Jövendőbeli anyós- és apósként
Ne számítsunk rémtörténetekre – dráma nem lesz, és szaftos anyósviccek sem! Akkor hogyan lehet még ezt a témát körbejárni, ha nem nehezteléssel? Sipos Előd Zoltán lelkipásztor és felesége szerint az segít kihúzni a kialakuló konfliktus méregfogát, ha ismerjük a másik fél élettörténetét, és kissé belelátjuk magunkat a helyzetébe. Mindezt jövendőbeli anyósként és apósként osztották meg, miközben legkisebb gyermeküket andalították.

Dombóváron macska fogadja a látogatót a lelkészkertben, a vidéki nagycsalád játszótérre emlékeztető udvara igazi gyermekparadicsom. Sipos Előd kilenc éve péceli beosztott lelkészként fogadta el az akkor mintegy húsz aktív tagból álló gyülekezet pásztorolását a katolikus többségű városban. Azóta négy leányuk született: Minka, Ilka, Lenke és Zenkő.
HÁZTŰZNÉZŐBEN
Ugorjunk vissza egy nagyot, oda, amikor az édesanya, Márta még maga is szinte gyermeknek számított. Tizenhat évesen, a bátyja révén ismerte meg Elődöt, aki gyakran látogatta meg Szabóékat „haverságból”. – Mire négy év múlva udvarolni kezdett, addigra már mosogattunk, társasjátékoztunk együtt, látott pizsamában; családi, biztonságos közegben ismerkedtünk meg. A férjemet a szüleim Elődkének hívták. Édesanyám szívesen gyakorolta a vendégszeretetet a sokféle háttérből és helyszínről érkező barátainkkal, így gyakran „nyaralt” nálunk a férjem legényként, ugyanis szegedi származásúként a sárospataki teológián tanult – magyarázza mosolyogva az édesanya, Siposné Szabó Márta, aki huszonkét évesen kelt egybe párjával. – Az anyósom a fia születése óta naponta imádkozott a leendő feleségéért. Sokat jelent, hogy imameghallgatásként tekint a menyére, így fogadott el – osztja meg a feleség. A beszélgetés meghitt, családias, miközben az édesanya a kis Zenkőt szoptatja, lábacskáit édesapja simogatja.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!