„Ha te engem itt hagysz, ugyan hova legyek?”

Előfizetek

Ki volt az a fiatalasszony, aki miatt Arany János több mint egy évtizedes hallgatásba menekült? Mit tudunk Juliskáról, akiért a költőóriás szíve olyan nagy atyai szeretettel dobogott? Miért maradt édesanya nélkül egy egészséges féléves kisbaba a nagyszalontai parókián? Arany Julianna, ismertebb nevén Arany Juliska rövid élete és annak befejezése csaknem százhatvan év után is megrendítő.

Vasárnapi ebédhez ül le a család a nagyszalontai lelkészlakban. Kálmán prédikációjáról beszélgetnek, miközben a háziasszony, a szép fiatal Juliska mosolyogva tálalja fel édesapja egyik kedvencét, a tejfölös csirkepaprikást. Már egyre nehezebben mozog, közeleg a szülése ideje, de semmiképp sem hagyta volna ki, hogy vendégül lássa szeretett szüleit. Ritka alkalom a mai, mert Juliska öccse, Laci, az egykori „rontom-bontom fiúcska” is velük tartott. – Petőfi Sándor verset írt róla! Okos fiú, Pesten jár egyetemre – dicsekedett el vele a fiatalasszony a szomszédoknak, de mindjárt meg is bánta, hiszen a férje mindig arra intette, hogy a papnéhoz a csendes, szerény viselkedés illendő.

A fiatal lelkész kezében megáll a villa, olyan figyelmesen hallgatja apósát, a híres költőt, Arany Jánost, aki mindig örömmel látogatja meg a fiatalokat, és szívesen mesél a szalontai gyermekéveiről, amelynek a Biblia rendszeres olvasása is részét alkotta, a barátságokról, és természetesen a versekről. A költőt nem csupán a leánya iránt érzett túlcsorduló szeretet viszi haza időről időre a szülőfalujába, ahol huszonkét évesen Szél Kálmánné, Arany Julianna lett a lelkészné, hanem a büszkeség, hogy gyermekei ugyanúgy szeretik az irodalmat, mint ő. Laci és Juliska, édesanyjuk segítségével, szinte még gyermekfejjel, közösen gyűjtötték, szerkesztették Magyar népmesék címmel a könyvüket. Most pedig mind ott ülnek a lelkészlak ebédlőasztalánál, és elmerülnek az élénk társalgásban. Egyikük sem tudja, hogy még ebben az évben olyan hatalmas fájdalom éri őket, amely a költőt majd több mint egy évtizedes hallgatásra ítéli.

JULISKA ELBUJDOSIK

Az ifjú asszony 1841 augusztusában látta meg a napvilágot Arany János és hitvese, Ercsey Julianna első gyermekeként. Rövid élete néhány lejegyzett sor, részvétlen számadat lenne csupán, ha édesapja nem az egyik legnagyobb magyar költő, aki leánya sorsának alakulását verseiben megőrzi az utókornak.

Arany és családja 1863-ban (Vasárnapi Újság, 1914)

Ahogyan elképzeltük azt a bizonyos nagyszalontai vasárnapi ebédet, úgy idézhetjük magunk elé a gyermekeit csillogó szemmel néző édesapát is, aki egy egyszerű, hétköznapi kis nézeteltérést is szívet melengető verssé varázsolt.

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!