Állami kitüntetések a nemzeti ünnepen

A nemzeti ünnep alkalmából idén is több olyan szakembert, közéleti és egyházi szereplőt tüntettek ki állami elismeréssel, akik hosszú időn át végzett munkájukkal gazdagították a magyar közösség életét. A díjazottak között tudományos, oktatási, kulturális és szociális területen szolgáló személyiségek mellett több református kötődésű közéleti szereplő is található. Elismerésben részesültek azok, akik a közösségek építésében, a kulturális örökség megőrzésében, a nevelésben és a lelki szolgálatban végeztek kiemelkedő munkát.

A nemzeti ünnep alkalmából több, református közösségekhez kötődő közéleti, tudományos, egyházi és oktatási szereplő részesült magas rangú állami kitüntetésben.

A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést vehette át Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Egyházkerületének püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke.

Sulyok Tamás köztársasági elnök az ünnepségen úgy fogalmazott: a magyarság önazonosságának biztos támpontot ad, ha kifejezzük nagyrabecsülésünket azok iránt, akik tehetségükkel, jó szándékukkal és évtizedes, magas színvonalú munkájukkal építik nemzeti közösségünket – szellemiségében, lelki és fizikai erejében, képességeiben.

Hozzátette: a nemzethez hozzátartozik a haza szeretete, a lélek, az istenkereső ember imája. A magyar nemzet eleven része az a kis és nagy közösség is, amelyhez a lelkész szól, az a lelkület, amely ezer éve a keresztény kultúrához kapcsolja népünket. A magyar nemzet elválaszthatatlan az emlékezettől, a történelem megértésétől, feltárásától és tudatosításától, valamint az ideológiáktól való megtisztításától.

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke és Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában, március 15-én, a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetés átadásakor. Fotó: Sándor-palota (Bartos Gyula)

A legrangosabb állami tudományos kitüntetésben részesült Trócsányi László jogtudós, egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, korábbi alkotmánybíró, volt miniszter és nagykövet Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája, különösen az összehasonlító alkotmányjog, a közigazgatási bíráskodás és az európai közjog területén kiemelkedő kutatómunkája, gazdag és jelentős publikációs tevékenysége, valamint eredményes oktatói munkája, illetve elhivatott közéleti szerepvállalása elismeréseként Széchenyi-díjat vehetett át.

A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjét Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója kapta. A Martin György-díjas néprajzkutató és Móra Ferenc-díjas muzeológus a múzeum széles körű hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerének kiépítéséért, a szellemi kulturális örökség ápolásáért, valamint a szabadtéri muzeológia és a felsőoktatás terén végzett elhivatott vezetői munkájáért kapta az elismerést.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki Balogh Lászlót. Nagykanizsa önkormányzati képviselője, korábbi polgármestere, a helyi református gyülekezet presbitere és a Batthyány Lajos Gimnázium volt igazgatója a város fejlesztéséért több évtizeden át végzett munkájáért vehette át az elismerést.

Szintén Magyar Érdemrend tisztikeresztet vehetett át Varga Gábor orálbiológus, a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központjának igazgatóhelyettese, a Fogorvostudományi Karának egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Egyháza pedig számon tartja őt úgy is, mint a Budapest-Pasaréti Református Gyülekezet presbiterét, a Magyar Református Presbiteri Szövetség Budapest-Dél területi szervezőjét, a Baár Madas Református Gimnázium igazgatótanácsának tagját.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki Faragóné Szénásy Emese Máriát, a Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium egykori igazgatóját és pedagógusát, valamint Tolnay István nyugalmazott tanárt, a Partiumi Keresztény Egyetem egykori igazgatótanácsi elnökét, a Pro Universitate Partium Alapítvány alapító tagját és alelnökét. Ugyancsak a lovagkereszt kitüntetést vehette át Bujdosóné Dani Erzsébet, a Katona József Könyvtár igazgatója és a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense.

A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta Vassné Baki Ilona, a Dunamelléki Református Egyházkerület nyugalmazott lelkipásztora, aki hosszú éveken át szolgálta a gyülekezeti és városi közösségek lelki megerősítését.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes átnyújtja a kitüntetést Vassné Baki Ilonának, a Dunamelléki Református Egyházkerület nyugalmazott lelkipásztorának Fotó: Todoroff Lázár

Ugyanezt az elismerést vehette át Szabó Judit Izabella református lelkipásztor, addiktológiai konzultáns is, aki évtizedek óta segíti a szenvedélybetegséggel küzdő fiatalok felépülését és társadalmi reintegrációját. Szolgálatához többek között a Kallódó Ifjúságot Mentő Missziós Támogató Alapítvány és a Bethánia Rehabilitációs Otthon Alapítvány vezetése is kapcsolódik.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta Munk Erik, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségealelnöke, aki a drávaszögi magyar közösség társadalmi és kulturális életének gazdagításáért végzett munkájával érdemelte ki az elismerést. Ugyancsak az ezüst érdemkereszt polgári tagozatát vehette át Wittmayer Zsuzsanna, a Gödöllői Református Líceum Gimnázium nyugalmazott pedagógusa.

A Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapta Agócs Mária Magdolna, aki több mint két évtizede segíti a hajléktalan embereket, valamint Sajtos Szilárd alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálata Protestáns Tábori Püspökségének kiemelt vezető református tábori lelkésze, aki a katonák és családjaik körében végzett odaadó lelkipásztori szolgálatáért részesült az elismerésben.

Meitertné Lukácsi Andrea is Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesült mint az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium gazdasági koordinátora Dabasról. Színvonalas és elhivatott szakmai munkájáért és közösségépítő tevékenységért kapta az elismerést, aki egyébként helyi gyülekezetében presbiter.

A kitüntetettek között szerepel továbbá Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára is, aki a Magyar Érdemrend tisztikeresztje elismerésben részesült a hazai és nemzetközi ökumenikus együttműködés, valamint a társadalmi párbeszéd előmozdítása érdekében végzett szolgálatáért.

Semjén Zsolt és Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára

Az állami kitüntetések azokat a személyeket ismerik el, akik munkájukkal a magyar közösség javát, a közéletet, az oktatást, a tudományt, valamint az egyházi és társadalmi szolgálatot gazdagítják.