A két temesvári fiatal nemcsak művészként alkot egy párt, hanem a magánéletben is: néhány éve kötötték össze életüket, de már a közös munkájuk azelőtt elindult. Még egyetemistaként ismerkedtek meg, mindketten a kolozsvári Apafi Mihály Református Kollégiumban laktak. A zene hozta őket közelebb egymáshoz: a lány friss tagként játszott a helyi református egyetemi gyülekezet zenekarában, a Fike Bandben, amelybe hangszereseket kerestek. Ekkor csatlakozott a később hat évig kántorként is szolgáló fiú a csoporthoz.

– Egyre többet beszélgettünk, és rájöttünk, mennyi közös van bennünk. Majd, más választásunk nem lévén, egymásba szerettünk – mosolyog Attila. – Azt hiszem, a világképünk kapcsol össze minket leginkább. Amellett, hogy szenvedélyünk a művészet, mindketten érzékenyen viszonyulunk a világhoz, az emberi léthez – veszi át a szót Mercédesz, akit megismerkedésükkor meglepett, hogy a fiú érzékenységéhez határozottság társul. – Megfogott ez a kettősség, ugyanis előtte azt tapasztaltam, vagy az egyik, vagy a másik dominál egy férfiban.

A zárkózottabb természetű Attilának időre volt szüksége, hogy jobban ki tudjon tárulkozni előtte. – Sokat kellett fejlődnöm ebben, erőfeszítéseket tennem, hogy beengedjek valakit a szívem legbelsőbb szobájába – fogalmaz. Úgy érzi, szerelme extrovertáltsága és az ő introvertáltsága kiegészítik egymást. – Merci ablakot nyitott nekem a világra, és engem is megpróbált kibontani a világnak. Nem kellett átjárót törnöm a falban, ő vált ajtóvá számomra– magyarázza beszédes hasonlattal.

A lánynak egyébként tetszett ez a rejtelmesség, hogy nem tudott mindent elsőre leolvasni az arcáról, ugyanakkor nem tagadja, jó ideig neki is nehézséget jelentett, hogy belelásson Attila lelkébe.

NE KÉSS TOVÁBB, NE VÁRJ TOVÁBB!

Miután egy pár lettek, duóként is elkezdtek zenélni, és a következő év végén sor került az első fellépésükre egy kolozsvári kávézóban. Később református énekeket kezdtek feldolgozni. – A projektünk egyfajta értékmentés: úgy gondoltuk, kár volna ezeket elfelejteni csak azért, mert nem elég modernek – mondják.

Az első szerzeményük öt évvel ezelőtt, egy facebookos felhívásra készült, erre keresztyén dalok feldolgozását várták (videó formájában), ez lett a Siessetek, hamar lejár című dalunk. A cikk bevezetőjében is említett felvétel nagy sikert aratott, sokan megosztották a közösségi oldalon, ezen felbuzdulva újabb rövid videókat tettek közzé további gyülekezeti énekekkel.

A régi egyházi dallamokat a dzsessz műfajába ültették át, aminek több oka is van. – Egyrészt ez a műfaj mára klasszikussá vált, sokan kedvelik, és megfelelőnek éreztük a dicsőítésre is. De inkább úgy fogalmaznánk, az elhívott lett alkalmassá, és nem az alkalmas elhívottá – magyarázza a házaspár. – Másrészt szerettük volna közelebb hozni a fiatalabb korosztályhoz, és egyáltalán: átemelni a liturgia közegéből, hogy a hétköznapokban is fogyaszthatóvá váljon. Ebben a feldolgozásban új értelmet nyernek a szavak, a zenei keret feloldásával szabadabban áramlanak az érzelmek.

– Az Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz kezdetűt gyakran elnyújtva, rezignáltan halljuk a gyülekezetekben, a mi előadásunkban azonban más színt kapott, erőteljesebbé vált – említ konkrét példát Mercédesz.

A két művész abban bízik, a műfajválasztásnak köszönhetően könnyebben meg tudják szólítani a nem hívő hallgatóságot is. – Nem baj, ha nem az lesz az első gondolatuk, hogy ez valami „istenes cucc”. De ha zeneileg megfogja őket, amit hallanak, utána nyitottabbá válnak a mondandóra is – mutat rá Attila. – Szeretnénk, ha azok számára is láthatóvá válna valami Istenből, akik nem ismerik őt, még nem hallottak róla.