A nagyböjt vége felé közeledünk. Idén az országgyűlési választások közelsége felerősíti a külső zajokat, a böjt csendjét megtöri a gyűlölködés, a durva beszéd, a másikra mutogatás. A közélet megerősíti bennünk a haragot és a csalódottságot. Ilyenkor könnyen megkeményedik a szív, gyorsan ítélünk, és szenvedélyesen védjük a magunk igazát. Barátok, családtagok fordítanak egymásnak hátat, mert máshogy látják a világot. Szakadékok keletkeznek ismerősök között.

Pedig a böjt a csendesség, a magunkba fordulás ideje. Ezeknek a heteknek az igazi célja: az út a Golgota felé, a lelki megtisztulás. Az embernél azonban gyakran nem a tisztulás, hanem az árulás és a tagadás jellemzi. Nemsokára a nagyhétre fordulunk, és utunk Jeruzsálem kapujától az utolsó vacsorán át a keresztfa tövéig vezet. Látjuk magunk előtt azokat az embereket, akik Jézushoz tartozónak mondták magukat. Ott a hozsannázó tömeg, Péter, de leginkább Júdás és az utolsó vacsora.

– Adj még abból! – mondja, miközben belenyúl a tálba. A kenyérdarabot belemártja a szószba, a sűrű lé átitatja a kenyeret. Élvezettel beleharap. A szósz a szakállán is csorog, az ujjával letörli, lenyalja, majd csettint a nyelvével. – Ugye, finom lett? – kérdezi.

– Péter receptje szerint készült – mondja a másik.

– Biztosan sokba került, manapság a dió nagyon drága – mondja, közben megmarkolja az erszényét, amelyet vacsora közben is a keze ügyében tart, a derekára kötve.

– Fogalmam sincs, nem én vásároltam be – válaszolja a másik.

Az erszényes közben feláll, megkerüli az asztalt, és a bárányhoz nyúl. Letör belőle egy darabot, és azt is élvezettel elrágja. Emez merengve nézi, majd ő is feláll, ekkor látszik, hogy jóval alacsonyabb, mint az erszényes. Odalép ő is a bárányhoz, tör belőle, majd a kenyérből is tör, és visszaül az erszényes mellé. Elmélázva esznek.

– Nem tudod, mi lesz még este?

– Nem tudom – mondja a másik. – Talán alszunk. Holnap nagy lesz a tömeg, tele a város idegenekkel.

– Majd kialakul – mondja inkább magának az erszényes, és a pohárért nyúl.

Hirtelen megszűnik a nyüzsgés, mindenki az asztalfőn ülő Mesterre néz.