Reformátusok Lapja

Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Csűrös András református lelkipásztor (X. 31-ig) és Bella Péter református lelkész (XI. 1-től) osztja meg velünk gondolatait.

Helye van a zsinati döntésnek: a százharminc éves, gyönyörű templom felújítása haladéktalanul kezdődjön el. Külső falai jó állapotúak. Ha a padozatot és a karzatot alátámasztjuk, ötszáz évig is szolgálhatja a dunaalmási reformátusokat – tudatja Schönberger Klára lelkész.

Mára kiveszett gondolkodásunkból az Isten országa, az örök mennyei élet jelenvalósága mindennapjainkban. Közben megfeledkeztünk Jézus Krisztus szenvedésének, vagyis magának a szenvedésnek jelentőségéről is esendő ember voltunk ellenére. Mintha teremtettségünk, megváltásunk és üdvösségünk csak e földi világra és történéseire volna érvényes. Mintha a hirdetett evangélium a sikeres érvényesülésre, egészségre és világi boldogulásra vonatkozna.

A reformáció eszméi ma is élők és relevánsak, követőit mindig is jellemezte a megújulás iránti vágy, amely lehetővé tette, hogy a protestantizmus különösen a gyors társadalmi változások idején virágozzék – vallja meggyőződéssel Fekete Károly. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét a reformáció örökségéről és annak mai egyházra és társadalomra gyakorolt hatásáról kérdeztük.

Ma világunk szinte bármit megenged, amit viccelődve sugalmaznak: aki ezt szóvá tenné, azzal utasítják el, hogy nem érti a humort. A nevetés, a jókedv, a humor elsősorban Isten ajándéka. A Bibliától sem idegen, hogy a hamisságainkat görbe tükörben mutatja be. De ezt is akkor használjuk jól, ha Urunk dicsőségére fordítjuk!

Tudatosan törekedhetünk arra, hogy használjuk az Istentől kapott szeretetünket a még meglévő emberi kapcsolatainkra. A gyász folyamat, de ez azt is jelenti, hogy Isten szeretne gyógyítani minket a gyászba való bezárkózástól, abból az állapotból, amikor senki számára nincs mondanivalónk, szeretetünk.

Hogyan nézzünk a történelemre, a szabadságharcokra, hogyan emlékezzünk hőseinkre, akik fegyverrel küzdöttek, és életüket is áldozták a magyar szabadságért? Tisztelettel adózunk a mártírok emlékének. Mi is aktívan részt akarunk venni a történelem alakításában

Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.

A Biblia közös olvasása nemcsak Isten üzenetének mélyebb megértését segíti elő, hanem közösségi élményt is nyújt, amely megerősíti a hívők közötti kapcsolatot. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Pap Ferenc írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást nyújt a szöveg jobb értéséhez.

A Cseszkó házaspár 1931 és 1945 között az indonéziai Celebesz szigetén gyógyítottak és szenvedtek mártírhalált. Munkájuk által a kórházban az emberek gyógyulást, nyugalmat és békességet tapasztalhattak. – Úgy vélem, jelenlétük túlmutatott a gyógyításon, valódi misszióvá vált – hangsúlyozza Bán Csaba lelkipásztor, aki gyülekezetével elhatározta, megőrzik, másokkal is megismertetik az orvos-misszionárius házaspár emlékét.

E zsoltár újrafogalmazásai közül az egyik legszebb a Magyarországot is megjáró angol reneszánsz költő és diplomata, Sir Philip Sidney változata. A panaszdal a költő szorongattatásokkal teli életének tükörképe. A befejezés Dávid királyhoz méltó: annak bizonyosságát adja, hogy a szerző Istenben nem csupán Megváltóját, de verseinek legfőbb ihletőjét is tiszteli és szereti.

Amikor megkérdeztem az idős nénit, mit javasolna a fiatalabb nemzedéknek, azt mondta: – Minden este úgy feküdjünk le, hogy rendezzük dolgainkat Istennel, a másik emberrel és magunkkal. – Egyik sem könnyű, de különösen nem könnyű magunkkal. Az elengedés képessége nem csupán a megbocsátásra korlátozódik, hanem arra is, hogy megengedjük magunknak a változás lehetőségét.

Gróf Bethlen István miniszterelnököt – aki 1921-től töltötte be ezt a politikai tisztséget – a Budapesti Református Egyházközség egyházközség „egyhangú lelkesedéssel” presbiterré választotta – írta meg az Egyházi Hiradó című református egyháztársadalmi és belmissziói hetilap 1927 márciusában.

„Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön [...], megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében” – olvassuk az özönvíz történeténél. Valóban meg tudja bánni a tetteit?

Több ezer diák, több mint ezer pedagógus, tizennégy tagintézmény – így lehetne összefoglalni a harmincéves jubileumát ünneplő Pécsi Református Kollégium történetét számokban. A szavak és az emberi történetek azonban mindig többet mondanak. Múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk vezetőkkel és öregdiákokkal.

Azt szokták mondani tréfásan: nincs régebbi dolog, mint a tegnapi újság. Azonban a régi újságok, különösen a református sajtóorgánumok, kiadványok számos olyan gondolatot tartalmaznak, amelyek ma is érvényesek, tanulságosak és jövőbe mutatók. E rovatban ilyen időtálló elmélkedésekből idézünk. Ezzel a régi értékeket őrizzük, és a hagyományokat ápoljuk.

A testvérek általában szeretik egymást, még akkor is, ha néha veszekszenek vagy egymás idegeire mennek. A nagyobbak általában vigyáznak a kicsire, óvják minden lépését, és segítenek neki, amiben csak tudnak. Aztán ahogy a kicsi felnő, néha fordul a kocka: ő lesz az irányító, ám az idősebb testvérei akkor is mellette vannak.

Pásztory Ádám ötvenhárom éves, négy gyermek édesapja. A Zsinat korábbi kommunikációs vezetője életveszélyes agydaganattal küzd. Szeptember 9-én sikeres műtétet hajtottak végre rajta, és bár a felépülés gyors és eredményes volt, a kórszövettan szerint különösen agresszív a daganat fajtája.

Gazdag a kínálat a DIACONIA márkaboltban. A termékek hosszú utat tettek meg. A szeretetszolgálat gazdaságfejlesztési törekvésének eredményeként a Felzárkózó települések programban részt vevő Mezőladányban és Zemplénagárdon munkahelyek jöttek létre a kézműves-manufaktúrákban.

– Tinédzser voltam, amikor elkezdtem félni a haláltól. Főleg akkor tört rám a rettegés, amikor egyedül voltam. Ilyenkor órákat gondolkoztam, vajon hol voltunk a születésünk előtt, és mi történik velünk, amikor meghalunk. Lelki kálvária volt, de biztosan tudtam: nem lehet, hogy a halál után a nagy semmi vár ránk. Utólag visszagondolva úgy hiszem, Isten már akkor is súgott.