Örökség improvizációval
A református zene ezerszínű, tekintélyes múltra néz vissza, de folyamatosan megújul: élő szövet. A segítségével könnyebben megtaláljuk az utat Istenhez és egymáshoz. A Református Énekek koncert-istentisztelet a mi zenénk ünnepe. Ez a különleges alkalom idén a Zeneakadémián, június 13-án teszi átélhetővé, helyezi a jelenbe közös dalkincsünket. Berkesi Boglárka karnaggyal, a Cantus Dei keresztyén dzsesszformáció énekesével arról beszélgettünk, miért katartikus egy gyönyörű teremben, határainkon innen és túlról érkezve, együtt zengeni református zsoltárainkat és dicséreteinket.
Református ének, református zene – mi az első, ami erről az eszébe jut?
Talán a genfi zsoltárok. Most például a 23. (Az Úr énnékem őriző pásztorom) vagy a 90. (Tebenned bíztunk eleitől fogva), amelyet az én drága nagybátyám, Berkesi Gábor lelkipásztor mindig egyházunk zsoltárhimnuszaként mondott be az istentiszteleteken.
Sok helyen az énekeskönyvet is zsoltárnak vagy zsoltároskönyvnek mondják. Miként tehetett szert ez a műfaj ennyire különleges szerepre a hagyományunkban?
A reformáció kezdete óta így van, hiszen református identitásunk egyik alapját képezi. Tulajdonképpen a kálvini solákkal együtt terjedt szinte tűzként, s hála Szenci Molnár Albertnek, aki kilencven nap alatt lefordította, anyanyelvünkön énekelhetjük a genfi zsoltárokat. Ez a protestáns zenei örökség. Ezért is kötelességünk őrizni, életben tartani, továbbadni.
Nekem például a 42. zsoltár (Mint a szép híves patakra) jutott eszembe, amely a magyar kultúra szerves részévé is vált, ha csak irodalmi parafrázisaira gondolunk, máris több szövegváltozatot felsorolhatunk. A kulcsa ennek nem éppen az, hogy ezek személyes imádságok?
Számos esetben imádság, az Úristen előtti elcsendesedés jellemzi a zsoltárokat, így a genfiek egy részét is, de ugyanígy többször megtalálható a félelem, akár az ellenség iránti harag, bosszú érzése a szövegekben.
Emberi érzelmek, mindannyian átélünk ilyesmit. Nem lehet, hogy éppen azért működik a műfaj, mert a zsoltárokban megmutatkozik: Isten előtt bármiről beszélhetünk, kiönthetjük a szívünket – ráadásul dalolva?
S így már kétszeresen imádkozva… A bibliai zsoltárok rendkívül színesek. Akad köztük csendes könyörgés és örvendező hálaadás egyaránt, és van, amikor mélyről jövő, sötét kiáltás, hogy Isten pusztítsa el az ellenséget.
A hozzájuk szerzett dallamok, amelyeket a kor egyházzenészei komponáltak, szintén sokfélék. Vannak csakugyan szépek, könnyen énekelhetők, összecsengő dallamsorokkal, és találunk nehezebben befogadható, kevésbé népszerű zsoltárdallamokat, amelyek nem hagytak mély nyomot a magyar református hagyományban.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!