... azt a feladatot kapták, hogy látogassanak meg egy istentiszteletet, és megadott szempontok alapján írjanak beszámolót róla. Sokan elvégezték, mert más írásbeli dolgozattal együtt megajánlott jegyet kaphattak érte, kiváltva így a vizsgát.

A Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészhallgatói (tanár, történelem, pszichológia, keleti nyelvek, kommunikáció- és médiatudomány szakokról) szerte az országban megjelentek egy-egy istentiszteleten. Különböző helyeken, nagyvárosban vagy kicsi faluban, templomban vagy imaházban, egyedül vagy családtaggal, csoportosan és barátokkal összefogva vettek részt ezeken. A templombelső részletes leírásával és fotóval, szelfi készítésével igazolták, hogy nem kitalált eseményről, fantáziából születtek a dolgozatok, hanem személyes jelenlét alapján. Ezek a reflexiók képet adnak nekünk a fiatalokról, akik közül némelyek a templom leírásánál egészen mulatságos szavakat használtak, például páholynak vagy lelátónak nevezték a karzatot, és emelvénynek, sőt állványnak vagy fülkének a szószéket. Látszik, hogy egészen az alapoktól kell kezdeni az egyházismeret tárgy oktatását. Honnan is tudnák azt, ami nekünk magától értetődő?

Tükröt tartanak elénk rólunk is, a mai református gyülekezetekről és lelkészekről. Hogyan fogadtuk őket? Mert a legtöbb hallgató életében először ült be egy református templomba, tele szorongással, hogy adott pillanatban mit is kell tenni, megfelel-e a jelen lévő gyülekezet kívánalmainak. Sok helyen feloldották ezt az érzést azzal, hogy mosolyogva üdvözölték a látogatókat, énekeskönyvet adtak a kezükbe, vagy kivetítették az énekeket. A templomokról úgy írtak, hogy szépek, rendezettek, kívül-belül felújított és rendben tartott épületek.

A légkör már a gyülekezés alatt harmóniát sugárzó, békés, sőt szeretetteljes és befogadó volt. A lelkészek személye is kedves és megnyugtató, tisztán és érthetően prédikálnak. Előfordult persze, hogy az igehirdetés közben elvesztették a fonalat, néha hosszűnak tűnt, de összességében tanulságos beszédként maradt meg bennük. Az imádságok olykor monotonnak hatottak, volt, ahol az éneklésből teljesen kimaradtak, mert nem ismerték és nem is tudták követni a , dalokat" Mindenki hálásan fogadta, hogy a végén az ajtóban a lelkész kezet fogott velük. Érezték az elfogadást.

A többség életében ez volt az első benyomás és találkozás egy református gyülekezettel. Minden hallgató pozitív élménynek nevezte. Azt hallották meg, hogy Isten velünk van és szeret minket. Talán elmennének máskor is. Bátorítsuk őket!