Kolozsváron még ma is előfordul, hogy ha szóba kerül a diakónia, valaki visszakérdez: „Ez a Sárosi-féle?” Sárosi Arthur azonban soha nem gondolta úgy, hogy létezne ilyen. Azt viszont maga is megerősíti, hogy meghatározó szerepet játszott a kezdetekben és a diakóniai munka kiépülésében Kolozsváron és környékén.

Mindez a rendszerváltozással kezdődött. Az egyháznak 1989 után nyílt lehetősége arra, hogy újraépítse azokat a területeit, amelyeket a kommunizmus idején megszüntettek vagy ellehetetlenítettek. Ezek közé tartozott a szeretetszolgálat is. Azonban nem lehetett egyszerűen ott folytatni, ahol korábban abbamaradt a munka. Új megoldásokat kellett találni, tapasztalatot szerezni, és szinte az alapoktól felépíteni azt, ami évtizedeken át nem működhetett.

Csiha Kálmán akkori püspök külföldi kapcsolatokat keresett, amelyek nemcsak anyagi segítséget jelentettek, hanem szakmai mintát is adtak az újrakezdéshez. Eleinte holland példát követtek, később egyre inkább a német diakóniai modell vált meghatározóvá. A szervezet nevét és ma is használt jelképét is az ő engedélyükkel vették át.

A kezdetek egyik fontos helyszínévé Kolozsváron olyan telek és épület vált, amelyet egy holland segélyszervezet vásárolt meg az egyházkerület számára. Itt indult el az otthoni betegápolás, és itt lakott az a két holland nővér is, aki megszervezte a munkát. A Zambilei utcai épület, amely ma már a Diakónia Keresztyén Alapítvány székhelye, csak ezt követően került a tulajdonukba.

AZ OTTHONI BETEGÁPOLÁSTÓL AZ ELSŐ INTÉZMÉNYIG

Az első években szinte minden újdonságnak számított. Nemcsak magát a szolgálatot kellett megszervezni, hanem annak jogi és szakmai kereteit is meg kellett teremteni. Az otthoni betegápolást például a román törvénykezés akkor még nem ismerte: az orvosi tevékenységet kizárólag rendelőhöz kötve fogadta el. Hosszú idő telt el, mire olyan jogi megoldást találtak, amely lehetővé tette a szolgálat működését. Először rendelőket engedélyeztettek, és ezekhez kapcsolva végezték az otthoni betegápolást, mígnem a későbbiekben önálló tevékenységként is elismerték ezt a szolgálati formát. Kolozsváron további nehézséget jelentett, hogy Funar polgármestersége idején gyakran ellenszélben kellett dolgozniuk. Sárosi Arthur úgy emlékszik: összességében nem érte őket olyan mértékű hátrányos megkülönböztetés, amely lehetetlenné tette volna a munkát.

A diakóniai szolgálat tehát az otthoni betegápolással indult, amelyre a legnagyobb szükség mutatkozott. Orvosok és nővérek keresték fel azokat, akik nem tudtak eljutni rendelőbe, elsősorban az ágyhoz kötött vagy nehezen mozgó betegeket. Kezelést, gyógyszereket és segédeszközöket biztosítottak nekik.

A fiatal orvos a szakmai irányítást és a szervezést végezte. Arra is ügyelnie kellett, hogy a munka törvényes keretek között és biztonságosan működjön. Amikor később megszűnt a holland támogatás, az anyagi háttér megteremtése szintén egyre inkább a feladata lett.

SZÉLESEDŐ MUNKATERÜLET

Kezdetben az Erdélyi Református Egyházkerület égisze alatt végezték a diakóniai szolgálatot, a jogi és támogatási nehézségek azonban idővel szükségessé tették az önálló szervezeti formát. Így jött létre 2001-ben az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított Diakonia Keresztyén Alapítvány. Az önállóság arra is lehetőséget teremtett, hogy állami támogatásokra pályázzanak. Ez a működés egyik meghatározó pillérévé vált, és ma is az.

Ugyancsak 2001-hez kötődik a Jó Testvér Idősotthon megnyitása. Az építkezést már 1999-ben elkezdték, az intézmény pedig egy évig működött a hivatalos átadó előtt. Sárosi Arthur szerint tudatos döntés volt, hogy csak akkor avatták fel ünnepélyesen, amikor már látták: valóban működőképes.

Az alapítvány létrejötte után a diakóniai szolgálat folyamatosan bővült. Öt évvel a kolozsvári megalakulást követően megnyílt a szászrégeni és a sepsiszentgyörgyi központ is, és a munka egyre több erdélyi térségben jelent meg. Jelenleg tíz fília működik, ezek pedig saját régiójukban további munkapontokat létesítettek. Kolozs megyében több otthoni betegápolási helyszínt hoztak létre. Ezek rendszerint községi szinten működtek, és finanszírozásukból az önkormányzatok is részt vállaltak. A tevékenységükhöz szükséges helyiségeket részben az utcában önkormányzatok, részben a gyülekezetek adták. A diakóniai hálózat így nem kizárólag felülről épült: a helyi közösségek nélkül sok szolgáltatás nem jöhetett volna létre.

Közben elindultak a szociális gyermekprogramok is. Az elsőt a kalotaszegi Mérán szervezték meg, majd az ott szerzett tapasztalatok nyomán Kolozs megye más településein is folytatódott a munka, ahogyan az otthoni betegápolás idővel szintén elérhetővé vált Bihar és Szilágy megyében. Mérán továbbá idősotthont építettek, majd Biharban is létrehoztak hasonló intézményt. Ez utóbbit, valamint a nagyváradi szociális gyermekprogramot később átadták a nagyváradi diakóniai fiókszervezetnek, amely azóta maga működteti ezeket.