Ha vízparton jársz, biztosan találkozol horgászokkal, akik pecabotjaikat tartva sokszor órákig várnak arra, hogy horogra akadjon egy hal. Kívülről unalmasnak tűnhet ez a foglalatosság, de valójában nagyon izgalmas dolog.

Ahhoz, hogy valaki pecabottal halat fogjon, sok mindent kell tudnia. Ismernie kell a vizet, hogy milyen halak élnek benne, és milyenek a szokásaik. Milyen mélyen úsznak, nappal vagy éjjel mozgolódnak szívesen, és hogy mi számukra az ínycsiklandozó falat.

A horgászathoz nemcsak tudás, hanem sok türelem és ügyesség is kell, mert ha hiszed, ha nem, a halak elég furfangos lények, és gyakran becsapják a horgászokat. És persze nem árt az erő sem, mert egy-egy nagyobb halat kiemelni a vízből bizony nem gyerekjáték.

Horgászbottal csak egyesével lehet halat fogni, ezért leginkább csak szórakozásból vagy sportból pecáznak manapság az emberek. Sokszor haza sem viszik a zsákmányt, csak készítenek a kifogott hallal egy fotót, azután visszadobják a vízbe, hadd úszkáljon tovább.

Ha halat akarunk enni, akkor elmegyünk az élelmiszerboltba vagy a piacra, s ott megvásároljuk a pontyot, harcsát, keszeget vagy éppen azt a halat, amelyikre a fogunk fáj. Ezeket a halakat jobbára nem szabad vizekből fogják ki, hanem halgazdaságokban tenyésztik. A halgazdaságokat úgy kell elképzelni, mint valami hatalmas mesterséges medencét vagy tavat, amelyet kifejezetten arra találtak ki, hogy a halak jól érezzék magukat benne. Ott kelnek ki a halikrákból, ott nőnek fel, és amikor megfelelően nagyok, akkor kihalásszák őket. Persze a szupermarketekben kaphatók tengeri halak is, ezeket hatalmas kerítőhálókkal fogják ki. Két halászhajó közé feszítik ki a sokszor utcahossznyi hálót, amelynek az aljára súlyokat szerelnek, a tetejére pedig olyan úszót, amely fenntartja a vízen. A háló falként állja útját a halaknak, amelyeket bekerítve a hálóval együtt húznak ki a vízből. Ezzel a módszerrel rengeteg halat lehet kifogni, és ezek egy részét sajnos el sem tudják adni, így értelmetlenül pusztulnak el.

Jézus idejében egészen más volt a helyzet. A Galileai-tó környékén, ahol Jézus is élt, az emberek mindennapi táplálékát jelentette a hal, és nem fogtak ki sokkal többet, mint amennyit megettek vagy eladtak. Nem is halásztak ilyen hatalmas kerítőhálókkal, hiszen a hajóik is jóval kisebbek voltak. Jobbára éjszaka dolgoztak, mert a halak akkor jöttek föl a tó mélyéről a víz színére. Reggel, miután kikötöttek, szétválogatták a zsákmányt. A zsidók Isten törvényei szerint ugyanis nem fogyaszthattak el bármilyen halat, csak azokat, amelyeknek pikkelyük volt. Vannak olyanok is, például a harcsa, amelyek nem pikkelyesek. Jézus barátai, akik közül többen halászok voltak, nagyon jól tudták, milyen fáradságos ez a munka. Ezért is mondott nekik Jézus a kerítőhálóról példázatot, amikor megkérdezték tőle, milyen a mennyek országa: „Hasonló az a tengerbe kivetett hálóhoz, amely mindenféle halat összegyűjt. Amikor megtelik, kivonják a partra, és a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványakat pedig kidobják.” (Mt 13,47–48)