Mi tagadás, ez a mostani tél több szempontból is emberpróbáló. Halálesetek sokasága, a nagyon szeretetreméltó, anyaszívű, sokáig rendkívül tevékeny lelkészasszonyé, Szénási Sándorné Szabó Judité, vagy a dunántúli Réde nagycsaládos, mégis mindenki édesapjaként élni és szolgálni tudó lelkipásztoráé, Bátky Miklósé. S még bőven folytathatnám a sort…

A sok veszteség fájdalmát még fokozták a sokszor kegyetlenül hideg, egymást érő, testet és idegrendszert egyaránt megkínzó szélviharok. Magántörténelmünket pedig még külön keserítette, vacogásokkal telítette az, hogy a máskor nagyon barátságos, de korántsem túlfűtött otthonunkban egy sorsdöntően fontos alkatrész, amely nélkül cirkófűtésünk nem működik, tönkrement. Abban a majdnem négy napban, köztük még a negyvenhatodik házassági évfordulónkon is, parókiahőmérséklethez szokott férjem még elég jól viselte a didergést, én azonban, aki sosem síeltem, ellenben legnagyobb szegénységünk idején is szerény, de jól fűtött kis lakásokban nőttem fel, egy turkálóban vett, ősrégi, de legalább szarvasmintás, s így a 42. zsoltárra emlékeztető sípulóverben és egyéb vastag öltözékekben Michelin-babának öltözve igyekeztem túlélni a vacogtató hideget. Segítettek még a legalább a hőmérsékletet pár fokkal emelő, de csak óvatosan használható elektromos minifűtőtestek is, amelyek azonban ki-kicsapták az áramot. A torna, a labdázás és a szobabiciklizés is hozzájárult, hogy ne fagyjunk jégszoborrá, meg egy-egy bögrényi fahéjas forró csoki.

A végső megkönnyebbülést azonban egy nagyon humánus és baráti cég gyors és hatékony közreműködése mellett az jelentette, hogy mindketten ösztönösen, szüneteket is alig tartva belevetettük magunkat a munkába Szenci Molnár Albert születésének 450. évfordulója jegyében. Született kihűlő falaink között tanulmány, cikk, Szenci Molnár-levelezés gondozása és új versek. S minél többet dolgoztunk, annál kevésbé szenvedtünk a sarkvidéki körülményektől.

Amikor egyik reggel befutott az új alkatrész, búcsút inthettünk házi Antarktiszunknak, kalandjaink megnyugtató lezárásaként jutott eszembe A példabeszédek könyve huszadik részének mostani helyzetünkre utaló alapgondolata; mert ezt olvashatjuk ezen az egyszerűségében, gyakorlatias szemléletével is fontos, jelentőségteljes igehelyen: „A hideg miatt nem szánt a rest; aratni akar majd, de nincs mit” (Károli-biblia). Micsoda bölcsességet és nyugalmat sugallanak e sorok!

S ha életünkön végigtekintek: cirkófűtéshiba nélkül is milyen nagy volt azoknak a didergető időszakoknak a száma, amikor a kétségbeesés s a tétlenség lett volna talán megbocsátható válaszunk, de mi minden ilyen alkalommal a munkát választottuk. Nem „önmegszentelési gyakorlatként”, nem dacból, hanem a legcudarabb időkben Isten sorsmenekítő üzenetének engedelmeskedve.