A sílói szentély fontos szerepet játszott Sámuel korában. Az Efraim hegyvidékén fekvő településről a Bírák könyvének végén ezt olvassuk: „Évenként ünnepet tartanak az Úrnak Sílóban, amely Bételtől északra fekszik” (Bír 21,19). Itt „helyezték el a kijelentés sátrát” (Józs 18,1), amely különösen jelezte Isten népe között való lakozását és jelenlétét. Az Efraim hegyvidékén lakó Elkána két feleségével együtt „évenként fölment városából Sílóba, hogy imádkozzon, és áldozzon a Seregek Urának” (1Sám 1,3).

A szent hely papja ekkoriban Éli, valamint két fia: Hofní és Fineás volt. Rendkívül nehéz, külső és belső fenyegetettségekkel teli időszakot éltek akkortájt, amit tetézett az, hogy a megelőző korszakokhoz képest „ritkaság volt az Úr igéje, nem volt gyakran látomás” (1Sám 3,1). Úgy kellett megmaradni, hogy Isten közvetlen útmutatásai akkoriban ritkásan érkeztek. Éli fiainak cselekedetei hozzájárultak az „Isten-süketség” növeléséhez, mivel bűneik miatt „megutálták az emberek az Úrnak szóló áldozatot” (1Sám 2,17). Mintha Ászáf zsoltárának keserű tapasztalása valósulna meg: „Jeleket nem látunk, próféta nincs többé, és senki sem tudja, meddig tart ez még” (Zsolt 74,9).

Anna, a gyermektelen asszony a sílói szentélyben öntötte ki lelke bánatát az Úristen színe előtt, miközben imádságát Éli pap részeg ember összefüggéstelen, öntudatlan beszédének tartotta. Isten azonban meghallgatta az imát, és megszületett Sámuel. Ugyanitt, a kijelentés sátrában volt a fekvőhelye később az ajándékba kapott gyermeknek, Sámuelnek, akit az öreg pap Isten szólításai ellenére ugyan háromszor aludni küld, de az Úr negyedszer is szól hozzá. Mennyire lehetetlen korszak és dolog: a kijelentés sátrában az Úr szaváért kell harcolni. A reformáció hetében rendkívül hangsúlyos ez az üzenet!