Dombóváron macska fogadja a látogatót a lelkészkertben, a vidéki nagycsalád játszótérre emlékeztető udvara igazi gyermekparadicsom. Sipos Előd kilenc éve péceli beosztott lelkészként fogadta el az akkor mintegy húsz aktív tagból álló gyülekezet pásztorolását a katolikus többségű városban. Azóta négy leányuk született: Minka, Ilka, Lenke és Zenkő.

HÁZTŰZNÉZŐBEN

Ugorjunk vissza egy nagyot, oda, amikor az édesanya, Márta még maga is szinte gyermeknek számított. Tizenhat évesen, a bátyja révén ismerte meg Elődöt, aki gyakran látogatta meg Szabóékat „haverságból”. – Mire négy év múlva udvarolni kezdett, addigra már mosogattunk, társasjátékoztunk együtt, látott pizsamában; családi, biztonságos közegben ismerkedtünk meg. A férjemet a szüleim Elődkének hívták. Édesanyám szívesen gyakorolta a vendégszeretetet a sokféle háttérből és helyszínről érkező barátainkkal, így gyakran „nyaralt” nálunk a férjem legényként, ugyanis szegedi származásúként a sárospataki teológián tanult – magyarázza mosolyogva az édesanya, Siposné Szabó Márta, aki huszonkét évesen kelt egybe párjával. – Az anyósom a fia születése óta naponta imádkozott a leendő feleségéért. Sokat jelent, hogy imameghallgatásként tekint a menyére, így fogadott el – osztja meg a feleség. A beszélgetés meghitt, családias, miközben az édesanya a kis Zenkőt szoptatja, lábacskáit édesapja simogatja.