Az emberi kapcsolatok bonyolult hálójában sokszor találkozunk a bűn és a tévedés fájdalmas következményeivel. Az emberekkel folytatott beszélgetések során sokszor előjönnek bűnök, és eljuthat a beszélgetés azok megvallásáig. De talán nem is az a legnehezebb, ha az emberek feltárják ezeket a fájdalmakat, inkább a feloldozás az igazán hitet próbáló feladat. Némelyek akár évtizedeken át hordozzák sebeiket, szavakat, amelyeket jobb lett volna nem meghallani vagy kimondani, cselekedeteket, amelyeket jobb lett volna nem megtenni.

Vannak kötések, amelyek különösen fájnak, ugyanakkor vannak, amelyeket dédelgetve őrzünk. Sok minden megkötözhet minket emberi kapcsolataink hálójában. Előfordulhat, hogy azt a személyt, akitől bocsánatot kérhetnénk, már nem érjük el, aki a bocsánatunkra várt, már nincs életben. Bennünk mégis tovább élhet a feloldozatlanság megkötése. Jézus szavai rávilágítanak ennek a jelentőségére: „Bizony mondom néktek, amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lesz, és amit feloldotok a földön, a mennyben is oldva lesz” (Mt 18,18). A közelmúltban egy idős nénivel beszélgettem egy öregotthonban, aki már sok embert kísért az élete végén az utolsó nagy utazásig. Évtizedes terhekről is szólt, olyan jogosultságokról, amelyeket soha nem fognak kiegyenlíteni, és olyan sérelmekről, amelyeket senki nem fog megfizetni. Ezek a problémák nem oldhatók meg, de elengedhetők. Átadhatók Istennek.

A néni egy édesanya történetét is megosztotta velem. A halálos ágyán fekve üzent a fiának, akivel tíz éve nem beszéltek. A fiú eljött, és ott ült anyja ágya mellett. Miután elköszöntek egymástól, az anyán látszott a megkönnyebbülés, és aznap este békében el tudott aludni örökre. Feloldódott valami, amit régóta cipelt. Feloldódott valami, amit mindketten régóta cipeltek.

Amikor megkérdeztem az idős nénit, mit javasolna nekünk, fiatalabb nemzedéknek, azt mondta: – Minden este úgy feküdjünk le, hogy rendezzük dolgainkat Istennel, a másik emberrel és magunkkal.

Egyik sem könnyű, sem Istennel, sem embertársainkkal, de különösen nem könnyű saját magunkkal. Az elengedés képessége nem csupán a megbocsátásra korlátozódik, hanem arra is, hogy megengedjük magunknak a változás lehetőségét. A feloldozás nem mindig azonnali, ellenkezőleg: néha hosszú folyamat, amelynek során rájövünk, hogy nem csak a másoktól kapott sérelmeket kell elengednünk, hanem önmagunkkal szemben is irgalmat kell gyakorolnunk. Időnként én magam vagyok az, aki megkötözi saját magát, és még Istennek sem akarja ezt elengedni.

Nem arról van itt szó, hogy könnyedén bocsássunk meg saját magunknak vagy másoknak. Sokkal inkább arról, hogy amit feloldunk, annak Jézus világos tanítása szerint hosszú távú jelentősége van: örök életre szól. Amit nem engedünk el, az megkötözöttség marad, és nem segít minket majd a végső utazásban.