Göttingen a reformáció kezdetétől alapvetően evangélikus vallású. A középkorban gótikus stílusban épült és bővített háromhajós csarnoktemplomokat a reformáció elterjedésével a protestánsok 1529-ben birtokukba vették, megtiltva egyúttal a katolikus vallás gyakorlását. Így lett és maradt is evangélikus templom a lutheri tanokat hirdető kéttornyú Johanniskirche, valamint az egykori Szent Jakab-zarándoktemplom, a Jacobikirche, és a keleti városkapunál épített Albanikirche. A város templomainak birtokba vételét a Jacobikirche déli kapujában, az úgynevezett reformációs ablakban meg is szemlélhetjük. A színes üveg azt a virágvasárnapi eseményt ábrázolja, amikor 1530-ban az új evangélikus egyházi rendet felolvasták a hívőknek. A képen maga Luther olvas a szószékről, pedig tudjuk, hogy ő sohasem járt Göttingenben…

Ebbe az intoleráns vallásos világba az egyetem hozott változást. Az 1734-ben alapított intézmény felvilágosult szelleme nem csak az evangélikus vallásúakat vonzotta, jöttek ide tanulni katolikusok, kálvinisták, sőt zsidók is. Az oktatás érdekében a világi és egyházi elöljáróság lazított a tiltáson, és engedélyezték más felekezetek híveinek is a vallásgyakorlást. Eleinte magánlakásokban tarthattak istentiszteletet, misét, aztán a város szélén megépültek a templomaik: először 1753-ban a reformátusoknak az északi városkapu, a Weender-Tor közelében, az Untere Karspülén, majd 1789-ben a Geismar felé vezető déli városkapu melletti Kurzstraßén a katolikusok Szent Mihály-temploma – természetesen torony nélkül.

A más felekezetek között a reformátusok előnyt élveztek, mert az egyetem akkoriban leghíresebb professzora, a Svájcból érkezett Albrecht von Haller (1708–1777) a kálvinista hitet vallotta. Haller nagy szerepet vállalt az egyetem kiépítésében, ő hozta létre az anatómiai teátrumot (azaz a nyilvános boncolásokhoz, anatómiai kísérletekhez emelt épületet), a botanikus kertet, az anatómiai és természettudományos gyűjteményt, a szülészeti klinikát és a tudományos akadémiát. Ő alapította és szerkesztette a ma is létező egyetemi recenziós lapot, a Göttingische Gelehrte Anzeigét. Neki volt köszönhető az egyetem európai ismertsége, sőt elismertsége, így nem csoda, hogy templomépítési kívánságát is teljesítette az egyetemet fenntartó angol király. 1752–53-ban így épült fel a göttingeni reformátusok temploma. Máig otthont ad a helybeli német és magyar gyülekezet alkalmainak.

Haller szervezői tevékenységét dicséri, hogy összegyűjtötte a helyi református vallásúakat, akiknek a száma 1751-ben még csak negyven főre volt tehető. Akadtak köztük Franciaországból menekülő és Göttingenben menedékre találó hugenotta családok éppúgy, mint professzorok és az egyetemen tanuló diákok. Halleren kívül például a francia nyelv professzora, Isaak de Colom du Clos (1708–1795) csatlakozott az alapítókhoz, és előbbi kérésére még a templom építésének megkezdése előtt ő lett az egyházi közösség elöljárója. A templom jövendő lelkésze Haller közbenjárására állást kapott a filozófiai karon.

A templom terveit Johann Michael Müller (1723–1777) készítette, aki az egyetemen ekkor polgári és katonai építészetet, földmérést és alkalmazott matematikát tanított. Késő barokk épületet alkotott, a francia hugenotta templomok, a „temple” mintájára. A megközelítőleg kocka alakú istenháza utcai homlokzatának dísze mindössze az oszlopokkal keretezett főbejárat, az ahhoz vezető lépcsősor és egy díszes tetőablak. A nyeregtetőn olasz kupolás, kis torony emelkedik, amelynek harangja azonban csak jóval később, 1808-ban kondulhatott meg. A főként fehér színű belső tér kialakításán érződik a reformátusok puritánsága: számukra a templom nem szent hely volt, csupán a prédikálás és gyülekezés helyszíne. Díszítőelemek, képek nélkül alakították ki a teret: a templomban nincs sem kereszt, sem szenteket ábrázoló festmény. A gyülekezeti terem középen nyolcszögletű, a körbefutó padsorok úgy magasodnak, hogy a gyülekezet tagjai minden irányból jól láthassák egymást.

A főbejárat felett latin felirat olvasható, amely az épület elkészültére utal: „Deo Salvatori et Religionib. Reformator. S. MDCCLIII” (A Megváltó Istennek és a reformátorok vallásának szentelve, 1753).