ha nem égi költészet, amelyben ő (a zsoltáríró) csaknem egy kimondhatatlan és örök szépség szenvedélyes szerelmeseként mutatkozik meg, akinek munkái a hit által megtisztított szeműek számára lesznek láthatóvá?” (Petrőczi Éva fordítása).