Hogyan emlékszik vissza gyermekkorára?

Megkoptak már az emlékeim, a szüleim jutnak eszembe és az az érzés, hogy szeretem őket, és jól érzem magam náluk. Édesapám a Fejér megyei Kajászón volt lelkipásztor, a faluban nőttem fel négy testvéremmel együtt, én voltam a legkisebb. Nem voltam még tizenhárom éves, amikor édesanyám meghalt, és nem töltöttem be a tizenhatot édesapám halálakor. Ekkor a négy testvérem összefogott, és ők gondoskodtak a további nevelésemről, amíg szükséges volt. Hivatalosan a bátyám lett a gyámom, tizenhat évesen már nyári munkát vállaltam. Emlékszem még arra is, hogy a lelkipásztort és családját megkülönböztetett tisztelet övezte a faluban.

A kajászói általános iskola után útja a fővárosi Lónyay Utcai Református Gimnáziumba vezetett, ahol többek között Makkai Ádám, Vekerdy Tamás, Kutas László voltak az osztálytársai. Érettségi után a teológiára jelentkezett, de sikerrel felvételizett a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karára is. Miért a Bibliát választotta a periódusos rendszer helyett?

Abból a szempontból is jó volt lelkészcsaládban felnőni, hogy a teológiára való jelentkezésemkor már nem voltak illúzióim az egyház belső állapotáról. Édesapám és bátyám – aki szintén lelkipásztor lett, apánk halála után ő vette át a kajászói szolgálatot, ahol így nyolcvanegy éven keresztül Czanik Bélának hívták a lelkészt – életén keresztül is láttam, milyen feladatra vállalkozom. Nem féltem a nehézségektől, de akkor úgy látszott, az egyházon kívül jobban lehet szolgálni az Urat, mint az egyházon belül, ezért az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy a lelkészi pályát választom-e. Kétely nem a nyomortól, a rongyos nadrágtól való félelem miatt volt bennem, hanem a rongyos lelkiismerettől. Aztán Isten közbeavatkozott, és kérésemre megmutatta, melyik a jó út.