Gyönyörű fiatal pár bekeretezett fotója a falon – csak kicsit komorak…

Ők a szüleim 1949-50 körül. Ekkor már nagyon elsötétedett a világ. Apám Ludovikát végzett tiszt volt, részt vett a világháborúban, majd jóhiszeműen átállt a demokratikus hadseregbe, de aztán Rákosiék belekeverték a Rajk-kirakatperbe. Öt és fél évet ült le a Gyűjtőfogházban, addig édesanyám nevelt négyünket.

Mindkét szülő református volt?

Székelyföldről származó apám örmény katolikus, de anyám református… Úgy szoktam mondani, már születésem előtt kilenc hónappal jártam a pasaréti gyülekezetbe. Szüleim a gyülekezetalapítás óta, azaz 1938-tól oda jártak, Joó Sándor alapító lelkipásztor igehirdetéseit hallgatták. Akkor valóban keresztyén nevelést kapott! Így van. Oda jártam gyermek-istentiszteletre, kisifibe, nagyifibe, ott konfirmáltam, sőt vagy hetven évig szinte minden vasárnap ott voltam. Érettségi után autószerelő műszaki tanuló lettem. Bár korábban megtértem, hívő voltam, valaki hívott is a teológiára, én az ellenkező irányba mentem el az Úrtól, akárcsak Jónás. De aztán Isten a szó szoros értelmében megállított. Motorbalesetet szenvedtem 1972-ben. Csoda, hogy nem maradtam ott, kezem, lábam összetört. Ezután már jól értettem az utam: 1974-ben, tíz évvel az érettségi után jelentkeztem a Budapesti Református Teológiai Akadémiára.

Van hiányérzete, hogy pályafutása során mindig beosztott lelkész volt?

Nincs. Kétszer nyílt lehetőség, hogy vezető lelkipásztor legyek, de végül nem úgy alakult, Isten másként látta jónak. Jó volt nekem Óbudán, a Pozsonyi úton, Kőbányán, Pasaréten, a Klapka téren, Budán és Budahegyvidéken. Kőbányán, ahol nyolc évet voltam, volt egy nagyon aranyos kis gyülekezetem a Pongrátz-telepen. Nyugdíjazásom előtti utolsó húsz évemben pedig a Budahegyvidékhez tartozó Csaba utcai közösséget pásztoroltam. Vagy három és fél évtizeden keresztül kórházlelkész is voltam a János-kórházban és az Országos Onkológiai Intézetben, a Kékgolyó utcában.

Ráadásul önnek volt Kárpát-medencei hatókörű szolgálata is. Huszonegy kötetet bocsátott ki magánkiadásban minden idők egyik legnagyobb magyar igehirdetőjének, Joó Sándornak a prédikációiból.

Több mint két évtizeden keresztül minden évben kiadtam egy igehirdetés-kötetet Joó Sándortól. Méghozzá mindegyiket mintegy négyezer példányban. Több kötet két-három kiadást is megért, annyira elkapkodták. Erdélyi szabadságaim során éveken át több száz könyvet vittem ajándékként. Joó Sándornak vagy ezer prédikációja maradt fenn, a nagyobbik felét sikerült kiadnom.

Honnan volt meg ehhez a bázisa?

Édesanyám egyik áldott pasaréti szolgálata az volt, hogy 1944-től 1994-ig, azaz ötven éven keresztül gépelte a pasaréti prédikációkat hangfelvételről, 1970-ig Joó Sándort, 1972-től Cseri Kálmánt. Ezeket mind itt láthatja a könyvespolcokon bekötve... A fő cél az volt, hogy a gyülekezet betegei, idősei is hozzájussanak az istentiszteletek szövegeihez. Ezek a prédikációk ma is időszerűek, hitébresztő hatásúak, mert „az Isten igéje élő és ható”.

Nem gazdagodott meg ebből...

Joó Sándor fia, András, az akkori szellemi örökös annyit kért tréfásan, ha van haszon azon túl, amit újabb kötetek kiadásába forgatok, akkor ne fagylaltra költsem, hanem támogassak belőle templomépítéseket. Így tettem, huszonegy új templom építésére adtam egyenként százezer forintot. A Joó Sándor-prédikációkkal utóbb újra tudtam használni. Idén Steinbach József püspök úr kiadta a Dunántúli Református Egyházkerület homiletikai tankönyvei között Joó Sándor A húsvét homiletikuma című doktori disszertációját húsz, könyveimben már megjelent húsvéti igehirdetésével. Ez a szép kötet is kapható lesz a most hét végi keresztyén könyvvásáron a budapesti Lónyay-gimnáziumban. Mindezért Istené legyen a dicsőség!