Hálaadás több mint két évtizedért
Új vezető került a Református Iszákosmentő Misszió élére, de a feladat változatlan: Isten vigasztaló szeretetét, irgalmát és szabadítását megmutatni azoknak, akik függőségük miatt elveszítették családjukat, munkájukat, önbecsülésüket. Július 17-én ünnepi hálaadó istentiszteleten mondtak köszönetet nyugdíjba vonulása alkalmából Némethné Balogh Katalinnak több mint két évtizedes vezetői szolgálatáért, és beiktatták a társadalmi misszió új vezetőjét, Stift János lelkipásztort.
„Tudom, hogy az Úr felkarolja a nincstelenek ügyét, a szegények jogát. Csak az igazak magasztalják nevedet, a becsületesek maradnak meg színed előtt” – a 140. zsoltárral köszöntötte a Református Iszákosmentő Misszió hálaadó istentiszteletén a gyülekezetet Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, az ünnepi alkalomnak otthont adó Budapest-Hold Utcai Református Egyházközség lelkipásztora.
Kifejtette: mindannyian rászorulunk Isten szabadítására. – Az Igében ez a tudás nem bölcsességet jelent. Sokkal inkább jelenti azt a mély értelmű kifejezést: ismeret. Ráismerni arra, hogy szegény vagyok, én is rászorulok Isten szabadítására – és egyben észrevenni, hogy más is rászorul. Ez a felismerés már a kegyelem része.
Pál apostol Timóteusnak írt második levelének igeversei alapján (2Tim 1,8–9) hirdette Isten Igéjét Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Igehirdetésében megerősítette: a szeretetszolgálatban dolgozók munkája nem hiábavaló az Úrban, és minden napon az egyetlen nyilvánvalóra kell támaszkodniuk: a szabadító Istenre.
– Arra kér minket Isten, hogy valóban éljük át: van áldott, örökké bizonyos nyilvánvalóság: a szabadító Isten legyőzte a bűnt, a sötétséget. Egyedül ő tudja megadni a bűnbocsánatot, a szabadítást függőségeinktől. Éppen ezért nem végezhető máshogyan a misszió, csak ha az emberi segítség mellé az istenit is kérjük.
Hozzátette: az Ige minden szavára gyönyörű példa Némethné Balogh Katalin szolgálata, aki már több mint két évtizede segíti a szabadulás útján az alkoholfüggőket Dömösön és a Református Iszákosmentő Misszió élén.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!