Keresztyén körökben nem kell különösebben hangsúlyozni azt, hogy Isten a világ Ura, szuverén és hatalmas. Általánosságban elmondható az is, hogy az igazsághoz való viszonyunk határozza meg Istenhez való viszonyunkat, mert ő az igazság Istene. Ha az önképünk, a világlátásunk nem alkalmazkodik a Szentírás igazságához, úgy Istenhez sem tartozhatunk.

Az sem szorul túlzottan magyarázatra, hogy Isten az abszolút igazság igényével lép fel. Ő az Úr. Nem csak Teremtő. Nemcsak szemmel tart, hanem cselekszik is. Élet és halál Ura. Az ő kijelentett akarata kizárólagos, személye féltőn szerető, bölcsesség és világosság csak nála található, tőle érkezik. A nélküle élő ember pedig mindenestül elveszett. A világ teremtője és tulajdonosa ő, de különösképpen birtokolja azokat, akiket Fia által megváltott. Így, mivel a vele szövetségre lépő emberek mind az ő tulajdonát képezik, hatalma és uralma alá tartoznak.

Hogyan viszonyulunk Isten tulajdonához? Hogyan tekintünk egymásra, akikkel együtt ülünk Isten házában? Hogyan tekintünk a lelkipásztorokra, a presbiterekre, elöljárókra? Jézus példázata a gonosz szolgáról azoknak szól, akik nem tisztelik kellőképpen Isten tulajdonát. Mert a gonosz szolga, akinek Ura megkegyelmezett, nem volt kész elengedni azt az adósságot, amellyel neki tartoztak (Mt 18,21kk). A példázatban szereplő Úr súlyos szavakkal illette ezt: „haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását.” Isten tehát jogos igénnyel lép fel azok ellen, akik nem tartják tiszteletben a tulajdonát. Különösképpen azokat figyelmezteti, akik keresztyénként testvéreikre panaszkodnak.

Általánosan elfogadott lett, hogy lelkész a lelkészre, szolgatárs a szolgatársra, testvér a testvérére panaszkodik keresztyén fórumokon, sőt a világi sajtóban. Jakab levele fogalmaz így: „Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll” (Jak 5,9). Pál apostol is hasonlóképpen: „Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll vagy bukik. De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa” (Róm 14,4). Isten jogos igénnyel lép fel velünk, keresztyénekkel szemben. „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,35) A szeretetünk lehet odaadó, lehet türelmes, de öntelt semmiképp. Figyelmeztethet, elhatárolódhat, ha az igazság érvényét vesztené: „Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal” (1Kor 13,6). Nem surranhat el viszont az igazság elől. Isten az Úr, a tulajdonos, az ő vére árán. Nemcsak az én tulajdonosom, hanem a templomban mellettem ülőé is. Senki sem fordulhat szembe azokkal, akikkel együtt részesül az egy kehelyből.