A hűségben válok szabaddá
A házasság hete évről évre arra késztet bennünket, hogy megálljunk egy pillanatra, és ne csak az érzésekről, hanem a döntésekről, a felelősségről, a közösen vállalt útról is beszéljünk. Mit jelent ma hűségesnek lenni, és miért nem teher, hanem lehetőség az elköteleződés? Kovács Károly keresztyén pszichológust, családterapeutát, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársát kérdeztük az idei programsorozathoz kapcsolódva.
Több évtizeddel ezelőtt hívták életre a házasság hete rendezvénysorozatot. Miért aktuális ez ma is?
A világ ilyenkor (Valentin-nap körül) észvesztően ünnepli a szerelmet, a keresztyének ezért gondoltak arra, hogy mutassuk föl a szerelemmel együtt a hűséget, az elköteleződést, a házasság értékét. Azt gondolom, hogy ami jó, érdemes újra és újra felidéznünk, foglalkoznunk vele, mert megfakul, elfelejtjük, az életünk sodrásában éppen az ilyesmi sikkad el könnyen. A mai napig szükséges ez, talán még kevés is évente ez az egy hét. Ilyenkor kicsit megrázzuk magunkat, és újfent tudatosítjuk, hogy a házasság igenis érték, de nem önmagától, csak úgy spontán működik, hanem nagyon is foglalkozni kell vele.
Mi az idei mottó?
Ha visszatekintünk az előző évekre, mindegyik ugyanazt a témát járja körbe: időt kell szánni a házasságunkra, dolgozni kell rajta ahhoz, hogy jó legyen. Az idei programsorozat címéből – A hűség szabadsága – én azt hallom ki, miért is érdemes foglalkoznunk vele. Amióta ember az ember, azóta aktuális az elköteleződés kérdése. 2015-ben a Megtartó hűség címre esett a választás.
Az azt üzente: ha hű vagyok, ha elkötelezem magam, akkor az ott is tart, odaköt engem. De az idei címben paradoxon szerepel, ugyanis miközben a hűség hallatán ma általában ilyesmire gondolunk: lekötöttség, „rabbá válás”, ezzel ellentétben éppen ebben válunk szabaddá. Azonban az egész kultúránk ellene dolgozik: válts, lépj tovább, keress újabb izgalmakat. Vegyük észre, a hűség nem kárunkra van, hanem a szabadsághoz vezető út!
Miket emelne ki az országos események közül?
Jobbnál jobb programokat szerveznek szerte az országban, de ha mégis ki kellene emelnem néhányat, az egyik mindenképpen Weber István, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársa és felesége előadása, amelyet a Budapest-Pasaréti Református Egyházközségben tartanak február 14-én. Biztos vagyok abban, hogy kiválóan fogják Isten üzenetét tolmácsolni, és az alkalmat online is közvetítik. Egy nappal korábban a Wesselényi utcai baptista gyülekezet lelkipásztora, Mike Sámuel tart előadást A függés szabadsága címmel. Február 10-én pedig A hűség nem a meg nem csalás! De akkor mi? című Tapolyai Emőke-előadást ajánlanám, ez is elérhető lesz interneten.
Mire van ma a legnagyobb szükség egy házasságban?
A „hármas fonálra” (Préd 4,12). Az Úrra, mert csak ő tud megtartani a házastársunkkal kötött szövetségben. A jó hír, hogy Jézus nem csak példát adott ebben elénk, az életét is odaadta értünk. Ő holtig hűséges maradt, feltámadva pedig megkapta a legnagyobb hatalmat és szabadságot (l. Fil 2,5–11). Ha őt hívjuk segítségül a küzdelmeinkben, mennyei támaszt kapunk a kitartáshoz. Fontos tudnunk, hogy a házasság nem a földi mennyország, ahogy ezt sokan gondolják. Sokkal inkább az isteni és démoni erők küzdőtere. Ha megtanuljuk helyes látással nem a másikat tekinteni ellenségnek, hanem összefogni egymással és az Úrral, így birokra kelni a problémákkal, megtapasztalhatjuk a győzelmet és a szabadságot arra a sok örömre, kincsre, amely a házasságban rejlik.
TÖBB SZÁZ ALKALOM, EGY KÖZÖS ÜGY
A házasság hete alkalmából országszerte számos program és rendezvény várja az érdeklődőket. A részletes programkínálat – a központi eseményektől a helyi kezdeményezésekig – a hazassaghete.hu oldalon érhető el. Számos alkalom online formában is követhető lesz, így bárhonnan be lehet kapcsolódni az eseménysorozatba február 8–15. között.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!