Péter apostol csetlése-botlása, forrófejűsége a mai emberre is jellemző. Ő mindent jobban tud. Mindenkit kijavít. Jézust is. A lábmosás előtt látványos ez az ellenkezés. Na, az övét aztán nem! Nem az alázat ellenkezése ez. Inkább a rá jellemző gyors, meggondolatlan, forrófejű reakció, amely Jézusnak is ellentmond.

Csak az erőteljes szavak térítik észhez Pétert, aki gyorsan kapcsol: tedd, Uram, amit tenned kell! Ne csak a lábamat, hanem a fejemet is! Aztán hamarosan ismét a Jézussal való kapcsolata a tét. A főpap udvarában legyűri a félelem.

Egy sportvetélkedőn, a küzdelem alatt a kisfiam hirtelen a hasához kapott. Az edzőnek be kellett dobnia a törölközőt. Nem az első eset volt ez. Nem értettük, mi lehet az oka. Hirtelen jött vírusos fertőzés? Légszomj? Pánikroham? Vagy valami más? Aztán lassacskán kiderült, hogy megijedt az ellenféltől, aki magasabb fokozatú övet viselt. Félt. Ezért kereste a kiszállás lehetőségét a helyzetből. Eleinte nem is értettük: hiába az izmos, vasgyúró alkat, a technikai tudás, a félelem mégis „átprogramozta”. Péter apostol is ezt teszi. Ellenséges közeg veszi körül, mindenki őt vizslatja. Gyanúsnak tartják, megvádolják. Pánikba esik. Már nem ura önmagának. Előremenekül, még mielőtt őt is lerohanják, elhurcolják és odadobják Jézus mellé. Ezért a káromlás, a tagadás. Meg akarja győzni a vádlóit: hát így beszél az, aki Jézushoz tartozik? Számítása célba ér. Már nem törődnek vele. Majd kivezetik Jézust, aki elindul a megaláztatás útján. Elhalad mellette, egy pillanatra ránéz Péterre, és nem szól semmit.

Megint ugyanaz a szituáció, mint a lábmosásnál. Jézussal vagy Jézus nélkül? Dönteni kell. Ez a kérdés nekifeszül a mai embernek is, neki viszont nincsenek igen-nem válaszai, hiszen már nem biztos semmiben. Az ő világában minden relatív, nincs már egyetlen biztos pont sem körülötte. Ezért úgy mond nemet Jézusra, hogy nem mond semmit, csak elegánsan elfordul. Hátat fordít. Isten helyett más programot választ vasárnap, sőt mindennap. Karácsonyi, húsvéti, pünkösdi wellnesst. Mindegy, csak Isten ne legyen útban.

Pétert sokkolja az istennélküliség. Ezért amilyen gyorsan csak tud, visszatér az Úrhoz. A ma embere ezzel szemben meggyőzi magát az életét behálózó politikailag korrekt gondolattal, amely nem akar tudni Istenről. A „haladó ember” elhalad Isten mellett. Míg végül magára marad mátrixvilágában. Ebben a virtuális kalitkában él, örül és gyászol. Ebben szenved az egyedülléttől. A lelki nyomorúságtól.

Egyik közírónk mondja: „Kívülről minden rendben valónak látszik, pedig szépen lassan megőrül az ember. Megbolondul és gonosszá válik. Csak önmagát látja. Csak megy előre. Egyfajta robot, amely reggel be-, este meg kikapcsol.” Péter meginog, elesik, majd visszatér az Úrhoz. Jézus szemében ott a megbocsátás.