Jézus Krisztus meghalt értünk, halálával pedig megtisztított minket a bűneinktől, ahogy a páskabárány is megmentette az ítélettől Izráel fiait. A megváltásnak ez a csodája új életre kötelez. Új emberek lettünk, hogy ezentúl ne mi, hanem Krisztus éljen bennünk. El kell hát vetni magunktól mindent, amit bűnnek tart az Isten. A paráznaság, a részegeskedés, a nyerészkedés vagy a rágalmazás biztosan az. Pedig hol van ez még ettől a parancstól: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok!” (3Móz 19,2) Ez persze küzdelemmel jár, néha lemondással, a kísértések pedig ott vannak körülöttünk. Sose felejtsük el azonban, hogy e küzdelemben nem vagyunk egyedül! Isten Igéje utat mutat nekünk, imádságunkra feleletül pedig, a Lélek által, erőt ad nekünk az Úr. Ám a gyülekezet tagjainak is kötelessége, hogy szeretetben figyelmeztessék azokat, akik meginogtak vagy letértek a jó útról (2Tim 5,20) – de az is, hogy az ilyen intelmet maguk is elfogadják. Aki erre nem hajlandó, mondja Pál, azzal meg kell szakítani a kapcsolatot. Mert ahogy a romlott kovász az egész tésztát tönkreteheti, úgy a bűn is, ha nem jár őszinte bűnbánattal, megfertőzheti a hívők közösségét, okot adva a világnak Isten káromlására.

2Sám 5

80. zsoltár

Csodálatos az újjászületés, Pál apostol is magasztos képekkel beszél róla. Testünk az egyházban Krisztus tagja lett, olyan, aki már nem önmagáért, hanem az Úrért él. Sőt, folytatja Pál, lélekben is egyesültünk Istennel, hiszen megkaptuk a Szentlélek ajándékát – testünk így az ő temploma lett. Nem a magunkéi vagyunk hát többé, írja az apostol, hanem „testestől-lelkestől” az Úr tulajdona lettünk, hogy életünkkel mind testünkben, mind lelkünkben őt dicsőítsük, az ő hatalmát hirdessük, szeretetét és jóságát pedig mutassuk meg tetteinkkel is a világnak. Így élünk? Így tekintünk önmagunkra? Tisztán tartjuk-e testünket a bűntől? A nyerészkedéstől, a harácsolástól, a részegeskedéstől, a rágalmazástól? És kordában tartjuk-e a testi vágyakat? Meglátszik-e az életünkön, hogy mi keresztyének vagyunk? Bizonyára igen, de feltehetően nem mindig, és nem is mindenben. Néha megbotlunk, olykor hibázunk, legyűr bennünket a kísértés. Nézzünk hát bele Pál apostol nyomán a Szentírás tükrébe! Ismerjük fel, hol nem törődünk eléggé testünk templomával! Bánjuk meg, ha vétkeztünk, és kezdjük újra! Az elszántság erősíthető, a bukásokból tanulhatunk, életünk pedig a megszenteltség áldásaiban igazi örömre lel. 2Sám 6

395. dicséret

Jézus maga mondta, hogy a feltámadás után olyanok leszünk, mint az angyalok: szabadok a testi vágyaktól, nem élünk többé házaséletet sem (Mt 22,30). Pál apostol közelre várta ezt az időt, ezért gondolta azt, hogy nem érdemes már új kapcsolatokba kezdeni. Ám azt Pál is elismeri, hogy ebben a földi világban fontos a házasság, és hogy a testi örömökben a házasfelek között nincs semmi kivetnivaló. Ez egyházunk szerint is hozzátartozik a házassághoz, és a célja nem csupán a gyermeknemzés vagy a paráznaság elleni védelem, a szeretetkapcsolat folyamatos megerősítése legalább annyira. Éljünk hát vele bátran és józanul, a Szentírás tanítását követve ebben is! Pál apostol szavai azonban arra is intenek, hogy a házasélet fontosságát túlértékelni sem szabad. Nem ez a legfőbb boldogság, nem ez a legnagyobb érték. Így az, aki nem él párkapcsolatban, és a testi örömökre a keresztyén erkölcs szerint nincs lehetősége, még teljes és boldog életet élhet. Sőt, mondja Pál, van, akinek megadatott az a kegyelmi ajándék, hogy fájdalom nélkül elhordozza a házasélet hiányát, legyen saját elhatározásából egyedül, vagy az özvegység, esetleg a válás okán, boldogságát pedig a szeretet egyéb formáiban és az Úr szolgálatában találja meg. 2Sám 7

132. zsoltár

Pál apostol maga is nőtlen volt, és úgy tapasztalta, ennek is megvannak a maga előnyei. Akinek nincs párja, nem teszi ki magát annak a szenvedésnek, amikor a szeretett társtól el kell búcsúznia. Aki nem házas, Isten akaratát szabadabban keresheti, hiszen nem kell a társa igényeire is tekintettel lennie. Az ilyen embernek több ideje marad az Úr dolgaival törődni, és nyitottabb a lélek boldogságára, mert nem testi kielégülést keres. Azonban Pál végül visszatér ahhoz, amit a levelében már korábban megírt, elismerve, hogy ezek csak a saját tanácsai, nem pedig az Úrtól kapott parancsok (25). Kezeljük hát így is őket: nincs a házasságban semmi kivetnivaló. Ám azt, amit mond, házasoknak és egyedülállóknak egyaránt komolyan kell venniük. Mi kinek akarunk inkább tetszeni: embereknek vagy az Istennek? Mire szánunk több időt, több erőt: az Úr dolgaira vagy a világiakra? Mivel törődünk inkább: az Isten Igéjével, a szeretet parancsával, a gyülekezet ügyeivel, egyházunk javaival – vagy a saját boldogulásunkkal? Tudunk-e mi, házasok és nem házasok, hajadonok és özvegyek, elváltak vagy jegyességben élők teljes szívvel ragaszkodni az Úrhoz? A cél az, hogy erre a kérdésre a felelet igen legyen.

2Sám 8

371. dicséret

A pogányok a levágott áldozatok húsának csak egy kis részét tették az oltárra, ami pedig megmaradt belőle, hentesboltban egyszerűen eladták. A megtért pogányok közül sokan féltek, hogy ha ilyen húst vásárolnak, azzal részt vesznek a bálványoknak bemutatott áldozaton, és így bűnt követnek el. Sokan azonban, ahogy maga Pál is, az ilyen húst csak húsnak tekintették, s ezért nyugodtan fogyasztották. Ám Pál azt is látta, hogy ezzel „a hitben erősek” megbotránkoztatták a húsevéstől félőket, vagy a példájuk arra bátorította őket, tegyenek lelkiismeretük ellenére. Azt kérte ezért, hogy a hitben erősek mondjanak le a szabadságukról, és inkább ők se egyenek ilyen húst. Ma is könnyű megbotránkoztatni másokat azzal, hogy a lelkiismeret szabadságára hivatkozva átlépünk mások szabályain. Mi tudjuk, hogy „Istent lélekben kell imádni”, ezért nem megyünk minden vasárnap templomba. Tudjuk, a meghaltak jó helyen vannak, ezért nem látogatjuk a sírjukat. Tudjuk, az Emberfia ura a szombatnak, ezért kisebb munkákat akár nyilvánosan is elvégzünk vasárnap... Fogadjuk meg hát Pál intelmeit, és a magunk szabadságát rendeljük alá, józan mértékek között, a mások szolgálatának!

2Sám 9

372. dicséret

Úgy tűnik, Korinthusban némelyek kétségbe vonták, hogy Pál valóban apostol volna, hiszen ő nem tartozott a tizenkét tanítvány közé. Ezért ellenezték, hogy ő és a munkatársai pénzt kapjanak a gyülekezeti szolgálatért. Pál azonban az Ószövetségből számos törvénnyel és példával tudja igazolni, hogy az, aki Isten szolgálatába állt, mert ez a hivatása, kérhet és elfogadhat a gyülekezettől anyagi támogatást. Hogy ő ezt maga mégsem vette igénybe, az más kérdés. Ő sátorkészítőként gondoskodott magáról, nehogy az a vád érje a misszió során, hogy anyagi érdekből hirdeti a Krisztus evangéliumát. Ma is illő és lényeges eszünkben tartani, hogy a lelkészeink, hitoktatóink, a gyülekezet diakónusai és a kántora az egyház szolgálatának szentelték az életüket. Ők azért tanultak olyan sokat, és azért dolgoznak közöttünk, hogy Isten Igéjét tisztán hirdethessék, a sákramentumok a hitvallásainkkal egyezőleg legyenek kiszolgáltatva, és személyükben jó pásztorai legyenek a gyülekezetnek. Imádkozzunk hát értük, és ne feledkezzünk el anyagilag sem gondoskodni róluk! Aki pedig a munkája vagy a nyugdíja mellett a gyülekezetben önkéntesként szolgálni akarja Istent, az bátran és vonakodás nélkül tegye meg!

2 Sám 10

373. dicséret

A Krisztus örömhíre mindenkinek szól. Hiszen Isten az egész világ teremtő és gondviselő Ura, és minden embert a gyermekének tekint. Ő azért választotta ki Izráelt, hogy általa „áldást nyerjen a föld minden nemzetsége”. Azért adott törvényt a Sínai-hegyen, hogy akaratát megismerje a világ, s azért adott prófétákat, hogy felkészüljünk a Megváltó fogadására. Jézus mindenkiért eljött, mindenkinek hirdette az Atya bűnbocsánatát. Ő mindenkiért meghalt a kereszten, és a feltámadása mindenkinek a megszentelődött, új élet lehetőségét kínálja, aki hittel fogadja erről a hírt. Mindenkit szabaddá akar tenni, hogy szakítson a régi bűneivel, és az elmúlástól való félelem nélkül csakis őt szolgálja. Hálás és engedelmes gyermekként, mint aki Krisztusnak testvére és társa a mennyei öröklétben. Ám ahhoz, hogy ezt a jó hírt mindenkihez elvigyük, nekünk is „mindenkinek mindenné kell lenni”, ahogy Pál írja magáról. Bár megszabadultunk, magunkat mindenki szolgájává kell tennünk. Előítéletektől mentesen, bátran, a nehézségeket is vállalva kell az egyháznak hirdetnie az evangéliumot. Közben pedig nem keverhetjük össze, mi a hit körül kialakult szokás, és mi a hit igazi lényege.

2Sám 11

374. dicséret