Tizenöt gyülekezet, egy jövő
Először rendez találkozót a tizenöt miskolci református gyülekezet, hogy közös imádságban, beszélgetésben és útkeresésben gondolkodjanak küldetésükről, a város próbatételeiről, feladatairól. Hangóné Birtha Melinda avasi lelkipásztor, a szeptemberi esemény egyik szervezője arról is beszél, mit jelent ma reformátusnak lenni Miskolcon.
Első alkalommal rendezik meg a Jövőre(f) – Református jövőkép című miskolci gyülekezeti találkozót szeptember 6-án. Mi hívta életre a kezdeményezést?
Az avasi gyülekezetben hagyomány, hogy nyárzáró, egyben évkezdő alkalmat szervezünk. Diósgyőri helyettesítő szolgálatunk közben kiderült: az ottani közösség is vágyik erre. A többi miskolci közösséggel egyeztetve végül arra jutottunk, hogy jó lenne úgy elkezdeni a tanévet, belemerülni a munkás hétköznapokba, hogy a nyár lezárásaként közösen elcsendesedünk, és erőt merítünk. Ez lett a találkozó alapja. Lényegesnek tartjuk, hogy ezen az alkalmon mind a tizenöt miskolci református közösség együtt lehessen.
A rendezvény jelmondata: „Egy test, sok gyülekezet – egy küldetés”. Mennyire élnek ma egymás mellett, és mennyire egymással a miskolci református gyülekezetek?
Egyre erősebb bennünk a meggyőződés, hogy közösen többre jutunk. Különbözőségeink ellenére találhatunk olyan közös pontokat, amelyekre építve világosabban fogalmazhatjuk meg küldetésünket magunk és a világ számára is. A tizenöt gyülekezet tizenöt különböző közösség: másban jók, másban szorulnak segítségre.
Jó lenne látni, hogyan hasznosíthatjuk máshol is azt, ami az egyik helyen már bevált. Ilyen terület lehet például a hitoktatás vagy a beteglátogatás. De az is előfordulhat, hogy valamely kérdésre egyikünknek sincs kész válasza. Akkor azt kell közösen megkeresnünk.
Mitől sajátos ebből a szempontból Miskolc? Milyen kérdésekre kell helyben megtalálniuk a választ?
Abból indulunk ki, hogy mi élünk itt, ezért nekünk kell ismernünk a város helyzetét és problémáit. Nem kívülről várjuk az útmutatást, hanem egymást segítve, helyben szeretnénk megtalálni azokat a megoldásokat, amelyek előrevisznek. A kanapébeszélgetésen éppen ezért több missziói terület is szóba kerül majd, a cigánymissziótól és a hitoktatástól kezdve a gyermekekkel, fiatalokkal vagy idősekkel végzett szolgálatig. Kitérünk a presbiterek szolgálatának lehetőségeire is.
Hogyan segítik, hogy a gyülekezetek tagjai megismerjék egymást?
Vasárnap délelőtt minden gyülekezet megtartja a saját istentiszteletét, a délutánt viszont közösen az Úrnak szánjuk. Kettőtől hétig leszünk együtt. Sűrű délután lesz, de arra is igyekszünk lehetőséget teremteni, hogy szabadabban beszélgessünk egymással. Minden gyülekezettől azt kértük, legyen saját asztala, ahol szórólapokkal, képekkel, süteménnyel, kézműves alkotásokkal vagy valami más jellegzetességgel megmutathatja magát a többieknek. Arra is törekedtünk, hogy minden közösség lelkipásztora kapjon feladatot. Az imádságokhoz, a köszöntésekhez és a beszélgetésekhez kapcsolódó szolgálatok így megoszlanak közöttük.
Hogyan tervezik a folytatást?
Már októberre tervezünk egy akár háromnapos, több helyszínen zajló reformációs alkalmat, amelyre külső előadókat is hívnánk. Ennek egyik célja református identitásunk megerősítése. Fontosnak tartjuk, hogy egy olyan világban, ahol sok minden összemosódik, egyértelműen meg tudjuk fogalmazni, mitől vagyunk reformátusok. Hosszabb távon más közös kérdésekkel, például a miskolci református iskolák helyzetével is szeretnénk foglalkozni.
Mit jelent a címben szereplő „református jövőkép”?
Elsősorban azt, hogy Krisztus egyháza vagyunk, számunkra Krisztus a jövő, és őt követjük. A találkozó lényege a közös gondolkodás és megerősödés. A 27. zsoltárból választott igénk is ezt fejezi ki: „Világosságom és segítségem az Úr.“ Ez ad irányt a bizonyságtételnek, az igehirdetésnek, a beszélgetéseknek és az imasétának is. Ehhez a jövőképhez kérjük a világosságot felülről.
ELŐSZÖR EGYÜTT
Szeptember 6-án, vasárnap 14 órától a Miskolc-Diósgyőri Református Egyházközség ad otthont a tizenöt miskolci református gyülekezet első közös találkozójának. A Jövőre(f) – Református jövőkép című alkalmon közös imádság, éneklés, bizonyságtétel, kanapébeszélgetés, igehirdetés és szeretetvendégség várja a résztvevőket. A gyermekeknek külön foglalkozásokkal készülnek.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!