Az „Úr angyala” (= maga az Úr, vö. 14.16.23) megjelenik Gedeonnak Ofrában (11), hogy elhívja őt a midjániak elleni harcra. Gedeon törzsének legkisebb nemzetségéből való, apja házában a legkisebb fiú (15). Az angyal feltárja Gedeon valós helyzetét: „Az Úr vele van” (12), és ezért ő „erős vitéz”. Pedig egész magatartása (titkos búzacséplése a présházban) Izráel gyengeségének szemléletes képe. Nem csoda hát, hogy felrója az angyalnak népe nehéz helyzetét és Isten szabadító csodáinak elmaradását. Tud arról, hogy Isten egykor csodákat tett, de hol van most az ereje (13)? Kritikusan néz elhívatása elé is (14), az angyal szava nem győzi meg egészen (15–16). Bizonyító jelet kér arra, hogy megbízatása valóban Istentől jön (17–18). Amikor az angyalnak ételül készített húst és kenyeret a sziklából felcsapó láng áldozati ajándékként megemészti (19–21), megbizonyosodik afelől: Isten elhívása neki szól. Az Úr angyalának színről színre való látása olyan elementáris félelmet vált ki benne (22; vö. Ézs 6,5), hogy küldetését engedelmesen vállalja. Ennek jeleként elhívatása helyén oltárt épít az Úrnak (24). Jó, ha mi is Istenre bízzuk valós helyzetünk megítélését, mert az ő győzelme sohasem emberi erőnktől vagy ügyességünktől függ (vö. 2Kor 12,9).

Jn 5,16–18

RÉ 29

Gedeon feladata nem átmeneti (gazdasági) szabadság biztosítása népe számára, hanem a Baal-kultusz felszámolása, Isten uralmának megerősítése az országban. Le kell döntenie apjának, Jóásnak a Baal-oltárát, ki kell vágnia Aséra istennő termékenységet szimbolizáló szent fáját. Helyébe oltárt kell építenie az Úrnak, és áldozatot kell bemutatnia rajta (25–26). Megbízatása életveszélyes, hiszen tette a legérzékenyebb pontján érinti közösségét. Az éjszaka leple alatt mégis végbeviszi tervét az embereivel, kész tények elé állítva a városka lakóit (27–28). Mire azok felébrednek, megtörtént a „rendszerváltás”: a régi oltár helyén ott áll az Úr oltára, amely immár személyes hitvallásra szólít fel mindenkit. Főképpen Jóást, akinek apaként és a régi oltár birtokosaként kell színt vallania a felháborodott tömeg előtt (30). Nyilván apaként is szól az egykori Baal-imádó, amikor védelmébe veszi az új oltárt, sőt hallállal fenyegeti azokat, akik Isten gyülekezeti közösségében Baalt kívánják szolgálni (31). Megértette, az „atyák Istene” nem tűr meg maga mellett semmilyen árnyékkormányt, népének választani kell az ő királyi uralma és a kisistenek hatalma között. Ezt kéri majd később Pál apostol is a pogányoktól és tőlünk is (1Thessz 1,9b).

Jn 5,19–30

RÉ 444

Gedeon valójában az újabb midjáni betörés okán lett bírává, amikor Isten „felruházta” őt Lelkével (34). Ez a kifejezés nem azt jelenti, hogy „ruha teszi az embert”, hanem azt, hogy Gedeon valóban „más emberré” is lett (vö. 1Sám 10,6). Vagyis: a Lélek „öltözetében”, Isten képviseletében cselekszik az ő engedelmes eszközeként, mert most már a Lélek diktálja az eseményeket (34–35). De mielőtt egybegyűjtött seregével harcba indulna, győzelmet biztosító jelt kér az Úrtól (36–38). Amikor ezt megkapja, újabb bizonyítást kér (39–40). Jelkérése mutatja, hogy a Lélek által megragadott ember nem veszíti el a személyiségét, nem saját erejéből cselekszik. Gedeon megmarad hozzánk hasonló, esendő embernek: Urunk a maga ügyét ilyen bizonyosságra vágyó, esendő emberekkel is céljához juttatja. De ne feledjük, Gedeon a kapott jelt hitben elfogadta. Ez jelzi: különbség van a jelkérés és a jel elfogadása között (vö. Ézs 7,14: Áház). A mi helyzetünk már nyilván nem a Gedeoné. Számunkra az egyetlen és legnagyobb jel Jézus Krisztus (vö. Ézs 7,14 és Mt 1,22), Isten szövetségi hűségének legcsodálatosabb bizonysága. Aki őt elfogadja, annak nincs szüksége további bizonyítékokra.

Jn 5,31–36

RÉ 794

Két tábor áll egymással szemben: az ellenséges midjániak és Gedeon tekintélyes csapata (harminckétezer ember). Mivel egyedül az Úr adja a szabadítást (2b), ezért ő két ízben is csökkenti az izráeli sereg létszámát. Gedeonnak először a félénkeket (vö. 5Móz 20,8) kell hazaküldenie (3), majd a megmaradt bátrakat is különös próbának veti alá (5). Csak az a háromszáz harcos indulhat a csatába, akik „kutya módjára” (hasalva?), tenyerük használata nélkül, nyelvükkel nyaldossák a vizet (6–8). E harcosok lesznek tanúi annak, hogy az Úr a kezükre adta a midjániak táborát (9). Gedeon akkor bizonyosodik meg erről, amikor a legényével a csata előtti éjjel az ellenség táborába lopózik, és kihallgatja, amint az egyik harcos elmeséli társának az álmát. Az álomkép megfejtése egyszerű: a sátor a támadó nomádot, a sátrat feldöntő árpakenyér a letelepedett földműves izráelit jelenti (13–14). Gedeon megérti: itt az idő a támadásra. De mielőtt harcba indulna, leborul imádkozni (15). A kiadott jelszó („az Úrért és Gedeonért”) hatékonynak bizonyul, Gedeon furfangos hadicselének hatására pedig megfutamodik az ellenség (15–22). A pusztítás azzal lesz teljessé, hogy a hazaküldött sereg és Efraim törzsének segítségül hívott tagjai még az ellenséges vezéreket is megölik (23–25). Mégsem a kard, hanem egyedül az Úr a győztes.

Jn 5,37–47

RÉ 716

Gedeon győzelme irigységet szül. A féltékeny és becsvágyó efraimiak azzal vádolják, hogy egyéni akciójával meg akarta őket fosztani a dicsőségtől. Gedeon büszkeségük erősítésével és saját szerénységével csillapítja a testvértörzs felháborodását: az efraimiak fogták el a két ellenséges hadvezért, mi ehhez képest az ő (= Abíezer) tette (1–3). Amikor Gedeon a Jordánon túl üldözi a menekülő midjáni királyokat, az ellenséges területen két település vénei gúnyosan megtagadják éhes csapata élelmezését (6–8). Visszatérőben a győztes Gedeon (10–12) érthetetlenül keményen megbünteti e városokat és vezetőiket (13–17), az elfogott midjáni királyokat pedig saját kardjával öli meg (18–21). Így torolja meg testvérei halálát, akiket ezek a királyok a Tábór hegyén lemészároltak (18–19). Ez a leírás kíméletlen őszinteséggel mutatja be a mindenkori embert, akiben Isten elhívott embereként is ott tombol az érthetetlen, vad bosszúvágy. Mindenesetre Gedeon elvégezte mindazt, amire Isten Lelke elhívta és képesítette; most tisztségét visszaadja annak, akitől kapta: Istennek. Hiába kérik kortársai, hogy legyen tartósan az uralkodójuk, ő mindezt azzal utasítja el, hogy Izráel fölött jogszerűen egyedül Isten uralkodik (22–23).

Jn 6,1–10

RÉ 676

Gedeon a felajánlott és elutasított királyságért cserébe a midjániak elleni csatában szerzett arany ékszereket kéri (24–26). Nem saját gazdagságát akarja növelni, hanem istenképmást készíttet a zsákmányolt aranyból, amelyet Bibliánk éfód néven említ (27). Általában az izráeli papság kultikus öltözékének egy darabját nevezik így, itt azonban istenképmásról lehet szó, amelyet Gedeon a saját városában, Ofrában állít fel. E képmás valószínűleg az Úrnak, Izráel láthatatlan Istenének a képe kívánt lenni. Így tettével nemcsak Isten kiábrázolásának tilalmát szegte meg, hanem a bálványimádás felé is utat nyitott. „Csapda lett ez Gedeonnak és háza népének” – mondja a szentíró (27b). Ezzel nyíltan utal arra, hogy a Gedeon által végbe vitt „rendszerváltás” (Bír 6,25kk) ideiglenes volt, csak haláláig tartott. Utána, az éfóddal való kettős játékhoz hasonlóan, folytatódott Izráel bálványimádása Baal-Beríttel (33), akiben izráeliek és pogányok egyaránt a saját istenüket tisztelhették. Bár Isten választotta volt Gedeon, bekerült a hithősök sorába (Zsid 11,32), élete mégis a jól induló, de Istenről megfeledkező ember szomorú példázata.

Jn 6,11–15

RÉ 354

Abímelek Gedeon sikemi másodfeleségétől született gyermek (8,31), tehát ofrái háza népével féltestvéri viszonyban áll. Most anyja rokoni hálózatának mozgósításával királyi hatalomra tör (2–3). A sikemi kánaáni kultuszhely pénzét felhasználva embereket gyűjt maga köré, legyilkoltatja hetven ofrai testvérét (4–5), és királlyá téteti magát Sikemben (6). Az ofrái vérengzésből egyedül Jótám, Gedeon (= Jerubbaal) legkisebb fia menekül meg (5b). Jótám a Garizím-hegy biztonságából (7) mond a sikemieknek mesébe öltöztetett prófétai ítéletet Abímelek királyságáról (8–20). Eszerint az erdő fái királyt kívánnak maguknak választani, de a felkért fák (olajfa, fügefa, szőlő) egyike sem adja fel hasznos, gyümölcstermő életét egy haszontalan foglalkozásért („hajladozni a fák fölött”, 11). Erre csak a haszontalan tüskebokor hajlandó (14), amelyből később emésztő tűz csap ki, és megemészti a Libánon cédrusait is (20). Példázatával Jótám még nem magát a királyság intézményét veti el. Arra utal, hogy a hatalmat olyan személy ragadta önkényesen magához, akinek a királysága véres gyilkossággal kezdődött, és úgy is fejeződik majd be (20). Sokáig kell még várni arra a Királyra, aki nem „tüskebokor”, hanem igazi szőlőtő (Jn 15), fején töviskoronát visel, és vére által váltja meg e világot.

Jn 6,16–21

RÉ 727