Amikor ovisok voltatok, biztosan sok mondókát ismertetek. Lehet, hogy még ma is használjátok a kiszámolókat, amikor mondjuk fogót, kezdő játékost kell választani egy versenynél, vagy eldönteni, ki gurítson először a társasjátékban. Van kedvenc kiszámolód? Melyik mondókát szoktátok használni? Az Ecc, pecc, kimehetsz... kezdetűt? Vagy inkább a számolóst, amelyik így kezdődik: Egy, kettő, három, négy, te kis nyuszi, hová mégy?

Esetleg a vicceseket, amelyeknek semmi értelme, mint az Antanténusz, szórakaténusz, szóraka tikitaka bilinbalanbusz? A kiszámolókat igazság szerint azért használjuk, mert sokszor nehéz eldönteni, kit válasszunk ki egy feladatra. Mert elsőnek lenni gyakran nehéz. Esetleg igazságtalannak éreznék a többiek, ha valakire csak úgy rámutatnánk. Vagy túl sok a jelentkező, és valójában bárkit lehetne választani. Szóval magunktól választani nehéz, főleg ha nagyobb a tét annál, mint hogy ki lesz a fogó vagy ki kezdi a dobást társasjátékban. Így voltak ezzel a zsidók is, amikor királyt akartak maguk fölé.

Nyilván a királyt nem lehet kiszámolóval vagy kockadobással megválasztani. Ez jóval fontosabb feladat annál. Így hát Izráel vénei elmentek Sámuelhez, hogy a segítségét kérjék. Mert a kis Sámuel, aki egykor a silói szentélyben szolgált Éli főpap mellett, felnőtt, és nemcsak Izráel bírája lett, hanem Isten prófétája is, aki az ő üzeneteit tolmácsolja a népnek. Ez jól is működött sokáig. Sámuel közvetítésével Izráel népe Isten uralma alatt élt. Sámuel azonban megöregedett, a fiai pedig nem követték az útján, és a nép elégedetlenkedni kezdett. – Adj nekünk királyt! – mondogatták Sámuelnek. – Minek nektek király? – csodálkozott Sámuel. – Izráel népét maga Isten irányítja! Nincs szükségetek királyra!

Csak figyeljetek az Úr hangjára! – Nem! – kiabálták az izráeliták. – Adj nekünk királyt! – Higgyétek el, nem lesz az olyan jó móka… – próbálta meggyőzni őket Sámuel. – A király uralkodni fog fölöttetek! Fiaitokat elveszi, harci kocsijaihoz meg lovasaihoz osztja be őket, és ők futnak majd a kocsija előtt. Velük szántatja szántóföldjét, és velük végezteti aratását, velük készítteti hadifelszerelését és a harci kocsik fölszerelését. Leányaitokat meg elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnőknek és sütőnőknek. Legjobb szántóföldjeiteket, szőlőiteket és olajligeteiteket elveszi, és udvari embereinek adja (1Sám 8,11–14). Megadóztat majd benneteket, elviszi a szolgáitokat, szamaraitokat, és ti is a szolgái lesztek. A népnek azonban beszélhetett. Nem akart Sámuelre hallgatni. – Legyen csak király fölöttünk! Olyanok akarunk lenni, mint az összes többi nép: királyunk bíráskodjék fölöttünk, ő vonuljon előttünk, és vezesse harcainkat! Sámuel végighallgatta a nép beszédét, és elmondta az Úrnak.

Az Úr pedig így felelt Sámuelnek: – Hallgass a szavukra, és válassz nekik királyt! (1Sám 8,19–22). Sámuel bólintott. De igazából fogalma sem volt, hogyan fogja kiválasztani Izráel első királyát. Mert mondókával vagy sorshúzással csak nem választhatja ki. De bízott benne, hogy Isten ezt is megmutatja neki, mint már annyi mindent életében.