Az én falum címmel jelentek meg Győri József lelkész 1938 és 1945 között Szabolcsveresmarton írt gyermek- és ifjúkori versei. A kötet lapjain a Rétköz világa, a letűnt falusi életforma és a lelkészi szolgálatra készülő fiatalember formálódó hite elevenedik meg. A költemények nemcsak személyes emlékeket őriznek: a közösség múltjáról is tanúskodnak.

Mint annyian a Rétközben, az 1924-ben született Győri József is gazdálkodó családban cseperedett fel. Korán részt vett az aratásban, nyaranta pásztorkodott, büszkén vállalta földművelő ősei életformáját. Élénk képzelet, jó megfigyelőképesség és kiváló ritmusérzék jellemezte. Mindössze tizennégy évesen vetette papírra az első versét, tizenöt évesen pedig már hitéről vallott a konyhaasztalon kinyitott füzetben: „Az igaz, hogy származásom szegény, / S anyagiakban nem bővelkedem, / De az értelem sokkal többet ér, / És Istenem, ezt neked kö

A kötetben közreadott versek a kamaszkor érzékenységével rögzítik mindazt, ami körülvette és formálta szerzőjüket. Felidézik a Tisza-partot, a Morotvát, a Rozsályt, a Kisvéget és az Ürmös-ért, a református templomot, a Fő utcát, a régi temetőt, valamint a nagyszülői és a szülői házat. A helynevek mögött kirajzolódnak az ismerős arcok, a munkával töltött hétköznapok, a közösségi alkalmak és a ragaszkodás a szülőföldhöz. Nem kiforrott költői életmű darabjait kell keresnünk az írásokban: értékük az őszinte megszólalásban, a megőrzött emlékekben és az eltűnőben lévő világ részleteinek rögzítésében rejlik.

Az olvasó különös helyzetben van: tudja, hogy a füzetek szerzőjéből később lelkipásztor vált, a verseket mégis annak a kamasznak a hangján hallja, aki figyeli a körülötte élőket, rácsodálkozik a tájra, és keresi a saját útját. A későbbi életút nem ad értelmezési kulcsot minden sorhoz, de megmutatja, milyen tapasztalatokból nőtt ki az a szolgálat, amely egész felnőttkorát meghatározta. A kötet így válik egyszerre helytörténeti dokumentummá, családi örökséggé, személyes és őszinte hitvallássá.