Miért vállalta a jelölést?

Életem döntő pillanatai egy-egy bibliai Igéhez vagy történethez kötődnek. Édesanyám első Bibliámba Jézus intelmét írta: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindennek szolgája.” Ez az Ige elevenedett meg bennem újra a múlt esztendő nyarán. Augustinus egyházatya gondolata is személyes vallomásommá lett: „Ha tehát jobban örülök annak, hogy veletek vagyok megváltott, mint annak, hogy elöljárótok vagyok, akkor, mint az Úr is parancsolja, inkább a szolgátok leszek, hogy méltatlan ne legyek ahhoz a vételárhoz, amelynek az érdeméből a ti szolgatársatok lehetek.” Szolgatársaim megkeresésére, a külső elhívására ezért tudtam igent mondani.

Mely területeken tartja leginkább szükségesnek a változást?

Látásom szerint olyan időszakban vagyunk, amikor különösen szükségünk van egymás személyes meghallgatására, a bizalom helyreállítására és arra, hogy együtt keressük az egyházunk előtt álló, Isten által rendelt utat. Nem pusztán szervezeti változásokra van szükségünk, hanem olyan közösségekre, amelyekben az evangélium valóban alakítja az életünket. Ehhez az Igét hűségesen, ugyanakkor a mai ember számára érthetően kell hirdetnünk. Nagy szükségünk van a presbiterek és főgondnokok ajándékaira, tapasztalataira és szolgálatára. Mindenekelőtt pedig arra van szükségünk, hogy együtt keressük az Úr akaratát: mire hív bennünket Isten. Az egyház ugyanis nem a miénk, hanem Jézus Krisztusé.

Mit tenne azért, hogy a fiatalok szorosabban kötődjenek az egyházhoz?

Megtérésem a konfirmációt közvetlenül követő években történt. Ezért nem szeretném a fiatalokat pusztán az egyház jövőjeként látni. Ők Krisztus ma megszólított tanítványai, gyülekezeteink jelen idejű szolgálói. Ehhez személyes kapcsolat, elfogadás, gondoskodás, tanítás, állandóság, biztonság és rájuk szánt idő kell. Fontos az is, hogy valódi helyet kapjanak a közösségekben, a testületekben és a szolgálatban. Nekünk pedig nem a fiatalságot kell eljátszanunk, hanem hiteles felnőttként és hiteles gyülekezetként kell számukra kérdezhetővé válnunk.

Mikor mondott legutóbb nemet egy népszerűnek ígérkező ügyre? Miért döntött így?

A vezetés feladata nem az, hogy minden közösségre ugyanazt a külső vagy felülről érkező mintát erőltesse, hanem hogy segítsen felismerni és megerősíteni azt, amire az adott gyülekezetet Isten elhívta. Ezért számomra egy vezetői döntésnél nem az az első kérdés, hogy mi népszerű, mi látványos vagy mi hozhat gyors sikert, hanem az, hogy összhangban van-e a Szentírás tanításával, építi-e a közösséget, és valóban szolgálja-e az egyház küldetését. Óvatos vagyok akkor, amikor a forma gyorsabban növekszik, mint a tartalom. Ezért mondtam nemet legutóbb egy költségvetés módosítására is.

Mitől tart vezetőként a leginkább?

Attól tartok leginkább, hogy a vezetésben a személytelen ügyek egyszer megelőzik az élő Urat és az embereket. Fontos számomra, hogy vezetőként mindig megmaradjon bennem az érdeklődés és a szolgálatkészség, és ne veszítsem el a kapcsolatot azokkal az emberekkel sem, akikkel együtt, akik között és akikért szolgálok. Olyan vezetést szeretnék, amely jelen van, meghallgat és közelebb hoz egymáshoz. A püspöknek így nem csak irodája van, hanem útja is: útja a gyülekezetekhez, a lelkipásztorokhoz, a megfáradtakhoz és azokhoz, akik segítséget kérnek. A személyes jelenlét ezért számomra nem ellenőrzést jelent, hanem figyelmet: megismerni egy gyülekezet valóságát, együtt imádkozni, bátorítani. Krisztusra figyelve. Egymásra hallgatva. Együtt szolgálva.