Bizalmi tőke
Nagyáruház bejáratánál a Magyar Református Szeretetszolgálat standja, mögöttük diákjaink karácsonyi élelmiszercsomagokra gyűjtenek. Az odaérkezők közül kettő félhangosan mondja továbblépve: „Csak semmi református.” Természetesen az elhangzó szavak mellett azt nézik, mi van kirakva, mit lehet ingyen elvinni. Mediatizált világunk egyik fájdalmas eredménye társadalmunk állapotát tükrözi. Hiányzik Valaki és valami? Aki figyelmesen olvassa a címet, meghökkenhet a bizalom és a tőke egymásmellettiségén. A tőkéről az idős nemzedéknek még eszébe jut Marx ilyen címmel született könyve, de hogyan kapcsolódik ehhez a bizalom?
Lassan eltelik harmincöt év a rendszerváltozás óta. Az a nemzedék, amely akkor felnőttként, hitben élte át ezt a korszakot, talán még emlékszik közegyházunk egyik bibliai narratívájára: ha a kommunizmust a fogsággal azonosítjuk, akkor a rendszerváltozás a szabadulás, az átkelés a túlsó, vágyott partra. Ezt a pusztai vándorlásnak kell követnie, nem fog ölbe hullni a szabadság és a béke korszaka. Mivel a vándorlás éppen egy nemzedéknyi idő a Szentírásban, így e történelemértelmezés szerint annak a vége felé lehetünk. Valamit hátrahagyunk, és valaminek a kapujában lehetünk.
Vannak, akik a mögöttünk hagyott szűk esztendőt hasonlóképpen látják. Ami velünk történt, az nem a véletlen műve, hanem az élő Ige kétélű éles kardja. Mit hagyunk magunk mögött? Mi jellemzi a legjobban a mögöttünk álló évtizedeket? Valószínűleg az egyik leginkább találó összefoglaló fogalom az építkezés lehet. Mit is tehettünk volna mást?! A fogság kevés lehetősége nem tette lehetővé még a felújítást sem, talán csak az állagmegóvást. Templomok újultak meg, parókiák modernizálódtak, régi iskolaépületek váltak a mai köznevelés eszközeivé.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!