Mi az egészség- és sportmisszióért felelős munkacsoport küldetése?

A gondolat már régóta érlelődött a Missziói Szolgálatnál, de önálló munkacsoportként február elsején kezdte meg a tevékenységét. Két nagy területre összpontosítunk. Egyrészt missziós eszközként használjuk a sportot, így olyan embereket is megszólíthatunk, akik maguktól talán nem sétálnának be a templomba, de mozogni szeretnek. Ez lehetőséget ad a párbeszédre, a bizonyságtételre és arra is, hogy a sportban megéljük Isten szeretetét. Másrészt egyfajta belmisszióként tekintünk rá: szeretnénk megszólítani azokat a református testvéreket is, akik már hisznek az evangéliumban, de talán még nem látták meg, hogy az életünk minden területét át akarja formálni. Isten szeretetének megtapasztalása nemcsak a lelkünket érinti, hanem azt is, miként tekintünk önmagunkra és a testünkre. Krisztusban felismerhetjük, hogy a testünk nem teher vagy puszta eszköz, hanem Isten ajándéka, amelynek méltósága és értéke van.

Hogyan kapcsolódott ehhez az ön személyes története?

A Missziói Szolgálatnál már korábban is foglalkoztak azzal a kérdéssel, milyen nagy lehetőségek rejlenek a sportban. Többen felismerték, hogy ez olyan embereket és közösségeket is elérhet, akiket a hagyományos gyülekezeti keretek között nehezebb megszólítani. Ehhez a felismeréshez az én személyes utam is kapcsolódott, hiszen a teológia elvégzése előtt focistának készültem. Miután diplomáztam, adódott egy missziós lehetőség Indonéziában. Ott arról tanulhattam, hogyan használható a labdarúgás az evangélium hirdetésének eszközeként. Néhány hónapig csatlakoztam ehhez a szolgálathoz, és szigetről szigetre járva hirdettük Isten szeretetét.

Ekkoriban már a Missziói Szolgálatban dolgoztam a Bárka tábor egyik lelkészeként, és amikor hazatértem, megosztottam velük a kint szerzett tapasztalataimat. Hajdú Zoltán Levente főigazgató meglátta ebben a lehetőséget, és elmondta, hogy Magyarországon is ismernek már kisebb-nagyobb sportos kezdeményezéseket, amelyeket érdemes lenne összefogni, támogatni és közös irányba terelni. Hálás vagyok a szolgálat nyitottságáért és bátorító hozzáállásáért. Sokat jelent számomra az a misszió iránti elkötelezettség, amely nemcsak a megszokott keretek között gondolkodik, hanem nyitott az új lehetőségekre is.

Hogyan kell elképzelni a gyakorlatban a futballmissziót?

Az a szervezet, amelynek révén kiutaztam, a világ számos pontján tart tanítványképző kurzusokat, olyan hat hónapos képzéseket, amelyek célja a hit elmélyítése, a misszió megismerése és a felkészítés a gyakorlati szolgálatra. Az a képzés, amelyhez én csatlakoztam, arra is külön figyelmet fordított, hogyan lehet a focin keresztül hirdetni az evangéliumot. Balin keresztyén fociklubot hoztak létre, és az ennek megfelelő értékrend szerint foglalkoztak a fiatalokkal.

Az edzések előtt mi már másfél órával korábban kint voltunk: imádkoztunk, letakarítottuk a pályát, kitakarítottuk a mosdókat, és ebben a rendezett környezetben fogadtuk a gyerekeket. Így nyílt lehetőségük arra is, hogy odajöjjenek hozzánk, beszédbe elegyedjenek velünk. Feltehették a kérdéseiket, mesélhettek a napjukról, segítettünk az iskolai feladataikban. Fontosnak tartottuk, hogy megismerjenek bennünket, és lássák: nemcsak edzők vagyunk, hanem hétköznapi emberek is, akik meghallgatják őket, akikre számíthatnak. Az edzések elején és végén is elhangzott keresztyén tartalmú tanítás. Bár nem lehetett teljesen nyíltan beszélni a hitről, de igyekeztünk olyan alapértékeket átadni a gyerekeknek, amelyek annak is fontosak lehetnek, aki még nem hisz. Beszéltünk például arról, hogy forduljanak szeretettel egymás felé, legyenek kitartók, merjenek kilépni a komfortzónájukból. Ezekhez történeteket, személyes tapasztalatokat társítottunk.

Az edzéseken sok olyan helyzet adódott, amelyet együtt megbeszélhettünk: milyen érzéseket indított el a fiatalokban, hogyan tudják kezelni azokat. Ha például aznap arról tanultunk, mit jelent csapatként védekezni, együtt megakadályozni, hogy az ellenfél gólt rúgjon, és milyen erőt jelent, ha közösen dolgozunk valamilyen célért, könnyen levonhattuk belőle a tanulságot. A keresztyén életben sem egyedül járunk. Isten közösségbe helyezett bennünket, ahol egymást támogatva, bátorítva és védve állhatunk ellen a kísértéseknek és a nehézségeknek. Ahogyan a pályán együtt védekezünk, úgy a hitben is hordozhatjuk egymás terheit, közösen követve Krisztust. Mindezeket megtapasztalva egyre több fiatal és családja vált nyitottá az evangéliumra.

Melyek voltak az első lépések itthon, és milyen kezdeményezéseket terveznek?

Első lépésként imádkoztunk. Annyira új ez a kezdeményezés, hogy különösen is szükségünk volt Isten vezetésére. Nem már meglévő struktúrát vettünk át valakitől, hanem új, országos kezdeményezést indítottunk el, rászorultunk, hogy az Úr mutassa az irányt. Az első kezdeményezésünk a mozgásos böjt volt, amelyet kifejezetten lelkészeknek hirdettünk meg a húsvét előtti nagyböjti időszakban. Videós anyagokat készítettünk, amelyekben a mozgásra hívás mellett rövid igei gondolatok is megjelentek a Kálvin tér online felületen.

A Zsinati Hivatallal csatlakoztunk az országos egymillió lépés kezdeményezéshez is. A különböző osztályok között hamar barátságos verseny alakult ki abban, ki tud több lépést gyűjteni. Ez nem pusztán rendszeres mozgásra ösztönzött bennünket, kiváló közösségépítő kezdeményezésnek is bizonyult. Jó volt látni, milyen nyitottan és lelkesen kapcsolódott be a munkaközösség, és hogy egy ilyen egyszerű forma mennyire össze tudja hozni az embereket. Nyáron napközis sporttábort szerveztünk Nagycsepelyen. Lényegében olyan hittantáborról van szó, amelybe beépítjük a sportot, a legtöbbször játékos formában. A gyakorlatok révén szeretnénk elérni, hogy a gyerekek többet halljanak Isten szeretetéről. Több sportoló bizonyságtételével is megismerkedhetnek, olyanokéval, akik már megtapasztalták Isten szeretetét, és megmutathatják, hogy a fociban, a kézilabdában, a táncban, vagyis a sport különböző területein is meg lehet élni az Úr jelenlétét.

Hol tart most az országos hálózat építése?

Jelenleg zajlik annak a feltérképezése, milyen sporthoz kapcsolódó kezdeményezések működnek egyházunkban. Országos szintű sportmisszió eddig nem volt, de sok pontszerű kezdeményezésről tudunk. Vannak gyülekezetek, amelyek evezőstábort, focitornát vagy különböző kupákat szerveznek a gyerekeknek. Ezeket a megmozdulásokat szeretnénk összekötni. A hálózatépítés azért fontos, mert így tanulhatunk egymás tapasztalataiból, megoszthatjuk a jó gyakorlatokat, és bátoríthatjuk egymást a szolgálatban.

Sokaknak szívügye a sportmisszió, de eddig talán egyedül érezték magukat benne. Ezen szeretnénk változtatni. Több nemzetközi szervezettel is felvettük a kapcsolatot egy németországi konferencián. Számos együttműködési lehetőség körvonalazódott, és jó néhány tervet megfogalmaztunk már arra, hogyan tudjuk ezeket továbbvinni. Szeretnénk minél több egyházi és egyházon kívüli partnerrel együtt dolgozni, hiszen a sport és a mozgás területén rengeteg olyan tapasztalat és kezdeményezés létezik, amelyből kölcsönösen tanulhatunk.