A rendőr–lelkész párosítás nem hétköznapi felállás. Melyik terület jelent meg előbb az életében?

Hogy ténylegesen melyik volt előbb, azt csak Isten tudja. Mindenesetre érettségi után a rendőri pályát választottam, amihez egyébként az egyik impulzust az 1980-as években futó Linda című sorozat adta. Az igazságért akartam harcolni, és úgy gondoltam, ezt talán rendőrként tudom legjobban megtenni. De az előzményekben ott volt a konfirmációm is az 1980-as években.

Aztán hamar leszerelt…

A rendőri munkám alatt úgy éreztem, nincs igazi hitem. Márpedig ebben a munkakörben előjönnek olyan súlyos kérdések, mint például hogy mi igazán az élet és mi van a halál után. Amikor ott állok egy holttest mellett, óhatatlanul arra gondolok, hogy ez az ember is élt valahogyan, és most elment valahová. Ezekre a kérdésekre nem találtam az igazi választ. Ezzel és más dolgokkal megterhelődve úgy döntöttem, hogy leszerelek. Utána Angliában dolgoztam egy anglikán kollégiumban, ahol a bibliaórák és a Szentírás olvasása beépült a mindennapjaimba, igazán itt találkoztam Istennel. Hosszú folyamat során egyre személyesebbé vált az istenkapcsolatom, végül Izraelben, egy zarándokházban hoztam meg azt a döntést, hogy én nem akarok Isten nélkül élni. Letisztult bennem a lényeg: Isten szeret, és soha nem hagy egyedül.

Hogyan jutott el a lelkészséghez?

Egyre közelebb kerültem Istenhez, és azt éreztem, hogy én semmi mást nem szeretnék, mint jobban megismerni őt, tanulni róla. Édesanyám ezért vetette fel, hogy végezzek teológiát. Sárospatakra mentem tanulni, az ott megtapasztalt lelkiség nagy hatással volt rám és a hitemre. Nem sokkal a felszentelés után kollégiumi nevelőtanár, majd vallástanár lettem a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban. Itt értettem meg azt, hogy nem szabad abba beleragadni, ha alkalmatlannak érzem magamat arra a feladatra, ahová Isten elhív. Sokkal inkább azon kell dolgoznom, hogy ha Isten idehelyezett, akkor tegyek meg mindent az alkalmassá válásért. El kell hinnünk Istennek, hogy képessé tesz arra, amivel megbízott.

Hogyan jött képbe ismét a rendőri hivatás?

Sok év elteltével találkoztam egy régi kollégámmal, aki megkérdezte, miért nem megyek vissza. Először soroltam ennek akadályait, de bennem maradt ennek a hívásnak a jó érzése, a lelkesedés. Sokat imádkoztam, hogy lássam: ez az én tervem, vagy Isten hívása? És – hosszas gondolkodás és imádkozás után – miután áldást kaptam Ábrám Tibor igazgatótól, úgy döntöttem, a hit útja erre vezet, újra rendőr is leszek. A vizsgálati munkába vetettem bele magamat 2017 szeptemberében.

Hogyan érzi magát lelkészként a rendőri munkája során?

A lényeg nem is a lelkészi mivoltom, hanem hogy hívő vagyok. Amíg egy eljárás során én kísérek valakit, addig nekem minden tőlem telhetőt meg kell tennem érte. Keresnem kell a jót, az igazságot, és igyekeznem kell, hogy minden embert Isten szemével lássak. Amikor lezárul ez az időszak, akkor pedig fontos, hogy tudjam Istenre bízni, ő majd kíséri őket tovább. Isten úgy látja az elbukott embert, mint akinek lehet gyógyulása, van más választása… Nekem ezt a reménységet is közvetítenem kell.

…és rendőrként a szószéken?

A lelkészi hivatásomat tudatosan folytatni akartam, így párhuzamosan szolgálok a két hivatásban. A rendőri munka tapasztalatait pedig fel tudom használni a prédikációimban is, hiszen ahogy a világi állásomban megpróbál és használ az Isten, abból sokat tudok meríteni egy-egy igehirdetésnél.

Mi az, amit át akar adni az embereknek?

Sokszor belém hasít az a gondolat, hogy mi, emberek szigorúak, kegyetlenek vagyunk egymással, miközben Isten kegyelmes és szerető Atya. Rám is jellemző volt, hogy másokkal szemben ítélkező voltam, de Isten megszégyenített, megtapasztalhattam irgalmasságát és szeretetét. Ezt az irgalmat és szeretetet szeretném közvetíteni az emberek felé a szószékről és azon kívül is.