Játékos hódítás

Előfizetek

Megismertetjük a befogadóval a magyar zenét, de azzal, hogy kicsit máshogy, vegyítve és újítva játsszuk, nagyobb közönséget érünk el – magyarázza egy virtuóz zenekar virtuóz prímása, Nagy Csomor András. A fiatal református zenészt és jogászt önszemléletéről és szülőföldje, a Felvidék magyarságának esélyeiről is kérdeztük. Külön kérésére maradtunk a tegező formánál.

Nagy Csomor András Fotó: Magyarodi Milán

A zenétek tüzes és szórakoztató, mégis úgy érezzük, a fejnek is szól, van intellektuális vonása.

Örülök, ha így gondolod, elképzelések vannak benne, vagyis adunk rá, mit miért játszunk. Persze az is igaz, hogy egyszerűen így szeretünk játszani. Én például mint zenekarvezető és prímás csak olyat szeretek előadni, ami az én fantáziámat is mozgatja, és hallgatókat is vonzza. Vagyis egyrészt szórakoztató a széles publikumnak, a nem zenével foglalkozó, nem a táncházmozgalomból érkező embereknek is, másrészt művészi igényesség hat benne, hogy a zeneértő közönség is élvezni tudja, meg mi magunk, zenészek is. Nem akarunk négyakkordos dalokat írni, az nekünk ingerszegény lenne. Ezért az egyébként fogyasztható zenét úgy variáljuk, hogy intellektuálisan is kihívás legyen.

Ebbe a kihívásba én hadd értsem bele a virtuozitást is. Bravúrosan kezelitek a hangszert, illetve improvizáltok. Hogyan vonzottad a zenekarodba a társaidat?

Igyekszem olyan zenészeket válogatni, akik magas szinten játszanak, sokoldalúak. Úgy érzem, szívesen jönnek hozzánk a szakmai berkekből, mert zeneileg érdekesek vagyunk. Vonzza őket a műfaji sokszínűség, az, hogy itt folyamatosan kihívásokkal találkoznak.

Zenétek állandó úton lét. Vagyis az egyes számokon belül magyar és külföldi népzenék, dzsesszes, klasszikus zenei részek váltják egymást, illetve tűnnek át egymásba. Elmondanád, hogy történik ez?

Fiktív magyarázó példával kezdem: még a Boci, boci tarkát is el lehet játszani tangóban, swingben, dzsesszben, friss csárdásban, csárdásban, román forgatósban. Ezért kereshetek sikerrel olyan dallamhasonlóságokat külföldi zenében, világzenében, illetve a magyar zenében egyaránt, amelyek lehetővé teszik a könnyed váltásokat, akadálytalan összeforrasztásokat…

Jól gondolom, hogy e váltások adott esetben még szerves lélekfolyamatbeli váltásoknak is tűnhetnek, mint Petőfi versein belül a gyors kedélyváltozások?

Azt hiszem, érezheti így a közönség. Játszunk, mondjuk, kubai salsát, amelynek a melódiája hasonlít a magyar zene első hangjaihoz. A kubai dallamot nem változtatjuk meg nagyon, csak annak a ritmizálását, hangulatát, és úgy kötjük össze, hogy az stimmeljen. Vagy például ha valaki meghallgatja az Ovi ova című számunkat, érzékelheti, hogy az flamencozene kalotaszegi legényessel vegyítve. Mi történik?

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!