Victor János: Az „előfizető” szolgálata

Református Figyelő, I. évfolyam, 1. szám, 1928. szeptember 22.)

Egyházi lapot járatni – sok ember gondolkozása szerint körülbelül olyasmit jelent, mint egy helyről helyre utazó vándorárust beereszteni a házba. Az ember esetleg talál valami portékát a kosarában, aminek hasznát lehet látni […] De utóvégre az sem nagy eset, ha az ember kiszól az ajtórésen vagy a kerítésen: „Nincs szükségünk semmire”, – az illető majd próbálkozik másoknál és boldogul nélkülünk is. […]

Alapjában véve pedig egészen másról van szó, amikor egy egyházi lap bezörget a házunk ajtaján. Nem annyira kiszolgálni, mint inkább egyházunk szolgálatába állítani akarja azokat, akiket előfizetőül toboroz. Van valami, amit „közvéleménynek” szoktunk nevezni, s amit a közélet egyetlen terén sem lehet nélkülözni, de különösképpen nem a református egyházban, amíg az igazán református akar lenni, vagyis nem a híveinek feje felett, hanem a híveinek a szívén keresztül akarja életét élni. A mai viszonyok mellett pedig igazi közvélemény kialakulásához már nem elegendők sem az atyafiak malom alatti beszélgetései, sem befolyásos urak szüreti találkozásai, amint hajdanában valamikor – hanem lapok kellenek, amelyeknek széles olvasóközönségük van az egyház tagjai között.

Református emberek, akik egyházuk iránti szeretetüknél fogva és műveltségüknél fogva jogot formálnak arra, hogy véleményeik, igényeik és panaszaik legyenek egyházunk dolgai felől, mégis ezrével vannak ma úgy, hogy nem járatnak egyetlen egyházi lapot sem. Ez azt jelenti, hogy páholyból nézik egyházunk sorsát. Elmulasztják vele szemben azt a fontos szolgálatot, amit mint „előfizetők” leróhatnának az egyházi közvélemény igaz kialakulásának az elősegítésében. És miattuk a meg nem történésre van kárhoztatva temérdek olyan dolog, amit egy erőteljes, öntudatos, friss egyházi közvélemény biztató és sürgető szava a megvalósulásra bátoríthatna vagy kényszeríthetne különben.