Milyen családban nevelkedett?

Szeretetteljes közegben nőttem fel. Hatan éltünk együtt: nagymamám, nagynéném, édesapám, édesanyám, a bátyám és én. Szüleim dolgos emberek, hagyatékként viszem tovább a munka szeretetét. A család lelki motorja a nagymamám volt, ő beszélt nekünk Istenről, sokat énekeltünk együtt. Az Isten ügyének fontossága családomban régre nyúlik vissza, hiszen dédnagyapám és nagyapám gondnokként, édesapám presbiterként szolgált a salánki gyülekezetben. Családi örökségnek is lehet nevezni az egyházhoz való kötődését.

Személyesen is tapasztalta Isten jelenlétét?

Konfirmálásom fontos mérföldkő volt az életemben. Utána Istent már nem gyermekként, hanem fiatal felnőttként közelítettem meg, komolyabb hittel és elhívással. Lőrinczné Fábián Éva lelkipásztor készített fel minket a konfirmációra, szolgálata mély nyomot hagyott bennem. Prédikációiban Istent szerető Atyaként, nem pedig félelmetes bíróként mutatta be. Addig otthon nem ezt tapasztaltam, ami abból is fakadhatott, hogy az a vidék hosszú ideig félelemben élt a kommunista rendszer szorításában.

Az úrréti a legfiatalabb református egyházközség Debrecenben. Az alapítás óta aktívan részt vesz az alkalmakon?

Miután 2010-ben Debrecenbe költöztem, egy ideig kerestem a helyemet, ami a gyülekezethez csatlakozást illeti. A nagyerdei istentiszteleteket látogattam. Az ünnepeket és a nyarat is otthon töltöttem, ez nem segítette elő a közösségbe való beépülésemet. Az úrréti gyülekezet 2017 óta tart alkalmakat. A legtöbb korai csatlakozás, mint az enyém is, személyes megszólításon keresztül történt.

Nemrég választották meg főgondnoknak. Mik a tervek, mi a koncepció a gyülekezet vezetését illetőleg?

A gyülekezeti tagok erősen kapcsolódnak egymáshoz, sokan már az alapítás előtt is jó, baráti viszonyt ápoltak. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – figyelünk arra, hogy a nyitottság és a befogadás jellemezze közösségünket, megszólítsuk az újonnan érkezőket, a periférián lévőket egyaránt. Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy a gyülekezet evangéliumközpontú közösség lehessen, ahol a tagok mindennapjaiban nem csak a vasárnapi egy órára fontos az Isten. A százhúsz tagú gyülekezet fele kiscsoportos foglalkozásokon is részt vesz. Jelenleg hat kiscsoportunk van, és az a célunk, hogy ezt megduplázzuk, illetve stabil, önálló csoportvezetők felügyeljék ezeket a köröket. Ezenkívül szolgálati csoportok is léteznek, a többi között a dicsőítés, a technika, a gyermekvigyázás területén. Most diakóniai csoport létrehozásán fáradozunk. Meggyőződésem, hogy a szolgálat a gyülekezetben való megmaradás egyik legfontosabb alappillére.

Hogyan tud megküzdeni a nehézségekkel egy ilyen fiatal közösség?

Csakis imádkozó szívvel. Templomunk még nincs, eleinte egy általános iskolában, majd egy kölcsönadott gyülekezeti házban találkoztak a tagok, most pedig a Szenci Molnár Albert Református Felsőoktatási Diákotthon épületében. Azt vesszük észre, hogy az együtt gondolkodás és cselekvés a presbitériummal és a lelkészekkel az, ami eredményekhez vezet. Sokat kell dolgozni a gondolati egység elérésén, hogy mindenki akaratát figyelembe vegyük, miközben a legfontosabb célt nem téveszthetjük szem elől. Úgy fogalmaznám meg, hogy jelenleg lelki templomot építünk, hogy majd épüljön fizikai is.

Hogyan mutat Istenre a mindennapi életében?

A gyülekezeten kívül is igyekszem odafigyelni az emberekre, a munkahelyen kapcsolatba lépek a kívülállókkal, háttérbe szorulókkal. Őszinte és nyílt vagyok az életemmel kapcsolatban akkor is, ha nehézségekbe, próbákba ütközöm, de akkor is, ha épp hálaadásra van okom. Szerintem ez is egyfajta bizonyságtétel, életemmel emberinek és valóságosnak mutatom be Isten gyermekeit