Jézus akkor mondta ezt, amikor meghallotta, hogy Lázár beteg. Hogyan szolgálja egy betegség Isten dicsőségét? Úgy, hogy tőle jön a gyógyulás, sőt a halott Lázárt fel is támasztja. A tanítványok halálról beszélnek, Jézus csak alvásról, amely jelül adatott. „Örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek!” (Jn 11,15).

A nagypénteki és a húsvéti eseményekre készülve jelt ad a tanítványoknak. Hogy neki hatalma van a halál felett is. János evangélista mindezt jóval húsvét után írta le, így szándékosan feljegyzett néhány olyan dolgot, amely külsőségeiben is a húsvéti eseményekhez hasonlít. Lázár már negyednapja van a sírban, amely itt is sziklába vágott barlang, bejáratához olyan kőlapot tettek, amely elvételéhez több emberre van szükség. Ezek a hasonlóságok a tanítványoknak bizonyára csak utólag, húsvét után tűntek fel. Sokkal fontosabb Jézus nyugalma és magabiztossága. A gyászban, a halál közelségében is biztonságban és félelem nélkül cselekszik, hiszen ezt mondja magáról: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha!” (Jn 11,25). Jézus így készítette fel a tanítványait a feltámadására.

A nagypéntekre készülésünket szolgálja a böjti idő. Szánjunk több csendes időt a lelki felkészülésre, olvassuk el szakaszonként, akár többször is azokat az Igéket, ahol Jézusnak a keresztre vezető útjáról olvasunk: a Mt 26,1-től a 28,20-ig, a Mk 11,1-től a 16,19-ig, a Lk 19,1-től a 24,25-ig, a Jn 11,1-től a 21, 24-ig.

A nagypéntek után eljön a húsvét, előre is örvendhetünk az 519. dicséret szavaival:

„Jézus, ki a sírban valál, / Általad meghalt a halál, / Az élet pedig feltámadott!”

A feltámadott Krisztust várjuk visszajönni hittel, ígérete szerint.