A Jeremiás próféta által hirdetett reménységet és ígéretet, miszerint Isten számtalanszor hűtlen, érdemtelen népével megújítja történelmi szövetségét és hűségét, így találjuk heti szakaszainkban: „Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” (Jer 31,31) Jeruzsálem pusztulása és romjai felett erős szavú hitvallás a siratóének sora: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (JSir 3,22–23)

Kizárólagosan Isten nagy szeretete és irgalma viszi véghez, hogy a népnek és az országnak van és lesz jövője. A történelmi előjelek és folyamatok nem ezt erősítik. A meghirdetett új szövetség még erősebb lesz annál, mint amit Isten korábban kötött az ősökkel: a szívbe írt, megértett, megélt és megcselekedett törvény, a teljes engedelmesség és hűség ideje jön el, amelynek a lényege ez: „mindenki ismerni fog engem”, a Seregek Urát (Jer 31,34). Hóseás korábban pontosan azt hirdette, hogy Isten népének a vesztét Isten ismeretének elhalványulása jelenti: „Elpusztul népem, mert nem ismeri Istent.” (Hós 4,6)

A megújuló és megújító „új szövetség” kifejezése Jeremiás kora után az evangéliumban és Pálnál kerül elő legközelebb, az utolsó vacsora alkalmával: „E pohár az új szövetség az én vérem által.” (Lk 22,20; 1Kor 11,25) Isten „tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk” (2Kor 3,6). A zsidókhoz írt levél (8,8.13) idézi Jeremiás új szövetségre vonatkozó szavait. Krisztus maga az „új szövetség közbenjárója lett.” (Zsid 9,15; 12,24) A megváltás nagy ünnepére készülve az új szövetség közbenjárójára, Krisztusra, önmagát áldozatul adó főpapunkra (vö. Zsid 7,27) tekintsünk, és az Újszövetség népeként kérjük magunknak az igaz istenismeret ajándékát!