Az Ige mellett
X. 27. VASÁRNAP
(23) „…mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét...” (Róm 3,21–31)
Sok-sok generációs feszültség van manapság. Mintha arra szűkülne a gondolkodásunk, hogy a másik nemzedék mindig kicsit bűnösebb, mint mi. Pedig Pál szavai nem arról szólnak, hogy minden fiatal vétkezik, vagy minden idős ember vétkezik, hanem – mindenki. Az időskorral nem leszünk jobbak, csak öregebbek. Vétkezünk, mindannyian. Ebben egységes az emberiség. És úgy tűnik, abban is egyre inkább egységesül, hogy nem szeretjük a bűnt bűnnek nevezni. Nem szeretjük, ha valaki emlékeztet az igazságra. A másik oldal is veszélyes, hiszen az is válhat csapdává, ha „megmondóemberekké” válunk. Vagy amikor összekeverjük a kulturális berögződéseinket és szokásainkat az Isten elleni vétekkel. Amikor a bűnnel foglalkozunk, általában a másik ember életével szoktuk kezdeni a vizsgálatunkat. De ne így legyen, nézzük meg magunkat! Amint ez megtörtént, sokkal könnyebben tudjuk elfogadni más emberek vétkeit. A bűn ugyanis sajnos a mi életünkben is jelen van. A bűn egyedül a kereszten vallott kudarcot. Aki elfogadja a keresztet, az lehet igazán szabad: a bűn alól és abban, hogy a másikat ne elítélje, hanem elfogadja és szeresse. Szabad arra, hogy egész elméjéből, lelkéből, szívéből Istent szeresse és kövesse.
1Sám 2
1. zsoltár
X. 28. HÉTFŐ
(8) „Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.” (Róm 4,1–12)
Sokat fáradozunk. Ma mintha alig volna időnk, de ez nem azért van, mert valóban nincs, hanem mert túl sok mindent akarunk egyszerre. Túl sokat merítenénk, emiatt túl sokat fáradozunk. Még többet dolgozunk, mintha ezen múlna az üdvösségünk. De az Ige világosan felhívja a figyelmet, hogy nem így van. Isten nem azt nézi, szétroncsolod-e a szívedet a sok stresszel, hanem azt, hogy hiszel-e. Ha igen, már nem kell erőfeszítést tenned. Már nem görcsből, nem bizonyítási vágyból, hanem örömből, az örök életben megfürödve fogod megtenni. Teszed-e, hiszed-e? Boldog az az ember – milyen csodálatos Krisztusban annak lenni! Milyen jó, hogy a mi hitünk nem pókhálósan összeráncolt szemöldök, hanem őszinte, kacagó szempár! Boldog vagy, mert az övé vagy. Boldog az ember, mert az Úr nem tulajdonít neki bűnt. Isten úgy lát minket, hogy nincs bűnünk. Elkényeztetett gyermekek vagyunk. Látja a hibáinkat, és motivál, hogy javítsunk rajta. De a bűneinket a háta mögé veti. Nem tulajdonítja nekünk. De miért is? Mert magának tulajdonította. A Fiának. Jézus Krisztus tőlünk elvette bűneinket, hogy felvigye a keresztre. „Boldog az az ember, akinek az Úr nem tulajdonít bűnt.” Boldog vagy, ha Isten felszabadít!
1Sám 3
824. dicséret
X. 29. KEDD
(25) „…aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.” (Róm 4,13–25)
Múlt és jövő. Benne van az emberiség régmúltja: amikor még nem tudott mást tenni, csak a bűnnek élni és a bűntől szenvedni. Ám Jézus Krisztus óta ez megváltozott: kereszthalálától fogva már nemcsak a bűnnek, hanem Istennek is tudunk élni, méghozzá úgy, hogy bennünk lakozik az ő Lelke. Egyéni múltunk is benne van a rövid Igében: a megtérésünk előtt a bűnnek éltünk, abból táplálkoztunk, attól éreztük magunkat erősnek. Ám egyszer erőtlenek lettünk Krisztus keresztjének árnyékában, és attól kezdve a jövőnek élünk. A keresztyén ember jövője a reménység, a feltámadás. Nem idea, nem elképzelés, hanem egy személy a mi jövőnk. A feltámadott Krisztusban összekapcsolódik a múlt és jövő, a bűn és a bűntelenség. Mert eljött a bűntelen, és meghalt a bűneinkért, hogy igaznak számítson minket. Legyünk boldogok attól, hogy mi igazak vagyunk Isten szemében! Bűntelenek vagyunk az Atya szemében Jézus által. Aki a múlttal törődik, aki csak a bűnökkel foglalkozik, az lemarad. Aki a feltámadással, a Krisztushoz való igazolással tud foglalkozni: az előre néz. Nem egy elképzelt boldog jövő felé, hanem a feltámadás felé. Ő a mi utunk, a mi reményünk.
1Sám 4
13. zsoltár
X. 30. SZERDA
(1) „Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Róm 5,1–11)
Hitből van békességünk. És milyen nagy szó az, amikor egy ember egész életét békességben tudja leélni! Ez nem jelenti azt, hogy ne volnának küzdelmek, hiszen Pál is rengeteget harcolt életében. Az Ige azt mondja, Jézus Krisztusban van a mi békességünk. Nála találjuk meg a megigazulást. Aki őrá támaszkodik, az Isten szemében igaznak, bűntelennek számít. Aki így tesz, aki békességgel lesz, aki megigazulttá lesz, annak már nem kell megfelelnie annyi mindennek, követelménynek, teljesítménykényszernek. Minél több dolgot merünk Isten kezébe tenni, annál nagyobb békességünk lesz. Minél mélyebben merünk hinni Krisztusban, annál szabadabbak leszünk. Ma sokan kívánják, hogy legyen béke. Sokan mondogatják a szeretet és a béke szavakat. Mi, keresztyének tudjuk: az igazi békesség, az igazi szeretet Krisztusból ered. Ő a forrás, ő táplálja a hitünket, ő az, aki valódi békességet tud adni – „de nem úgy, ahogy a világ adja”. Boldog ember az, aki békességre talált életében!
1Sám 5
377. dicséret
X. 31. CSÜTÖRTÖK – A REFORMÁCIÓ ÜNNEPE
(21) „…amiképpen uralkodott a bűn a halálban, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazság által az örök életre Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” (Róm 5,12–21)
A XVI. században a középkorban rekedt katolikus egyház bűnnel ijesztgetett, bűnnel igyekezett szabályozni, megtartani embereket. A félelem hangja dominált az egyházban. Ám a rettegés nem tudja tartósan összetartani a falakat. Luther Márton és a többi reformátor hite által a félelem helyett a kegyelem hangja jelent meg. Ez a hang minden üvöltésen, minden máglyafa ropogásán átment, és nyitott fülekre, szívekre talált. Mi akkor követjük őszintén a reformációt, ha merünk a félelem, a bűn világa helyett a kegyelem és az igazság világára támaszkodni. A krisztusi kegyelemre, amelyből a mi örök életünk fakad. A kegyelmet azért kapjuk, mert bűnösök vagyunk. Csak annak jár, aki elismeri, hogy bűnös. Erről a római levél korábbi szakaszaiban olvashattunk. Meg kell járnunk a mélységet, hogy megtapasztaljuk Krisztussal a magasságot. „Azért zuhanunk a mélybe, hogy megtanuljunk kimászni belőle” – ahogy az egyik Batman-filmben is elhangzik. Nekünk Krisztus segít kievickélni, mégpedig kegyelme által. Amikor örök életre hívott el: nem ítélkezésre, nem kegyetlenségre, nem arra, hogy minél jobbak legyünk – kegyelemből adott nekünk örök életet. Ebben az örök életben létezel már attól fogva, hogy elfogadod Jézus Krisztus kegyelmét. Boldog ember az, aki kegyelemben és békességben él!
1Sám 6
591. dicséret
Csűrös András
XI. 1. PÉNTEK
(8) „Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.” (Róm 6,1–11)
Pál apostol kérdései és válaszai, belső dialógusa nagy segítség a hívőknek. Megharcolt, megélt igazságokat kapunk saját életünk harcaihoz. Mert harc zajlik bennünk, még keresztyénként, még Krisztust-követőként is. Igénk segíteni akar abban, hogy megfelelően lássuk magunkat. Keresztyénnek lenni nem a régi élet folyamatos toldozgatása-foldozgatása, nem néha mínuszba, néha pluszba hajló erkölcsi végösszeg. A régi, a rossz, az, ami miatt a halálhoz vagyok láncolva, ami miatt csak elvesztegetem magamat és a végem biztos bukás – ez a régi meghalt. Akkor, amikor Jézus meghalt a kereszten. És valami új elkezdődött, valami teljesen más bennem, általam, valami, ami él és győzni tud, a halál után újra élő és győztes Jézus miatt és őbenne. Jézus meghalt: ez tény. Meghalt a világért: ez már felismerés. Jézus meghalt értem: ez a hit ébredése. Vele meghaltam én is a bűnnek: ez már az új ember győztes megéledése. Legyen hitvallásunk az, ami Pálé, és így nézzünk magunkra, így vessük bele magunkat a mai napba: meghaltam a bűnnek, nincs rajtam fogása, uralma, és élek Istennek Krisztusban, mert az övé vagyok.
1Sám 7
589. dicséret
XI. 2. SZOMBAT
(13) „...hanem álljatok Isten szolgálatába, mint akik a halálból az életre keltetek, és tagjaitok az igazság fegyvereiként szolgáljanak Istennek.” (Róm 6,12–23)
A hangnem meghatározza a dallamot, azt, milyen hangok lehetnek a kottán. Hogy milyen hangnemben szólal meg az életem, az meghatározza a dallamot, amely kihallatszik a tetteimen, döntéseimen, szavaimon át. Az Isten elleni lázadás következménye az elveszett emberi lét, a bűn uralma vastörvény, a jó pillanatok csak disszonanciák, végül csak a halál hallatszik. Amikor felismerem, hogy Krisztusban rám talált Isten, és kiutat adott, ez egyben új hangnem, amely szerint újra kell hangolnom mindent magamban és magam körül. És megszólalhat valami teljesen más. Pál a szabadságról tanít. Hogy nincs kifogás, mivel a hívő élet, az örök élet alapja Jézus Krisztus, és ez az alap biztos, minden mást ehhez igazíthatunk. Szabad leszek benne és vele jobbá lenni. A gyümölcs a megszentelődés, amely nem valami vallásos perfekcionizmus, hanem annak megélése, hogy Isten birtokba veszi az életünket. Felszabadít, nem leigáz. Ami leigázott és kisemmizett, az éppen az istenhiányos élet, a bűn volt. Nincs kifogás, az új hangnemet az új dallam követi, és akik vagyunk, felszabadulunk szolgálni az igazságot. És így leszünk többek, és gazdagítunk másokat is.
1Sám 8
97. zsoltár
Bella Péter