Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. És egyszerre mintha pikkelyek estek volna le Saul szeméről. Újra látott. Azután felkelt és megkeresztelkedett. Végül ő lett Pál apostol, a keresztyén hit legnagyobb hirdetője és védelmezője.
Az apostolok hét diakónust választottak maguk mellé, hogy segítsék a munkájukat. Az egyikük történetét már megismerted. Ő volt István, aki a halált is vállalta a hitéért. A másik diakónus Fülöp, róla bővebben beszél a Biblia. Ő tudta, hogy Jézus nem csak a zsidókhoz jött el. Emlékezett rá, mit mondott a Mester: – Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet...
A hét diakónusból ötről nem sokat tudunk, de István és Fülöp történetéről beszámol Az apostolok cselekedeteiről írott könyv. A hétből kettő megelevenedik előttünk. Most Istvánról fogunk beszélni, aki hatalmas hittel és erővel tudott szólni Isten dolgairól és bizonyságot tenni Jézus Krisztusról. Mert ugyan a diakónusok elsősorban a gyülekezet tagjait gondozták, de időnként prédikáltak is.
Pünkösd után egyre nagyobb lett a jeruzsálemi gyülekezet, igazi, nagy közösség volt, olyan, mint egy hatalmas család. Gondot viseltek egymásra, együtt étkeztek, együtt töltötték a napjaikat. Ám olyan sokan voltak, hogy egy idő után az apostolok már nem tudtak mindenkire odafigyelni, nem tudtak mindenkit megfelelően gondozni. Ezért választottak hét bölcs és Lélekkel megáldott férfit.
A tanítványok sokat imádkoztak. Elérkezett a pünkösd napja, amely az első aratás ünnepe volt akkoriban. És hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat. Majd valamiféle lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel.
Negyven nappal Jézus feltámadása után felmentek az Olajfák hegyére. Jézus így szólt: – Ne távozzatok el Jeruzsálemből egy darabig! Várjatok ott az Atya ígéretére! Mert erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek a föld végső határáig. Miután ezt mondta, a szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.
A tiszta szívűek meglátják az Istent. Akik békességet teremtenek, azokat pedig Isten fiainak nevezik. Ennél csodásabb dolog nincs is a világon! Mert biztosan szupercsúcs apukád van, és mindent megtesz érted. De ha akkora vagyona lenne is, hogy a Balaton helyett mondjuk a Marsra mehetnétek nyaralni, vagy akkora hatalma, mint egy királynak, akkor sem lenne olyan szupercsúcs apa, mint Isten.
Lucius egyre rosszabbul érezte magát, de nem ismerte be a gazdájának, a századosnak, hogy beteg. Végül a százados maga vitte fel saját szobájába, ágyba fektette és orvost hívatott hozzá. Miután a felcser nem tudott segíteni Luciuson, a gazdája azon tanakodott magában, hogy melyik istentől kérjen segítséget.
Rögtön az első boldogmondás nagyon furcsán hangozhat neked. Jézus így szólt a hegyen, ahol köré gyűltek a tanítványai: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” Először biztosan arra gondolsz: hogyan lehet boldog az, aki szegény? Akinek nincs ruhája, vagy nincs mit ennie. De Jézus nem erről beszél, hanem arról: lélekben, a szívünkben kell szegényeknek lennünk.
Az Úr ezt mondta Sámuelnek: – Ne tekints a megjelenésére, sem termetes növésére, mert én mást választok. Nem az a fontos, amit látsz. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. Sámuel fogta az olajosszarut, és testvérei körében fölkente a fiút. Mert akkoriban szent olajjal kenték fel Izráel uralkodóját. Akkor az Úr lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt.
Bizony, egy kisgyermek születése Isten egyik legnagyobb ajándéka. Ám ha valakinek nem születik gyereke, pedig szeretne, az nagyon szomorú dolog. Így volt ezzel Anna is, Elkána felesége. Hiába volt kedves és jó a férje, Anna mindig csak bánatos volt. Semmivel sem lehetett felvidítani, mert szüntelen arra gondolt, bárcsak születhetne gyermeke.
Ez aprócska település volt, néhány óra járásra Jeruzsálemtől. Jézus szélesebb tanítványi köréhez tartoztak ők is, de nem erre számítottak. Bánatosan bandukoltak hazafelé, és arról beszélgettek, mi történt a Mesterrel. Egyszer csak egy idegen szegődött melléjük, és megkérdezte, miről beszélgetnek.
Jézus feltámadásának első tanúi sem voltak sokan. Először csak az a néhány asszony, akik az ünnep múltával elmentek a sírhoz, hogy megadják Jézus testének a végtisztességet. Korán reggel, napkeltekor mentek a sírhoz, és így beszélgettek egymás között: – Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? Ám amikor odaértek, látták, hogy a követ már elmozdították, és egy fehér ruhába öltözött ifjú ül rajta.
A nagyhét virágvasárnap kezdődik. Így emlékeztek arra, hogy Jézus úgy vonult be Jeruzsálembe, mint egy király. Szamárháton utazott, ahogy a régi izráeli királyok, és Jeruzsálem népe úgy üdvözölte, mint egy valódi uralkodót. Levették a felsőruháikat, és leterítették az útra, a közeli pálmafákról ágakat vágtak, hogy azon lépdeljen végig a szamárcsikó, amelyik Jézust vitte. Ezzel fejezték ki az iránta érzett tiszteletüket.
Hetvenszer hét, az annyi, mint… négyszázkilencven. Az majdnem ötszáz! Az lehetetlen! Annyiszor nem lehet megbocsátani egyetlen embernek! Pedig lehet! Gondolj csak a szüleidre! Ők hányszor bocsátottak már meg neked egész életedben? Csak hétszer? Ugye, hogy nem? Lehet, hogy egy héten vagy akár egy nap alatt is csinálsz annyi turpisságot, hogy hétszer is bocsánatot kell kérned.
A termálvíz sokféle betegséget gyógyít. De sajnos az sem orvosolja mindegyiket. A folyókban pedig hiába fürdik meg bárki, attól biztosan nem fog felépülni. Éppen ezért csoda, hogy valaki meggyógyult, miután megfürdött a Jordánban, Izráel folyójában. Persze nem a folyó vize gyógyította meg, hanem Isten.
Ahasvérós szerette a krónika történeteit hallgatni. De nem a régi idők eseményei érdekelték, hanem azok, amelyek mostanában történtek. Királyként mindent tudni szeretett volna, ami az országában történik, ám nem tudott mindenütt jelen lenni. Ezért a szorgos írnokok minden fontosabb eseményt feljegyeztek.
Eljött a nap, amikor Eszternek be kellett mennie a királyhoz, hogy könyörögjön a népéért. Ám a bejutás sem volt egyszerű, mert aki hívás nélkül a király elé merészkedett, az halállal lakolt. Ahasvérós kedves szavakkal fogadta Esztert: – Mi járatban vagy, Eszter királyné? Mit kívánsz? Még ha országom felét is, megkapod! – Ha jónak látja a király… – kezdte Eszter a kérését. De vajon hogyan folytatta?
A döntés megszületett: a zsidókat ki kell irtani Adár hónap tizenharmadik napján. Sírtak, gyászoltak a zsidók egész Perzsiában. Sírt és gyászolt Mordokaj is. Mordokaj gyászruhában ment a királyi palotához, hogy beszéljen Eszterrel. De a palotába nem engedték be így.
Hámánnak is fülébe jutott, hogy Mordokaj nem köszönti megfelelően. Annyira megharagudott, hogy nemcsak Mordokajt, hanem az egész zsidó népet ki akarta irtani. Gonosz tervet eszelt ki, és megkörnyékezte vele a királyt.
Jerikó nagy és erős város volt Kánaánban. Amikor a zsidók bevonultak az országba, talán meg is rettentek, amikor meglátták azokat a magas, széles kőfalakat, amelyek a települést védték. Józsué, a héberek vezetője azonban nem ijedt meg. Vagy lehet, hogy megijedt, hiszen tudta, hogy egyedül, de még a seregével sincs semmi esélye arra, hogy bejusson a városba, arra meg főleg nem, hogy lerombolja Jerikó kőfalait.
Nem volt könnyű kiválogatni szépek közül a legszebbeket, de Eszter is bekerült a királyi palotába. Jó dolguk volt a lányoknak, Hégaj, a háremőrök vezetője minden jóval ellátta őket: különböző szépítőszerekkel, finom ételekkel, ráadásul a királyi palota legjobb szolgálólányait rendelte melléjük.
Amikor véget ért az országjárás, a király záróünnepségre hívta meg a vezető embereket. Gondolhatod, hogy az sem akármilyen ünnepség volt. Hét napig tartott a vendégfogadás, amelyre meghívták a nép apraja-nagyját is.
– Áldott az Úr, aki nem hagyott téged rokoni támasz nélkül! Legyen híres a neve Izráelben! Legyen ő életed megújítója, és gondviselőd öregkorodban! – mondták, és nem is sejtették, hogy mennyire igazat beszélnek.
A megfeszített munka után Bóáz és munkásai is megpihentek, de ők kint maradtak a mezőn. Ott ettek, ittak, és az éjszakát is kint töltötték a szabad ég alatt. Ruth sohasem tartott velük. Ám egy éjszaka Bóáz arra ébredt, hogy Ruth ott fekszik a lábánál.
Emlékszel arra a zsidó rabszolgára, aki megfejtette a fáraó álmait? Józsefnek hívták, és Isten segítségével elmondta a fáraónak, mit jelent az álma. Hamarosan hét bőséges esztendő következik, és annyi lesz a gabona Egyiptomban, hogy számba sem tudják venni. De aztán hét szűk esztendő jön...
Az egyiptomiak hangja egyre közelebbről szólt. Mirjam várta a vezényszavakat, a kardcsörgést, ám ehelyett nevetés, viháncolás hangja csapta meg a fülét. Kikukucskált a levelek közül. A parton fiatal lányok fürödtek, visítozva csapkodták egymásra a vizet. Előkelő személyek lehettek, mert több szolga is volt velük.
Ekkor a Nílusból hét szép és kövér tehén jött elő, majd a sás között legelészni kezdett. De aztán hét másik tehén is előjött a Nílusból, ezek csúnya, sovány tehenek voltak. És mi történt? A csúnya, sovány tehenek megették a hét szép és kövér tehenet. Fölébredt erre a fáraó. Aztán újra elaludt, és ugyanezt álmodta, csak hét gabonakalásszal.
A húsvéti történet néhány szereplőjét látjátok a képeken. Tudjátok, hogy kik voltak ők és mit csináltak? Egykét mondatban leírtuk, illetve kiválasztottunk egy bibliai igét is, amelyet vagy ők mondtak, vagy velük kapcsolatos. Össze tudod párosítani a bibliai személyeket, a leírásokat és az Igéket? Hogy jól dolgoztál-e, ellenőrizheted a megfejtésekben.
Nem megyek én olyan helyre, ahol krokodilok vannak – csapta a kezét csípőre Mirjam. – Meg egyébként is, azok most már csak egy helyre járnak, ahova… – de itt elharapta a mondatot. Nem akarta kimondani, hogy oda, ahova a katonák a kisbabákat viszik. Inkább másra terelte a szót. – Képzeld, találtam egy csodaszép fürdőzőhelyet a Nílus partján. Egy sekély öböl, tele van lótuszvirággal, a partját pedig puha, fehér homok fedi.
Fárasztó volt ez a munka, de Ruth kitartóan végezte. Egy napon a föld tulajdonosa, Bóáz is kiment a mezőre. Azonnal észrevette Ruthot, és megkérdezte a munkák felügyelőjétől, hogy mit keres itt ez az idegen asszony.
Hat napon át dolgozz, és végezd munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, és fiad, leányod, szolgád, szolgálóleányod, állatod, jövevény se végezzen. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon megpihent.
„Több mint tíz éve eljöttünk – gondolkodott útközben –, talán már senki sem emlékszik rám.” De szerencsére nem így volt. Alighogy beértek Betlehembe, az egész város felbolydult.
Kiadta a parancsot, hogy dobjanak a Nílusba minden újszülött héber fiút. Azóta járják a zsidók házait a fáraó katonái. Elvitték Awa kisfiát is, az anyja kezéből csavarták ki a kicsit. Hamarosan eljönnek ide is. És akkor nem lesz menekvés, megölik a kisfiút, aki alighogy megszületett.
Ahogy haladtak az úton, Naomi elgondolkodott. Vajon milyen sors vár rá Betlehemben? Hova, milyen jövő felé viszi a menyeit? Neki Betlehem a szülőföldje, de Orpa és Ruth számára ugyanolyan idegen ország, mint amilyen neki Móáb volt. Ráadásul még magáról sem tud gondoskodni, nemhogy erről a két fiatalasszonyról.
A következőkben Ruth könyvét fedezheted fel, mégpedig szó szerint. A bibliai történet mesélése folyamán nem mondunk el mindent, hanem feladatok, rejtvények segítségével neked kell megfejtened a történet egy-egy részét, kitalálnod a neveket, vagy éppen megtalálni a jó utat, helyes választ a szereplők számára.
– József él! József él! – kiáltozták nagy örömmel. Jákób nem akart hinni a fülének: – Micsoda? Tán a nap sütötte meg a fejeteket, hogy ilyeneket beszéltek? – De a fiúk boldogan mesélték el, hogy a kormányzó bizony nem más, mint a testvérük, József. Jákób egy pillanatra megtántorodott, aztán magához intette a fiait: – Hogy lehet ez? Mondjatok el mindent!
Megáldotta őket, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen! Isten körülnézett, és gyönyörködött a munkájában. De azért elfáradt. Nagyon dolgos volt ez a hat nap. A hetedik napon megpihent, megnyugodott munkájától.
Mózes ekkor kinyújtotta kezét a tenger felé, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel visszafelé hajtotta a tengert, és szárazzá tette a tengerfeneket, úgyhogy a víz kettévált. – Gyertek, induljunk! – szólt Mirjam, Mózes testvére.
Jézus nem akart fent maradni a hegyen. Pedig neki is jó lett volna ott. De nem tehette. És tudod, miért? Mert feladata volt. Olyan feladata, amelyet Istentől kapott. Amely egy csöppet sem volt könnyű. Sőt. Szenvedéssel és halállal járt. Könnyebb lett volna neki is sátrat verni és maradni a hegyen. Azonban tudta, meg kell hoznia az áldozatát, hogy helyreálljon a rend Isten és az ember között.
A filiszteus harcos nép volt. És a karavánút könnyen járható bármilyen sereg számára. – Nem lesz ez így jó – gondolta Isten. – Ha harcba keverednek a filiszteusokkal, még megbánja ezt a nép, és visszatér Egyiptomba. Ezért kerülő úton vezette Isten a népet, a Vörös-tenger felé, a pusztán át. Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek.
– Engedd hát el, uram, Benjámint, és hadd maradjak én itt helyette rabszolgának! Mert hogyan mehetnék el apámhoz, ha ez a fiú nincs velem? Nem akarom látni azt a bajt, ami apámat érné. – Ekkor József már nem tudott tovább uralkodni magán. Úgy érezte, elég a próbákból. A testvérei valóban megbánták a bűnüket. Itt az ideje a megbocsátásnak.
A fáraó minden alkalommal megígérte, hogy most tényleg elengedi a népet. De amikor a békák visszamásztak a Nílusba, amikor eltűntek a szúnyogok, a böglyök, a fekélyek, meggondolta magát. És a helyzet egyre rosszabb lett. Jégeső verte el a termést. Azután jöttek a sáskák, olyan sűrű rajokban, hogy elsötétült az ég.
Zebulonon volt a sor, hogy megetesse az állatokat, és amikor kinyitotta a gabonás zsákot, csörögve hullott ki belőle az aranyakkal megrakott erszény. Zebulon akkorát ugrott, mintha kísértetet látott volna. Ijedten szaladt a többi zsákhoz: mindben benne volt az erszény sértetlenül. Zebulon lélekszakadva futott a testvéreihez: – Visszakerült a pénzem! Itt van a zsákomban! És a tietek is mind!
A fáraó rögtön elveszítette minden jókedvét, amikor meghallotta, mi járatban van Mózes és Áron. Az elején még próbálta elütni a dolgot: – Ne vicceljetek velem! Kicsoda az az Úr, hogy hallgassak a szavára? És ki hallott már ilyen ostobaságot? Hogy elengedjem Izráelt? Már bocsánat, de nem ismerem ezt az Urat, úgyhogy nem is bocsátom el a népét.
Hui előtt elsötétült a világ, és hirtelen végigpergett előtte az a közel egy évtized, amióta József volt Egyiptom helytartója. A bőség éveiben nagyon meg volt elégedve Józseffel. Akkor sem változott meg a véleménye, amikor elkövetkezett az első szűk esztendő. A Nílus áradása elmaradt, a művelésre szánt földeket nem lepte el a folyó termékeny iszapja.
Senkinek sem volt szabad megtudnia, ki ő, hiszen akkor a nagyanyja biztosan megölette volna. Titokban nevelték fel a templomban. Biztosan nem volt olyan boldog élete, mint neked. Gondolj csak bele: a szülei meghaltak, a nagymamája meg akarja ölni, bujkálnia kell, és ki sem teheti a lábát a templomból, mert akkor rögtön veszélybe kerül az élete.
Eszükbe sem jutott, hogy aki a kormányzói trónon ül, az édesöccsük, akinek a halálát kívánták. József nézte a testvéreit, ahogy leborulnak előtte, és remegve várják, hogy megszólítsa őket. De Józsefnek elszorult a torka, nem jött ki hang a száján. A testvérei úgy feküdtek előtte, mint a meghajolt búzakévék. Pontosan úgy bókoltak, mint a nap, a hold meg a csillagok a régi álomban, amiért még az apja is megfeddte őt.
– Egyet se félj! – nevetett Áron. – Ha az Úr velünk van, bármi sikerülhet! Amint hazaérünk, összehívom a népet. Elmondom mindazt, amit az Úr mondott neked. Te meg bemutatod a csodákat. Hidd el, menni fog. – Áronnak igaza volt. Amikor a nép meghallotta, hogy az Úr meg akarja szabadítani a népet, meghajoltak, és leborultak Isten előtt.
Más fáraók idején még az ínséges időkben is behajtották az adót, nem nézte senki, marad-e annyi élelme a szegény földművesnek, hogy kihúzza családjával a következő aratásig. József azonban bőven hagyott gabonát a parasztok magtáraiban, éppen eleget, hogy bőven megéljenek, és még jusson a következő évben vetőmagnak is.
Akkoriban a férfiaknak több feleségük is lehetett. Úgyhogy Lábán felajánlotta Jákóbnak, szolgáljon neki még hét évet, és akkor feleségül veheti Ráhelt is. Jákób beleegyezett. Így az első menyegzőt rögtön követte a második. De gondolhatod, nem volt túl boldog házassága Leának. Jákób Ráhelt szerette továbbra is, nem Leát. Lea viszont nagyon vágyott rá, hogy szeresse a férje.
– Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, kiszabadítom őket onnan, és elviszem őket egy tejjel és mézzel folyó földre. Most azért menj! Elküldelek téged a fáraóhoz: vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból! – Mózes nem akart hinni a fülének. Hogy ő? Ő hozza ki Izráel népét Egyiptomból? Ő menjen vissza a fáraóhoz?
Ahogy közeledett, egyre biztosabb volt benne, hogy nem a kvarcszilánkokon megcsillanó napfényt látja. És nem is egy hintó fémveretén vagy egy katona kardján csillámlik a nap. Ez a fény egészen más volt. Ahogy közeledett, felismerte, hogy valami lángol. De nem tábortüzet lát, abban biztos volt Mózes. Mert ilyen lángokat ő még sohasem látott.
A kürtök megszólaltak újra, a tömeg elhallgatott, mert mindenki tudta, a fáraó szólni kíván. Felállt arany hordszékéből, és az ifjú elé lépett. – Ezentúl Cafenát-Panéah legyen a neved, mert te adsz kenyeret az én népemnek az ínség idején. A te szavad az én szavam legyen, a te parancsod az én parancsom!
Ma sincs más dolga Mózesnek, mint már évek óta mindig: kihajtja a juhokat, legelőterületet, friss vizet keres nekik, a sérült vagy beteg állatokat ellátja. Nyugodt és békés élet ez. Egyszerűbb, jóval egyszerűbb, mint amit a fáraó palotájában élt. De sokkal boldogabb.
El tudod képzelni, hogy öt kenyérrel és két hallal meg lehessen vendégelni sok ezer embert? Ugye, nem nagyon? Ha voltál már lakodalomban, tudod, milyen sok ételre van szükség mondjuk száz ember vendéglátásához. A házigazdák gyakran napokig készülődnek, hogy ennyi embert vendégül lássanak. Sok előkészületet és munkát igényel ez, és igen sokba kerül. De több ezer embernek vacsorát adni? Elképzelni is nehéz, hogyan lehet ezt megtenni!
Amikor József megérkezett, a fáraó azonnal nekiszegezte a kérdést: – Te tényleg meg tudod fejteni az álmokat? – Én nem, uram – hajtotta meg magát József a trón felé –, hanem Isten ad megnyugtató választ a fáraónak. – Jól van – válaszolta a fáraó –, lássuk, milyen választ ad az Istened – és elmesélte mindkét álmát.
A főemberek elmondták az álmaikat. A főpohárnok három szőlővesszőről álmodott, amelyek kihajtottak, kivirágzottak, és már termettek is. A szőlőszemeket a fáraó poharába facsarta, és a poharat a fáraó kezébe adta. – A három vessző három nap – mondta József. – Három nap múlva fölemel téged a fáraó, visszahelyez a hivatalodba.
„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre...” (Az apostolok cselekedetei 2,1–5)
József visszautasítására az asszonyban forrni kezdett a méreg. Hát ki ez a szolga? Mit képzel magáról? Megragadta József ruháját, úgy sziszegte az arcába: – Visszautasítasz mindennap! Tán nem vagyok elég jó neked? De megállj! Nem játszod velem ezt a játékot sokáig! Egyiptom minden istenére mondom, hogy bosszút állok! Most és azonnal!
Most már észrevette, milyen embertelenül nehéz munkát végeznek, milyen kegyetlenül sanyargatják őket a felügyelők, mennyire nem veszik őket emberszámba. Úgy érezte, mintha minden súly az ő vállát nyomná, minden szitok neki szólna, minden korbács az ő vállán csattanna.
Persze ez nem volt elég: József mindenáron be akarta bizonyítani, mennyivel jobb náluk – a bátyjai legalábbis így gondolták, amikor a fiú előhozakodott az álmaival.
– Képzeljétek, mit álmodtam! Aratás volt, és búzakévéket kötöttünk a mezőn. Az én kévém fölkelt, és állva is maradt, a ti kévéitek pedig körülállták, és leborultak előtte.
Ma azonban öt forintért semmit sem tudsz venni. Kétforintos meg már nem is létezik. Mégis az öt, de még a kettő is lehet értékes Isten szemében. Mert Jézus azt mondta, hogy öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük.* Bizony, öt veréb nem nagy érték.
Úgy nevelték, mintha herceg volna. Megtanult írni, olvasni, tanult matematikát, csillagászatot, kitanulta az egyiptomiak minden tudományát. Jól értett a kardforgatáshoz, a lándzsahajításhoz és a kocsihajtáshoz is. Kedvelték is a palotában, boldog életet élt. Mindent megkapott, amire csak szüksége volt, és azt is, amire nem. Mégsem volt igazán boldog.
Jókebed szólni sem tudott. Remegő kézzel vette át a fiát, és tudta, hogy most már nem kell félnie a katonáktól. A gyermeket a fáraó lányának parancsa védi. Nem bánthatja senki, és ő nevelheti két-, de lehet, hogy hároméves koráig. Jókebed nem szólt, csak felnézett az égre, és lélekben hálát adott Izráel Istenének, hogy visszakaphatta a fiát.
Belerakta a kövecskét a parittyájába, megpörgette, és olyan pontosan célzott, hogy a lövedék éppen homlokon találta a filiszteust. Góliát elterült a földön. Dávid odarohant, és ellenfele saját kardjával ölte meg az óriást. Dávid tarisznyájában ott maradt négy kövecske. Nem is volt szüksége mind az ötre, csak egyre. És Isten áldására.
Biztosan hallottál már a „háromkirályokról”, akik meglátogatták az újszülött Jézust. A Bibliában másként szerepelnek. Mert nem voltak ők királyok, hanem csak nagyon bölcs és előkelő emberek, akik egy keleti országban éltek. Ám nekik is három próbatételt kellett kiállniuk, hogy elnyerjék a jutalmukat.
– Nekik még mindig nagyobb szerencséjük van, mint a zsidóknak – húzta el a száját keserűen a hercegnő, amikor arra gondolt, apja parancsára a zsidó fiúcskákat megölik, alighogy megszülettek. – A núbiai kisfiúk legalább élhetnek néhány évet. Ez a kicsi viszont már most halálra van ítélve. A hercegnő könnyes szemmel nézett a babára: – A héberek gyermekei közül való ez.
Egyszer az történt, hogy sok angyal jelent meg az embereknek. Rengeteg. Angyalok sokasága. Persze ilyesmi nem fordul elő mindennap. Csak akkor, amikor valami igazán nagy dolog történik. Márpedig Betlehemben világrengetően nagy dolog történt azon az éjszakán, amikor a pásztorok a nyájukat őrizték a város mellett.
Mária pedig érezte, hogy hamarosan megszületik a kisgyermek. Ám József hiába kopogtatott a kapukon és ajtókon. Végül egy városszéli istállóban találtak menedékre. Itt szülte meg Mária a kisfiát, Jézust, a bocik és csacsik között. Bepólyálta és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.
Neéa megvette apja ebédjéhez a mazsolát. Út közben találkozott Bítiával, Jarius a zsinagóga főembere lányával, aki meghívta magukhoz beszélgetni. Neéa nagyon boldog volt, hogy Bítiával összebarátkozhat, mert mindennél jobban vágyott arra, hogy megismerje Isten Igéjét. A lányokat annak idején nem tanították meg olvasni, míg Bítiát az apja taníttatta.
Azt mondják, Jésua más. A vámos Lévit is elhívta tanítványának, pedig a vámszedőket legalább annyira megvetik a zsidók, mint a rómaiakat. De Jésua nem törődik az ilyesmivel, nem nézi, hogy ki kicsoda. Még az idegenek, a jöttmentek, a pogányok vagy éppen a gyerekek és rabszolgák is ugyanolyan fontosak neki, mint bárki más.
Hiába várta, nem jött a gyerek. Gyerek? Ugyan, hiszen már tizenhét éves, kész felnőtt! De neki örökre gyerek marad, az ő legdrágább kisfia. Már itt kéne lennie, hogy élelmet vigyen a testvéreinek. De hiába kémlelte a távoli dombokat, csak nem tűnt fel József kedves alakja. – Nem kellett volna elengednem! Nem Józsefnek való a puszta. Kegyetlen, kemény világ az – morfondírozott az öreg.
Ügyesen sütött-főzött, mindent eltanult az anyjától. A kenyereket hamar megsütötte az udvaron álló, nyitott kemencében. Lencsét akart főzni, vörös lencsét vagy babot. Tudta, húsra nem telik, de valahogy mégis kedveskedni akart az apjának. – Megvan! – kiáltott fel, és majd táncot járt örömében. – Mazsola! Mazsolát is teszek a lencsébe, ahogyan apám szereti!
De Máriának igaza volt. A pincében a cserépedények kongtak az ürességtől. Jiszká torkát a sírás szorongatta. Igaza lesz az anyjának. Nem elég, hogy szegényes volt az esküvő, hogy Jáhel nem kapott nagy hozományt, hogy nem viselt vagyont érő főkötőt, hogy nem vágtak le húsz ökröt a vendégeknek, és nem hozattak libanoni bort, de hogy még az a satnya bor is elfogyjon…
Bítiával más volt a helyzet. Néea egy kicsit irigykedett is rá: – Olyan jó neki… Ha engem így szeretne az apám, bármit megtennék érte… De az is lehet, hogy van valami titka Bítiának, hogy annyira szereti az apja – tépelődött tovább –, és ha barátok leszünk, talán elmondja, mit kell tennem, hogy engem is szeressen az apám. Legalább egy kicsit.
Néea sírva fakadt. Minden héten megbűntette az apja, sohasem dícsérte meg. Hol pofont kapott, hol vesszőt, hol botot. Néea igyekezett, hogy mindent megtegyen, amit apja kért, néha még többet is. Ennek ellenére bánt vele így az apja, akinek az volt a terve, hogy jó pénzért eladja a lányát szolgának, vagy legalább mielőbb férjhez menjen.
Jiszká örömmel ugrott fel a szóra. A názáreti rokonságot mindig is kedvelte, és örült, ha találkoztak. Régebben ritkábban volt erre lehetőség, mert Názáret jó félnapi járásra esik Kánától. Igazán csak akkor gyalogoltak át, ha valami fa szerszámra volt szükség, mert Mária férje, József híresen jó ácsnak számított a környéken. És az a hír járta: a legidősebb fia, Jézus is ügyes kezű mesteremberré nőtte ki magát.
A Bibliában több helyen olvashatsz az angyalokról, akik általában valami olyasmit mondtak, amit elég nehéz emberi ésszel felfogni. Mert az angyalok Isten követei, ők hozzák az üzeneteit az embereknek. És Isten elég gyakran meg tudja lepni az embereket olyan üzenettel, amelyet nem is vártak, vagy amit el sem tudtak volna képzelni.
„És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.” (Lk 22,19–20)
Siri kinézetében nem volt semmi megdöbbentő. Néea lába mégis földbe gyökerezett, amikor megpillantotta az ajtóban. Mert ez azt jelenti, hogy Jairus házában meghalt valaki, és a szüleit akarják elhívni a siratásra. A lány bele sem mert gondolni, ki halhatott meg. Mindenkit ismert már náluk, és mindenkit szeretett.
A százados futva tette meg az utat a kaszárnyáig. Nem foglalkozott most a méltósággal meg a csúszós kövezettel. Majd a kezét-lábát törte, hogy mihamarabb hazaérhessen, és láthassa Luciust. A szíve hangosan dobogott, amikor benyitott a szobájába. De a fiú már az ágyában ült. Gyenge volt még, de már mosolygott.
Jairusnak egyszer csak eszébe jutott Jésua. Azonnal talpra ugrott, és lélekszakadva futott a főtér felé. Fogalma sem volt, hol keresse, de nem kellett sokáig tanakodnia, mert hamarosan meglátott egy nagyobb csoportosulást. Tudta, ott kell lennie, hiszen amerre ment, nagy tömeg követte Jésuát. Bárki másnak gondot okozott volna áttörni e tömegen, de Jairust annyira tisztelték, hogy amikor meglátták, utat engedtek neki.
Még nem láthattak hozzá az evéshez, mert az esküvő legfontosabb része hátra volt. A vőlegény és a menyasszony elfoglalta helyét a párnákon a magasított menyasszonyi sátor alatt, hogy jól lássa őket mindenki. Jiszká mégsem az ifjú párt nézte, hanem azokat a gyönyörű lepleket, amelyek a díszsátor három oldalát borították. A kislány biztos volt benne, ezeket is a vőlegény szőtte.
Miután felvette a ruhát, fel is ékszerezték a menyasszonyt, ezüst karperecek kerültek a karjára, a bokái köré vékony aranykarikák, fejére a mirtuszkoszorú, amelyet Jiszká font. Gyönyörű volt Jáhel, legalábbis a húga gyönyörűnek látta. Sokkal szebbnek, mint Mismát, akit nemrégiben adtak férjhez, és annyi arany ékszer csörgött rajta, hogy járni is alig tudott.
Már közeledett a páska, de az árpa nem nagyon akart kalászt mutatni. Pedig ilyenkor már kezdődik az árpa első aratása. Nem véletlenül nevezték a régiek Ábib hónapjának, ami azt jelenti: kalász. De most még zöldek voltak a kalászok, nem igazán akart beérni a gabona.
Valóban annyi leszármazottja van Ábrahámnak, mint csillag az égen, hiszen ő lett a zsidó nép ősatyja. Később Mózessel is szövetséget kötött Isten, amikor kihozta a zsidó népet Egyiptomból, és a Sínai-hegyen átadta neki a törvénytáblákat a Tízparancsolat igéivel. Azt fejezte ki ez a szövetség: a zsidók Isten választott népe, amíg világ a világ.
Lucius nem tudott megnyugodni Jesuával kapcsolatban. Nagyon foglalkoztatta, hogy gonosz lelkeket űz ki emberekből. Akkoriban a legtöbb ember többféle Istenhez imádkozott. Volt külön Istene a harcnak, a betegségből való gyógyulásnak és például a szerencsés kockadobásnak. Úgy döntött Lucius, hogy erről a témáról a századossal kell beszélnie.
A nagyfiúk soha el nem maradtak volna egymástól, és persze velük tartott Sifra és Géri is. Pedig nagy szó volt ez az összetartás, mert Aszáf mindkét lábára béna volt. Korán megtanult két mankóval járni, de ha a fiúk siettek valahova, beleültették a barátjukat egy kosárba, úgy cipelték magukkal.
Lucius, Miró és gyerekcsapata együtt azt játszották, hogy harcot vívnak. Dél felé már folyt róluk az izzadtság. Miró anyja, Hélea be is hívta Luciust és Mirót az udvarról, a többiek pedig hazaszaladtak, Hélea a két fiúnak a kezébe nyomott egy kis árpakenyeret. A korsóban forrásvíz várta őket, de néhanapján kecsketejet is kaptak uzsonnára.
Áhi egy pillanatra elkomorult. Hát, igen… A mirtuszkoszorú. A menyasszonyok ékessége. Amit gyönyörű, fehér virágú ágakból fonnak, és olyan illatos, hogy belebódul az ember. Mégis kevés menyasszony hord manapság mirtuszt az esküvője napján. Mert a gazdagabb lányok ezüst- vagy aranypénzből font főkötőt hordanak ilyenkor.
Lucius hetente kétszer eljárt Héleához a frissen mosott ruhákért. Héla fia, a zsidó, és görög származású Miró, és a római Lucius beszédbe elegyednek, annak ellenére, hogy Lucius már megszokta, hogy a zsidók nem állnak szóba a rómaiakkal. Miró kezdeményezi a beszélgetést, mert szeretett volna megtanulni római módra harcolni.
Szomorú sorsuk volt Izráelben a fogyatékkal élő embereknek. De úgy tűnt, hogy Aszáf nem sokat törődött ezzel. A szája mindig nevetésre állt, a szeme csillogott a huncutságtól, és agyát egyre csak valami viccen törte. Kébár sokszor el is felejtette, hogy a barátja nem tud járni. De most, ahogy Aszáfra nézett, rá is ránehezedett a súly, amelyet a barátjának nap mint nap hurcolnia kell.
Ugyan – legyintett magában Hémán –, majd épp itt fog gubbasztani, az alsóváros valamelyik házában. Vagy bolyong a felsőváros utcáin. Biztos, hogy valami érdekesebb helyen lesz. Mondjuk a Bethesda tavánál. Az aztán az izgalmas hely! Én biztosan oda mennék – gondolta magában, mert ő bizony sokszor elidőzött a Bethesda tavainak oszlopsoránál.
Csak arra lett figyelmes, hogy hatalmas az álmélkodás, és Jésua tanítványai kosarakkal járnak körbe, hogy kenyeret és halat adjanak a népnek. Sifra vett a kenyérből, megkóstolta… Ismerős íze volt. Mintha csak az anyja sütötte volna. Csodálkozva nézett körbe. Volt ott a mezőn vagy ötezer ember. És mintha mind az ő kenyerüket enné. Azt hitte, káprázik a szeme. De nem káprázott.
Te mit tennél meg a legjobb barátodért? Biztosan elmennél hozzá, vinnél neki valami apró ajándékot, aminek örülne. Próbálnád jobb kedvre deríteni, vagy játszanátok együtt, lehet, hogy imádkoznál érte, vele együtt is, hogy gyógyuljon meg. Igazság szerint ez az egyik legjobb, amit ilyenkor tehetsz, mert Jézus képes meggyógyítani a betegeket.
Luciust öt éves korában megvásárolta egy római százados a rabszolgájának. A százados nevezte el Luciusnak, mert nem emlékezett a gyermek a nevére, anyjára sem, és nem tudta, hogy hol született. A százados jól bánt vele, jobban is, mint a katonáival. A jó katona teljesíti feljebbvalója minden parancsát. Hamarabb, mint ahogyan az kimondaná.
Zéhár apja, Sóhám dolgos ember volt. Reggelente az éjszakai horgászat után megtisztította a hálóit. Sóhám nem sokat adott a rabbik szavára, a vándortanítókat meg egyenesen kinevette. Most azonban nemcsak a munkát hagyta abba, hanem a hálóit is otthagyta a parton, hogy közelebb tudjon menni a vízhez. Mire Zéhár észbe kapott, egész tömeg gyűlt össze a kikötőben.
Jézus csak törte a kenyeret, osztotta a halat, adott és adott mindenkinek, amíg jól nem laktak. Talán Géri volt az egyetlen, aki nem evett. Mert bizony még rágni is elfelejtett a csodálkozástól, látva, mit tesz Jésua. Megvendégel több ezer embert abból az öt kenyérből és két halból, amelyet neki készített ebédre az anyukája. És még maradt is belőle. Tizenkét teli kosár!
Ott ültek a parton a halászok, javítgatták a hálóikat, és beszélgettek, viccelődtek, ugratták egymást. Persze csak azoknak volt ilyen jó kedvük, akiknek valamirevaló fogás jutott az éjjel. Simon semmit se fogott egész éjjel, míg Sóhám több mint száz halat kihalászott. Sóhám éppen oda akart szólni Simonnak, mikor meglátta Jézust közeledni.
Mária kétségbeesetten nézett rájuk, és ha a férje karon nem ragadja, talán össze is esik az ijedtségtől. József óvatosan az ülőgyékényekhez támogatta a feleségét, Táfát egy pohár vizezett bort nyújtott feléje. – Az az igazság, hogy már a templomban szem elől tévesztettük – kezdte a kezét tördelve Mária –, de úgy gondoltuk, hogy biztosan a többi zarándok között van.
Majd meglátjuk – válaszolta Táfát, és nem ejtettek több szót Jésuáról. Hémán oldalát viszont igencsak fúrta a kíváncsiság. Amióta az eszét tudja, mást sem hall a rabbiktól, mint hogy hamarosan eljön a Messiás, aki megszabadítja a népét a rabságból. Hémán igazság szerint nem bánta volna, ha mihamarabb megérkezik, és elzavarja a rómaiakat jó messzire.
A legjobb a fekete föld, abban a búzától kezdve a krumplin át a szamócáig szinte minden megterem. Ahol homokos a talaj, ott olyan növények élnek meg könnyebben, amelyeknek mélyre nyúlnak a gyökereik, mint a szőlőé vagy a gyümölcsfáké. A köves vagy agyagos talajon még nehezebben élnek a növények.
– Édesanyám! Nem hallod?! Kisbárányai lettek Sáronnak! – Hallom, hallom – válaszolta az asszony. – De mi ebben az a nagy újdonság? Már hetek óta tudjuk, hogy hamarosan itt az ideje az ellésének. Te magad is nem egy kisbárány születésénél segédkeztél apádnak. Azt is tudtuk, hogy ikrei lesznek. – Igen, tudom… – legyintett Avriel. – De az egyik bari olyan szép, hogy csuda.
– Túl gyenge ez a kisbárány. Félek, a reggelt sem éri meg. – Kicsoda? – kérdezte ijedten Avi, ahogy belépett az akolba. De nagyon is jól tudta, kiről van szó. Az apja ott guggolt Csillag felett, és óvatosan vizsgálgatta. Csillag testvére, a másik bárány már vidáman ugrált az anyja körül. Odafurakodott Sáronhoz, és jóízűen szopni kezdett. Aztán édesen elaludt.
Akik az Efraim-hegységen keresztül, Siló városa felől érkeztek, azok a forrás völgyében tehették meg az útjukat az Olajfák hegyének vonulatáig. És a forrás völgye ilyenkor tavasz tájékán valóban olyan volt, mint az édenkert. Amint egyre magasabbra hágtak a hegyoldalon, az akácia- és tölgyfaerdőket olajfák és ciprusok váltották fel, édes-kesernyés illattal töltve meg a levegőt.
Zéhár apjának jó fogása volt az éjszaka. Réhivel hozzáláttak a halválogatáshoz, hogy különválasszák a jó halakat a rosszaktól. Legtöbb a bölcsőhal volt, hetvenkilenc darab, márnából huszonhármat számolt, a kis halakból volt a legkevesebb. A nagy halak a szájukban hordozták ivadékaikat, ezért potyogtak ki a halszülők szájából a gyermekeik.
Hémán meg is értette őket. Jeruzsálemnél szebb várost nem látott a világ, a templomnál pedig nincsen szentebb hely, akármit mondjanak is a rómaiak. A fiú tudta, hogy Isten törvényeiben meg van írva, hogy minden hithű zsidónak fel kell mennie Jeruzsálembe a páska ünnepére, ha lehet, minden évben.
Avi mélyen elgondolkodott. Ezek szerint nemcsak Jésuának, hanem Simonnak is sikerült a vízen járnia. Igaz, hogy amikor a hullámokra nézett, süllyedni kezdett, de akkor is. Hátha neki is sikerülne! A gondolat szöget ütött a fejébe. Közel volt a tengerpart, ismerte minden zegzugát. Nem volt nehéz olyan helyet találni, ahol ő is kipróbálhatja a vízen járást. De hiába. Nem sikerült. Csak a ruhája lett csuromvíz, meg jól összesározta magát.
Ha már tudod, merre van észak, akkor könnyen meghatározhatod a többi égtájat is. Ha úgy állsz, hogy előtted legyen észak, akkor a hátad mögött van dél, balra van nyugat, jobbra pedig kelet. Erről szól egy ismerős mondóka is: Előttem van észak, hátam mögött dél, balra a nap nyugszik, jobbra pedig kél.
– Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. – Széttárta a karját, és a gyerekek mind odafutottak hozzá. Jésua átölelte, és kezét rájuk téve megáldotta őket. Avi is ott volt Jésua ölelésében, és úgy érezte, hogy valami eddig ismeretlen, mennyei szeretet veszi körül, amely ezentúl mindig vele lesz, a világ végezetéig.
De nem jött az oroszlán. És farkas, medve, sakál se. Még csak ébresztgetni sem kellett, Jázon is felébredt rögtön a hatalmas fényességre, ami egyszerre körülvette őket. De nemcsak ő, hanem nagybátyjai is sorra felébredtek. Csak Hebiál húzta a lóbőrt, hangosan horkolva, mintha mi sem történt volna. – Kelj fel! – rázogatta Simeon. – Ránk ragyogott az Úr dicsősége! – Mi, mi van? – kérdezte álmosan Hebiál, de ahogy kinyitotta a szemét, szólni sem tudott a meglepetéstől.
Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van – válaszolta Zakariás, miközben megsimogatta a felesége haját. Erzsébet értette, mit üzen nekik az ige, amit az Úr mondott Sámuelnek Dávid felkenése előtt. Hiszen Sámuelre is hosszú éveken át várt az édesanyja.
Simeon és Ohad kicsit összébb húzta magát, és Jázon nagyon jól tudta, hogy miért. Mert Ézsaiás szerint a Messiás békességet hoz majd a földre. Amikor eljön az uralma, a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. – Megszületik a gyermek, meglátjátok – biztatta rokonait Séál. – Nem kell sokáig várnotok.
A kis bárkák Kapernaum kikötőjébe, a Genázáreti-tó partjára érkeznek éjszakai halászat után. A halászok először lemerítik a tó mélyére a hálót, majd fáklyákat gyújtanak, hogy előcsalogassák a fénnyel a halakat. Előfordul, hogy egy éjszaka többször is kivetik a hálót. Ha marad fölösleg, akkor azt kiviszik a városi piacra.
Zéhár, és bátyja, Réhi kimentek a Genezáreti-tóra halászni. Zéhár erősen húzta az evezőket a bátyjával együtt, hogy beérjenek a mély vízhez, mielőtt nem kezd melegen sütni a nap, és még néhány nagyobb hal a víz felszínén úszkál. A kivetőhálóval sajnos csak egy-egy halat lehetett kifogni, de az is több a semminél.
Lehet, ott kéne imádkoznia gyermekért, a szentélyben – gondolta Jisma, és az idős papra nézett, aki egyre szaporázta lépteit, pedig meredek kaptatón haladtak fölfelé. – Hátha ott meghallgatná az Úr az imádságát. A gazdája után futott: – Uram! Uram! Eszembe jutott valami! Ha most téged választana az Úr, hogy belépj a szentélybe, kérd meg őt, hogy teljesítse a szívetek kívánságát.
Amikor távolabb legeltetünk, még a nyájat is képesek megtámadni – dörzsölte meg Séál a vállát ott, ahol egy farkasharapás nyomát őrizte. – De most túl közel vagyunk Betlehemhez. Nem hiszem, hogy ide elmerészkednek. – Jázon kicsit megkönnyebbült, de azért harciasan emelte fel a parittyáját: – Nem baj! Csak jöjjenek! Majd én elbánok velük!
Amikor tényleg a gazdájára esett a sorsvetés, majdnem felkiáltott örömében. A három pap eltűnt a szentélyben, azután kettő visszajött. Csak Zakariás maradt benn, és mindenki tudta, hogy addig ki nem lép onnan, amíg az illatáldozatnak használt tömjén utolsó morzsája el nem parázslik. Addig pedig imádkozik az Úrhoz, hogy bocsássa meg a népe bűneit.
Hát látod, ez nem egyszerű tudomány – próbálta vigasztalni a barátját Jázon. – Épp azért fontos, hogy a pásztor maga készítse a parittyáját, mert nem mindegy, mekkora a „kosara”, ahová belefekteted a követ, vagy milyen hosszú a szára. És hát sokat kell gyakorolni, hogy az ember megtanulja, milyen sebességgel lendítse a parittyát, és mikor engedje el a szárát.
Két fiú, Zehár és bátyja, Réhi beszélgetnek a tóparton. A fiúk anyja, Hawa lepényeket süt, mert hal már nincs napok óta. Réhi a Genezáreti-tóra készül kimenni halat fogni. Zehár is szeretne vele menni. Hawa féltette a fiait a horgászattól, mert a elég egy rossz mozdulat, és a tó elnyeli a halászt. A halászok „Isten szemének” nevezték a tavat.
Ám amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, elébe sietett, és így szólt hozzá: – Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked. – Feltámad a testvéred! – mondta Jézus. – Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon – felelte Márta.
Jismának a torkában dobogott a szíve, de megkérdezte: – És a gyermek? A ti gyermeketekről is hírt kaptál? – Zakariás nem válaszolt, csak elmosolyodott magában. Ám ez a mosoly olyan boldog és ragyogó volt, hogy Jisma biztosra vette, meghallgatta az Úr az imádságukat.
A fiú zajt hallott odakintről. Gyorsan letette az írópultra az agyagtáblát, és kisurrant a belső szobából. Alig tudta visszatartani az örömét, hogy el ne újságolja a nagy hírt mindenkinek: hamarosan fia fog születni Erzsébetnek. Fia, mégpedig nem is akármilyen! Isten választott gyermeke, aki már foganásától kezdve az Úrnak lesz szentelve.
Mária fáradt volt. Nagyon fáradt. Már több mint egy hete, hogy elindultak Názáretből, hogy a népszámlálásra Dávid városába, Betlehembe érkezzenek. József családja innen származott, de már nem éltek itt rokonaik. Nem volt hol megszállniuk.
Az olvasás nehéz mesterség, így a gyerekeknek jobbára vége-hossza nincs tóraszakaszokat kellett megtanulniuk fejből. Jázon a felét sem értette annak, amit Betuél a Tórából felolvasott. Hiába ismételték el egymás után vagy százszor az idézetet, a szavaknak egyre kevésbé volt értelme.
A testvérek általában szeretik egymást, még akkor is, ha néha veszekszenek vagy egymás idegeire mennek. A nagyobbak általában vigyáznak a kicsire, óvják minden lépését, és segítenek neki, amiben csak tudnak. Aztán ahogy a kicsi felnő, néha fordul a kocka: ő lesz az irányító, ám az idősebb testvérei akkor is mellette vannak.
Mária annyira várta ezt a találkozást! Annyi mindent szeretne elmondani Erzsébetnek. Leginkább az angyalról szeretett volna beszélni vele, meg a gyermekről, aki Isten fia lesz.
Megfordult, és hirtelen levegőt venni is elfelejtett. Egy angyal állt előtte. – Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! – szólt az angyal. Mária megdöbbent a köszöntésen, de nem ért rá sokat gondolkozni, mert az angyal folytatta: – Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
– Idők végezete? Ez menőn hangzik! – Nem tudom, eleinte mennyire lesz az – szólt León papa –, mert sok szenvedésben lesz része a világnak. De az utolsó napokban Jézus visszajön, és olyan béke tölti el a Földet, mint amilyen az édenkertben volt.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
Dániel elküldte egy angyalát, és az oroszlánok olyan szelídek lettek, mint a cicák, úgyhogy nem bántották Dánielt. Egy karcolás sem esett rajta, pedig egy teljes éjszakát töltött az oroszlánok között.
Kain nem hallgatott Istenre. Nem akart jól cselekedni. A dühén pedig főleg nem akart uralkodni. És az egyre inkább a hatalmába kerítette. Annyira, hogy kicsalta a mezőre a testvérét, és megölte. Ennél szörnyűbb dolgot nem is követhetett volna el. De elkövette, és letagadta Isten előtt a bűnét.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
A régi időkben, amikor még Dávid meg Salamon uralkodott, Izráel földjén is éltek oroszlánok, és ha nagyon éhesek voltak, akkor embereket is megtámadtak.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
– Jeruzsálem lett a királyi székhely, a mai Izraelnek is ez a fővárosa. Címerében benne is van Júda oroszlánja. Salamon király trónját is oroszlánok védték.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
– Még az emberek szent könyve is ír az ordító oroszlánról! Sőt! Isten és a királyok haragját is az oroszlánüvöltéshez hasonlítja. Úgyhogy az oroszlánok Istentől rendelt dolga, hogy ordítsanak és uralkodjanak.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
– Biztos, hogy Jónás nem élte túl a nagy vihart. – Igen? – kérdezte Polli néni kicsit évődve. – Biztos vagy benne? – Hát… – bizonytalanodott el Helli, mert eszébe jutott, Isten milyen hatalommal választotta szét a Vörös-tengert – ahhoz, hogy megmeneküljön, csodának kellett történnie.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
A halacskák eltátották a szájukat: – Isten törődik velünk? Számontart minket? – Hát hogyne tartana! – bólogatott Polli néni. – Különben nem gondoskodna rólatok nap mint nap.
Talán emlékszel is rá, az irgalmas samaritánus történetéről van szó, amikor valakit rablók támadtak meg, és félholtan ott hagyták az út szélén. Arra járt egy pap, majd egy lévita, de egyik sem segített neki. Azután jött egy samaritánus, aki bekötözte a sebeit, és gondoskodott róla.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
– A Bibliában az áll, hogy az Úr egész éjjel erős keleti széllel visszafelé hajtotta a tengert, és szárazzá tette a tengerfeneket, úgyhogy a víz kettévált. A zsidó emberek szárazon mentek be a tenger közepébe, a víz pedig falként állt mellettük jobbról és balról.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
– Tarsís hol van? – kotnyeleskedett bele Helli a történetbe. – Ma már nem tudjuk pontosan a helyét, de valahol a Földközi-tenger napnyugati partján. Szegény Jónás azt gondolta, ott nem talál rá Isten. – De nem lett igaza! – csattant fel Hella is. – Isten elől nem lehet elbújni, igaz? Még akkor sem, ha a világ másik végére akar elhajózni az ember.
„»Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.« Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint magadat.« E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek, fiókáiknak azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
– Az aranyborjúval nem a borjak, bikák, tehenek követték el a bűnt, hanem az emberek. Isten mégis megbocsátott nekik. Sőt! Szívből szereti őket, naponta gondoskodik róluk.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
Erik leveli őse paplakban szolgált, egy befőttesüvegben lakott az ablakpárkányon, a nappaliban. Gyakran hallotta a bibliai történeteket, amelyeket a lelkész mesélt a gyerekeinek.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek.
– A felnőttek összehordanak hetet-havat. Hogy vannak báránybőrbe bújt farkasok, azok is milyen veszélyesek. Igazság szerint a felnőttek azt akarják, hogy azt tegyük, amit ők mondanak.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
– Egész békasereget állított Isten a szolgálatába, hogy meggyőzze a fáraót. De ő nem engedett. Aztán jöttek a szúnyogok, a böglyök, a sáskák és még egy csomó csapás...
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek.
– Hurrá! – ugrándoztak a kisbárányok. – Jézus megmentett bennünket! – És minden embert, aki hisz őbenne – bólintott Beáta mama. – Ezért a legnagyobb ünnepünk a húsvét.
Pároknak nevezzük a szerelmeseket is. Ha összeházasodnak, házaspár a nevük. A templomban, Isten színe előtt tesznek fogadalmat, hogy életük végéig hűségesek lesznek egymáshoz, megosztják egymással a boldog és boldogtalan perceket is, és soha el nem hagyják egymást. Kettő alkot egy párt, mégpedig azért, mert Isten a férfit és a nőt egymásnak teremtette a világ kezdete óta.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek. – Ápisz hétköznapi bika volt, és a róla készített szobrok csak faragott kövek, fadarabok, nem igazi istenek. Nincs bennük élet.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
Sziszi meghúzta magát egy nádlevél alatt, és feszülten figyelte, miről beszélgetnek a békák. Szeretett volna többet megtudni arról a csodás folyóról, amelynek a vize vérré vált.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a bibliai történeteket, amelyekben őseik szerepelnek.
– És erre a tehenek figyelmeztették őket! – lelkesedett Felicián. – Pontosabban Isten – egészítette ki, mert gyorsan eszébe jutott, hogy az álmokat is Isten küldte a fáraónak.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek.
– A fáraó annyira gonosz volt, hogy még Isten számos csapására volt szükség, hogy elengedje a zsidó népet. Mert nemcsak minket, szúnyogokat küldött ki Isten...
Nem Dávid építette meg a templomot, hanem a fia, Salamon. Mai szemmel Salamon temploma nem tűnne túl nagynak, hiszen nagyjából akkora volt, mint egy focipálya vagy egy sportcsarnok. Ám akkor ez hatalmas épületnek számított Izráelben, ráadásul a legnemesebb anyagokból építették.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
– A Messiás elhozza a békesség idejét. Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a borjú, az oroszlán, a marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket.
A filiszteusok nagyon szerették volna megtudni, miben rejlik Sámson ereje. Mert bizony elég sokszor tört borsot az orruk alá. Jó néhány filiszteust megölt, felgyújtotta a gabonájukat, Gázában meg, amikor csapdába akarták csalni, megragadta a városkapu ajtaját, kiszakította zárastul, a vállára vette, és fölvitte a hegytetőre.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
– És a samaritánus állata csacsi volt? – kérdezte izgatottan Tóbiás. – Annak kellett lennie. Más állat nem nagyon tud végighaladni azon a meredek hegyi úton.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
– Mindegyikünket névről ismer? – kérdezte csodálkozva Bella, aki még aprócska, ez évi bárány volt. – Igen – válaszolta Beáta mama. – Mindannyiunkat nevünkön szólít. Mert ő jó pásztor. A mi jó pásztorunk.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
Úgy tettek, mintha ott se lett volna. Keresztülnéztek rajta. De ez volt a legkevesebb. Mert bizony néha löktek rajta egyet, vagy fel is öklelték, ha véletlenül útban volt. És mindig útban volt. Meg mindenért ő volt a hibás. Azért is, amiért valójában nem.
Jézus azt mondja, hogy a mag az Isten Igéje, a Biblia szava. Amiket itt hallasz, hittanfoglalkozáson, vagy amiket a szüleid olvasnak neked esténként otthon. De Isten szavát nem elég örömmel fogadni. Oda kell figyelni rá, gondozni kell.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a bibliai történeteket, amelyekben őseik szerepelnek.
Gerzson, az öreg bak a szakállát simogatta zavarában: – Őszintén mekkkmondom, én sem tudom, ki is Azázél – mekegte –, mert a Szentírás is csak egy helyen említi a nevét.
Ha a számokról van szó, nem hagyhatjuk ki a Szentháromságot. A hármas számot biztosan felismered ebben a névben, ami teljesen jogos, hiszen a Szentháromság három isteni személyt takar: az Atya Istent, aki az egész világot teremtette, Jézust, aki emberi testben jött el és halálával megváltott, és a Szentlelket, akit maga Jézus küldött közénk, miután ő felment a mennybe.
Mit gondolsz, e három férfi közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? – Hát az, aki segített neki! A samaritánus. – És a futóversenyen ki volt a felebarátja Rolinak? – Én! – itt Menyus egy pillanatra elgondolkodott. – Szerinted lehetnénk teljes barátok is ezután?
Menyus összeráncolta a homlokát. Nem egészen értette még ezt a vékadolgot. – Úgy tűnik, magadnak könnyedén megbocsátod azt, amit Sziszinek vagy Gergőnek nem. Hogy a saját vékád vagy kosarad nagyobb. Egyforma mértékkel kellene mérned magadat és a testvéreidet is. Akkor talán nem idegesítenének halálra. És te sem őket.
– Emlékszel a példázatra, amit Jézus mondott a magvetőről? – szólt Boldi bá. – Most veled pontosan az történt, mint amikor a magocskák körül kinőnek a gazok, és el akarják nyomni. – Gazok? Hát, Jocó elég gaz tud lenni néha, de annyira azért nem tud elnyomni engem.
Amikor megkérdezték Jézustól, milyen a mennyek országa, így beszélt róla: „Hasonló az a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet. Hasonló a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt”.
Isten szava olyan, mint a mag. Itt, a hittanon Ákos is hallotta Isten üzenetét. De valamiért nem érdekli. Talán fontosabbak a többiek. Vagy nem volt elég érdekes neki a hittanóra. Nem tudjuk. Úgy tűnik, hogy most nem sikerült ez a magvetés. De tudod, mi a jó? – Menyus a fejét rázta. – Hogy a magot újra el lehet vetni.
Istennek nem született több gyermeke Jézuson kívül. Így lehet az, hogy bár Jézusnak voltak féltestvérei, Istennek mégis egyszülött fia. Igen, de hogyan lehetséges az, hogy valakinek Isten az apukája? Ezt kérdezte Mária is, amikor Isten elküldte hozzá Gábriel angyalt Jézus születésének ígéretével.
Olyan jót játszottunk Renivel, hogy teljesen felvidult. Alig várom, hogy folytassuk. – Akkor most te nagyobb kincsre tettél szert, mint a Százerejű Happ – nevetett Boldi bácsi. – Nagyobb kincsre? – kérdezett vissza Menyus. – Reni barátságára – válaszolta a lelkész. – Ez olyan kincs, amit nem tud senki ellopni tőled. El se hagyhatod, és tönkre se fog menni, ha vigyázol rá. Igazi, mennyei kincs.
– Ha megpiszkálnád a magocskádat, lehet, hogy éppen elpusztítanád. Mert már mocorog benne az élet, és ha erőszakkal megbolygatod, akkor megsérülhet az a kis csíra, az a pici hajtás, ami elindult, hogy utat törjön a földön át a fény felé. A hited is így növekszik Isten országa felé. Nem lehet erőltetni, nem lehet meggyorsítani. A növekedést az Isten adja.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek.
– A fehér galamb mindig is a tisztaságot jelképezte. Ezért ábrázolták fehérnek azt az ősünket is, akit Nóé kiengedett a bárkából. Évszázadokkal ezelőtt is így volt.
A pásztor sem hagyta őrizetlenül a nyáját, amíg az elkóborolt barit kereste – magyarázta Boldi bá. – Neki is voltak segítői, vagy biztonságos helyre is bezárhatta őket. A Biblia erről nem beszél, mert nem ez a fontos. Hanem az: Isten nem hagyja, hogy elkóboroljunk. Jézus éppen azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Pontosan úgy, ahogyan te is megkerested Hopszlit, és mi is megkerestünk téged.
Szerinted mi az, ami egy apuka legfontosabb tulajdonsága? Az, hogy szeret, mindig számíthatsz rá, és hogy kitalálja még a gondolataidat is? Képzeld, az Atyaisten is pontosan ilyen! Istennél senki a világon nem szeret jobban! Annyira szeret, hogy Jézust, az egyszülött fiát is feláldozta érted. Mert ő a legeslegjobbat akarja neked.
Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket?
A jó pásztor életét adja a juhokért. – A pásztorok foglalkozása régen nem volt veszélytelen – magyarázta Boldi bá. – Izráelben nemcsak rókák és hiénák, hanem farkasok, oroszlánok vagy akár medvék is leselkedhettek a nyájra. A jó pásztor annyira szereti az övéit, hogy még az életét is feláldozza, hogy megmentse őket.
– Jézus korában mindenki ismerte ezt a növényt. Tudták, a pici magból hatalmas növény nő. Magasabb lesz, mint az ember, akkora, mint egy fa. A mustár magját nagyon szerették a madarak, ezért gyakran fészket raktak a növény ágai között. Ezért hasonlította Jézus a mennyek országát a mustármaghoz, amely nagyon picike ugyan, de hatalmas fává nő, és a madarak fészket raknak rajta.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek.
Negyven napig esett az eső. Mit esett? Zuhogott! Mit zuhogott? Ömlött, szakadt, mintha csak a földre akarná zúdítani Isten az összes vizet, ami az égben van.
– És elkezdünk dagadni, mint a tészta? – kérdezte homlokát összeráncolva Menyus. – Ha mi nem is, de Isten szeretete biztosan – nevetett Boldi bá. – Mert nézd csak: te nagyon szereted a sós kiflit, és ezt a szeretetet meg akartad osztani a többiekkel. Isten szeretete „megdagadt” benned, és túlcsordult rajtad úgy, hogy másoknak is adni akartál belőle. Az ilyen dolgok jelentik azt, hogy Isten országa itt van mibennünk és közöttünk.
Isten nagyon szeret minket, és mindent megtesz értünk, akkor is, ha mi „elveszünk”, vagy elbújunk előle. Ha nem akarjuk magunkat megmutatni neki. Ő akkor is megkeres, felforgat mindent, és akármennyire szeretnénk is eltűnni a szeme elől, megtalál, mert fontosak vagyunk neki.
Ha egy pohár vízbe beleszórsz egy csipet sót, szabad szemmel nem látod meg a változást. Csak az ízén érzed, hogy más lett. Láthatatlanul keveredett el a vízzel, mégis megváltoztatta. A só fűszer, kevés is elég belőle. Ahogy Pál apostol mondja: „Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett.”
Fontos a segítés is. Nekünk is van testvérgyülekezetünk azokon a területeken, ahol a háború folyik. Éppen most szervezünk gyűjtést nekik. Ha gondolod, válogassátok át anyukáddal a ruháidat, játékaidat, és amit szívesen elküldesz a menekülteknek, azt hozzátok be a gyülekezetbe, eljuttatjuk nekik.
Ha jártok istentiszteletre, biztosan a szüleid is adakoznak, beledobják az adományukat a perselybe. Hogy mennyit, azt mindenki maga dönti el, hiszen az Úr a legkisebb adománynak is örül. Nem azt nézi, hogy mennyi pénzt adtál, hanem hogy milyen szívvel adtad. Mert ez számít igazán. Erre maga Jézus hívta fel a tanítványai figyelmét.
Jézus azt mondta, Istennek mi ugyanilyen fontosak vagyunk, és aggódva keres minket, amikor eltévedünk tőle. Persze ő bárányokról beszélt. Akkor nem igazán voltak olyan házi kedvencek a zsidó családokban, mint nálunk. Az állatok azonban ott éltek körülöttük, fontosak voltak, ők jelentették a megélhetést.
Először talán azt kellett volna rendbe tenned, amit te rontottál el. Tudod, Jézus mondott erre egy példázatot: Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, mikor a saját szemedben még a gerendát sem veszed észre? Vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a testvéred szeméből a szálkát.
– Nem is úgy értette Jézus, hogy mi, keresztyének sós ízűek vagyunk. Hanem olyanok vagyunk, mint a só: kicsik vagyunk, kevesen vagyunk, de az a kevés is elég, hogy más legyen körülöttünk a világ. Ahogy egy csipet só megízesíti a levest vagy finomabbá teszi a kiflit, úgy a keresztyéneknek is az a dolguk, hogy jobbá tegyék a világot.
Ömlött a zápor, jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. De aki nem figyel Jézusra, az olyan, mint a bolond ember, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek a házba; és az összedőlt, teljesen elpusztult.
– Renivel a Happokat gyűjtjük közösen, Rolival meg építünk... Ez szeretet volna? – Már hogyne volna. Hiszen olyan dolgokat csináltok együtt, amit mind a ketten szerettek. Ha jól ki akarsz jönni Rolival vagy a többiekkel, akkor viselkedj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled viselkedjenek. Mert Jézus is azt mondja: „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük...”
Erről ír a Biblia is. Hogy két út áll az ember előtt. A szélesen könnyű haladni, de nem biztos, hogy jó irányba visz. Mert a könnyen szerzett dolgok könnyen el is vesznek. És van a keskeny út, amelyik nehéz, amelyiken sokkal nehezebb végigmenni, de az örök életre vezet. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják.
„Amikor a lányaim iskolások voltak, nagy divat volt, hogy a legjobb barátok karkötőt készítettek egymásnak. Nagyon klassz, ha az embernek van jó barátja, ha meg több, az még jobb. Jézus idejében ugyan nem létezett barátságkarkötő, de jó barátok igen. Olyan barátok, akik kitartanak, mindent megtesznek egymásért, még ha a környezetük ezt ferde szemmel nézi is.”
De az Úristen nem azért adta ezt az ajándékot az apostoloknak, hogy a fociról beszélgessenek, hanem hogy mindenkinek el tudják mondani Jézus történetét. Mert pünkösdre nagyon sok ember érkezett Jeruzsálembe, sokféle helyről, és sokféle nyelvet beszéltek. Isten azt akarta, és azt akarja ma is, hogy mindenki megismerje az ő szeretetét.
Örülhetünk, hogy manapság az orvosok sokféle betegséget hatékonyan tudnak gyógyítani, és a kórházak olyan eszközökkel vannak ellátva, amelyek Jézus korában csodaszámba mentek volna. A bibliai időkben nem voltak mentőautók, kórházak. A fertőző betegséget nem is az orvosok vagy a javasemberek állapították meg, hanem a papok.
A végső elválás fájdalmas és szomorú. Akkor is, ha idős szerettünk hal meg. Ám ha egy gyerek, az elképzelhetetlenül szörnyű lehet a szüleinek. Ma már szerencsére ritkábban történik meg ez, ám Jézus korában sokkal több gyerek halt meg, mint manapság. Mert nem ismerték olyan jól a betegségeket, nem voltak igazán hatékony gyógyszerek, de még kórházak sem.
Elindult Jézus felé. Csak őt látta, rá figyelt. De hirtelen észrevette, milyen nagyok a hullámok. Megijedt, és azonnal süllyedni kezdett. – Uram, ments meg! – kiáltotta. Jézus kinyújtotta a kezét, és megragadta őt. – Ej, Péter! Miért kételkedtél? – mondta. Amint beszálltak a hajóba, elült a szél. A hajóban levők pedig leborultak Jézus előtt: – Te valóban Isten Fia vagy!
– Van egy nyelv, amin mindenki ért. És amit mindenki tud „beszélni”. – Tényleg? – vidámodott meg Menyus. – És milyen nyelv az? – Egy titkos nyelv. A szeretet nyelve. A szeretetet mindenki érti. Viszont ha nincs bennünk szeretet, mindegy, milyen nyelven beszélünk. Ha szeretet nincs bennünk, akkor olyanok leszünk, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom, amely szépen szól, de nincs benne melegség, érzés.
– Tudod, Pál apostol erről mást gondol. Azt mondja: „ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok”. Szerintem nem sok szeretet volt benned, amikor odatolakodtál Oleg elé. Inkább csak önzés, nem?
– Egész foglalkozás alatt, bármit csinált, mindig leszidtad. – Mert olyan béna volt. – Nem volt béna, csak kisebb, mint te, és nem tud mindent olyan ügyesen megcsinálni. Mondd csak, mi lenne, ha a szüleid mindig leszidnának, ha valami nem sikerül elsőre? – Áááá – legyintett Menyus –, ők sose tennének ilyet. – Persze, mert szeretnek. És a szeretet türelmes.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek.
– Már akkor is tartottak házi galambokat, olyannyira, hogy a szegényebbek az Úrnak galambot vagy gerlét vittek áldozatul, ami valószínűleg fehér volt. A fehér galamb másutt is szerepel a Bibliában...
„...És őelőtte jár Illés lelkével...” – jutott eszébe Erzsébetnek Gábriel angyal üzenete. Sokat gondolkodott ezen a félmondaton. Arra jutott, hogy a gyermeke a Messiás útkészítője lesz. És most! Most, amikor a magzat meghallotta Mária köszöntését, azonnal ugrálni kezdett a hasában az örömtől. Akkor nem lehet más, mint hogy Mária hordozza a méhében a Messiást!
– Hát az úgy volt, hogy elcseréltem az összes Happomat a Reni százerejű Happjára. Mert a százerejű mindent legyőz. A jegeset, a tüzeset, a gyógyulósat. Mindent. És azt gondoltam, hogyha enyém lesz a százerejű Happ, akkor majd milyen jókat fogok játszani. De egy Happal nem lehet igazán jól játszani.
– Persze – bólogatott Tilda –, szívesen kölcsönadom. Addig meg nálam lehet a tüzes, ugye? – Hááát… Öööö… – A szeretet jóságos – szólalt meg halkan Bogi néni. – Ami jelentheti azt is, hogy jószívű. Mint Reni meg Tilda… – Meg én! – kiáltotta Menyus, és Tilda markába nyomta a tüzes Happot. – De azért vigyázz rá, jó?!?
– És milyen jól tetted, Menyus! – simogatta meg a kisfiú fejét Bogi néni. – Mert bizony, ha valakit szeretünk, akkor azzal megosztjuk, amink van. Mert a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. – Mi az, hogy kérkedik? Meg fuvalkodik? Felfújja magát, mint a béka? – kérdezte Tilda. – Olyasmi. Azt jelenti, hogy ha szeretünk valakit, akkor nem dicsekszünk előtte. Még akkor sem, ha éppen most van a szülinapunk!
– Akkor kibékültetek? Kint maradhat a rajzod, Tilda? – Háááát… – húzta fel a vállát a kislány – a béke, az rendben van. De a rajzomat inkább vedd le. Nem akarom, hogy más is csúfoljon. – Áááá, nem fog senki! Mert én megvédelek! Elmondom mindenkinek, hogy nemcsak hétpettyes katicák vannak a világon, hanem nagyon-nagyon sokféle. Ötpettyes és narancssárga is!
– Segítettem volna neki egyébként is, hiszen szeretem. – És a szeretet nem keresi a maga hasznát (1Kor 13,5), hanem önzetlenül segít, igaz, Menyus? – Hát persze – bólogatott a kisfiú. – De ha a segítésért jár egy kis busahernyó, akkor sokkal könnyebb.
Jézus így szólt a tanítványaihoz: – Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba! – A tanítványok nem akartak hinni a szemüknek. Mert az is csoda volt, hogy öt kenyérből és két halból ilyen rengeteg embert jóltartottak. De hogy a maradék is tizenkét kosarat töltött meg, az a csodák csodája.
Egy-egy hegyi ösvényen vagy földúton lépésről lépésre győzöd le a távolságot, közben jól megfigyelheted a tájat, a felhők mozgását, a virágokat, a növényeket, a pillangókat és az apró rovarokat is. Egy ilyen túrán valahogy lecsendesedik az ember lelke, jobban tud figyelni Istenre is. Sok olyan kérdés is felmerülhet benne, amely a hétköznapok forgatagában eszébe sem jut.
A bibliai időkben a lakodalom egy teljes hétig tartott, és a kisebb településeken illendő volt a falu apraja-nagyját is meghívni. Ilyen falu volt Kána, ahol egy napon menyegzőre készülődtek. Máriát és a fiát, Jézust is meghívták, neki pedig a tanítványai is ott voltak. – A csoda azért van, hogy higgyetek. Nem a borban, hanem abban, aki a vizet borrá tudja változtatni – gondolta Jézus.
A régi időkben is költöztek az emberek, és ilyenkor vitték magukkal a legfontosabb tárgyaikat. Ám amikor Jézus elhívta a tanítványait, minden másként működött. Nem kellettek bőröndök, hátizsákok, papírdobozok, nem kellett batyu.
Nem az a legfontosabb a bizonyítványodban, hogy jeles lettél-e vagy közepes, hogy kaptál-e dicséretet valamelyik tárgyból, vagy épp csak hogy sikerült teljesíteni a követelményeket. Hanem az, hogy megtettél-e minden tőled telhetőt, mennyit fáradoztál, tanultál azért az értékelésért, amely a bizonyítványodban áll.
Aki figyel Jézus szavára, és úgy él, ahogy ő Isten akarata szerint mondja, hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott és a kősziklára alapozott. Aki hallja Jézus beszédét, de nem törődik vele, hogy aszerint éljen, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre vagy homokra építette a házát. Amikor jött az árvíz, beleütközött a falakba az áradat, és azonnal összeomlott a ház, teljesen elpusztult.
A Galileai-tó környékén, ahol Jézus is élt, az emberek mindennapi táplálékát jelentette a hal, és nem fogtak ki sokkal többet, mint amennyit megettek vagy eladtak. Nem is halásztak ilyen hatalmas kerítőhálókkal, hiszen a hajóik is jóval kisebbek voltak. Jobbára éjszaka dolgoztak, mert a halak akkor jöttek föl a tó mélyéről a víz színére.
A fény nagy érték volt, vigyáztak rá, és arra is, a lámpás minél inkább bevilágítsa a szobát, ezért magas helyre rakták. Erről szól Jézus egyik Igéje: „Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot” (Lk 11,33). Jézus itt arról is beszél, hogy a test lámpása a szem.
A bibliai időkben nem voltak mentőautók, kórházak, és az orvosok sem tudtak annyi mindent, mint manapság. Mi történt akkor a balesetet szenvedővel? Bizony, a járókelők jó szándékára és hozzáértésére volt utalva, ami sajnos nem mindig működött. Ez történt azzal a férfival is, aki Jeruzsálemből Jerikóba tartott. Veszélyes út volt ez, meredeken vezetett le a hegyek között, ahol ráadásul rablók is bujkáltak.
Az igazi kincs a mennyek országa, amiért érdemes mindent feláldozni. A földi kincseket, vagyont, gazdagságot. Ha a többiek bolondnak néznek vagy kicsúfolnak amiatt, hogy a mennyei kincseket gyűjtögeted, akkor is megéri. Ezért ad Jézus ilyen tanácsot: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti...”.
Amikor kivonultak Egyiptomból, kovásztalan kenyeret vittek magukkal és készítettek útközben, ha tábort ütöttek. Ott nem volt mód a kovász gondozására, a kelesztésre. De Isten velük volt, ő gondoskodott arról, hogy kenyerük legyen. Mannát adott, amely pótolta a lisztet, nem kellett hozzá kovász.
A nagymami mondta neki, hogy felesleges ránk haragudnia, hiszen csak gyerekek vagyunk. Meg egyébként is az unokái, úgyhogy jobban teszi, ha nem haragszik, hanem szeret bennünket. Úgyhogy jobb, ha nem kiabál velünk állandóan. – Ebben a nagymamátoknak teljesen igaza van. Pál apostol is azt mondta, hogy a szeretet nem gerjed haragra.
Akinél jó földbe hullik a mag, az hallja és érti az Igét, és termést hoz: ki százannyit., ki hatvanannyit, ki harmincannyit. Mint ahogy a te kiskertedbe elvetett mag is bő termést hoz, ha jól gondozod. Sokszorosát termi egyetlen mag is, amit elültettél. De ehhez sok-sok munkára van szükség, és Istentől áldott, jó időre.
Pedig a nagyi szerint tök rendes gyerekei vannak Kunigunda néninek – szólt közbe Tilda is. – Csak ő mindig a rosszat látja mindenben. Mondta is neki a nagyi, hogy a szeretet nem rója fel a rosszat. De hiába, Kunigunda néni csak legyintett, hogy szeretet, ugyan, szeretet, és csak folytatta tovább.
– Dehogy haragszom – nevetett Bogi néni. – Nem akartál te rosszat, csak egy kicsit összekeverted a valóságot meg amit elképzeltél. De igaz, ami igaz, eléggé meglepődtem azon, amiket meséltél. Annak viszont nagyon örültem, hogy kiderült az igazság. Mert tudjátok, a szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.
Ha valakit szeretünk, akkor nem arra figyelünk, milyen rosszaságot tett, nem hánytorgatjuk fel, nem beszélünk róla, ha nem muszáj. Olyan ez, mint a sebtapasz. Lefedjük vele a sebet, hogy ne fertőződjön el. A szeretet is ilyen. Elfedi a rosszat, hogy eszünkbe se jusson, és csak a jóra tudjunk odafigyelni.
– Ó, ti balgák! – szólt az idegen. – Hát nem hisztek a prófétáknak? Hiszen már megírták, mindezeket el kell szenvednie Krisztusnak. – És tanította őket, amíg Emmausba értek. Kleopásék szinte itták a szavait. A szívük repesett az örömtől. De csak akkor ismerték fel Jézust, amikor asztalhoz telepedett velük, a kenyeret megáldotta, megtörte, és nekik adta.
– Hiszen te mondtad, hogy a szeretet mindent hisz. – Igen, de nem azt mondtam, hogy hiszékeny. Az Ige nem arról szól, hogy a szeretet minden butaságot elhisz. Hanem inkább arról, hogy hiszünk és bízunk egymásban. – Pontosan erről van szó! – kiáltott fel Menyus. – Én bízom Kendében! Hogy tiszta jófejségből figyelmeztetett.
Régen virágokkal dísztették fel ilyenkor a templomokat, innen a virágvasárnap neve. Azt gondolhatnánk, Jézus lába elé is virágokat szórtak a bevonulásakor. Csakhogy ez nem így volt. Pedig Izráelben is nyílt a nárcisz, a liliom a mezőn, de akkoriban másként ünnepeltek. Jézus tudta, Jeruzsálem népe nagyon várja őt. Azt is, e napra mindig emlékezni fognak.
– A szeretet mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. Úgy gondolom, hamar meg fogod szeretni az iskolát, és akkor sokkal könnyebb lesz eltűrni a kellemetlenségeket. – Mint a pad meg a csengő? – Igen – bólintott Bogi néni –, és van egy másik jó hírem. Nem is az enyém, hanem Pál apostolé, aki azt mondta, hogy a reménység nem szégyenít meg. Még az iskolában sem!
– Értem – bólintott komolyan a lelkésznő. – Mert hiába veszekedtetek, mégis barátok voltatok. Szerettétek egymást. És a szeretet soha el nem múlik (1Kor 13,8). Lehet, hogy most nem egy iskolába jártok, de ha újra találkoznátok, biztosan ugyanolyan jót játszanátok, mint régen. – Igen – sóhajtott nagyot Menyus.
Dávid Saul halála után egész Izráel és Júda királya lett, és nagy építkezésbe fogott Jeruzsálemben. Gyönyörű palotát építtetett magának, de valami igencsak bántotta. – Én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig sátorban – töprengett, és ez valóban így volt. Dávid nagyon szerette Istent, és elhatározta, hogy templomot építtet Isten ládájának.
A Biblia korában is előfordult, hogy valaki a ruhájával dicsekedett. Persze akkor még egészen másként öltöztek az emberek. Nem léteztek ruhaboltok, butikok, plázák, csak piacok, ahol kelméket is árultak. Ennek ellenére az asszonyok többnyire otthon szőtték meg a ruhának való alapanyagokat, és maguk is varrták a család ruháit.
Egyiptomban is rengetegféle péksüteményt és kenyeret készítettek már több ezer évvel ezelőtt is. A fáraók sírjaiban is találtak ilyen ételmaradványokat a régészek. A fáraók Egyiptom királyai voltak, és kincsekkel meg mindenféle finomságokkal rakták tele a sírkamráikat.
Ha valakinek segítünk, természetesnek tartjuk, hogy nem várunk viszonzást. Ha mi kerülünk bajba, akkor viszont jólesik, ha mások segítenek nekünk. Ám ez sajnos nem mindig van így. Dáviddal is megtörtént egy furcsa eset, amikor valakivel jót tett, és az rosszal fizetett érte.
Dávidnak, Isai fiának jócskán volt ideje gyakorolni a parittyázást. Emlékszel? Ő az a fiú, akit Sámuel királlyá kent. De a királyságának még nem jött el az ideje. Időnként ugyan behívatta Saul király a palotába, mert szépen hárfázott, de leginkább otthon őrizte az apja juhait.
Jókebednek nem volt más választása. Vízre bocsátotta Mózest a kosárban, és imádkozott Istenhez, hogy mentse meg a fiát. És Isten meg is tette. Mert hiába akarta elpusztítani a fáraó kegyetlensége a gyermeket, hiába akarták elnyelni a Nílus habjai vagy felfalni a krokodilok és a vízilovak, Mózes biztonságban volt a kosárban.
Mózesnek is volt egy esete a levetett saruval. Persze nem kisbabakorában, amikor az anyukája berakta a kosárba, és Istenben bízva a Nílus vizére tette. Nem volt más választása, meg akarta menteni gyermekét az egyiptomi katonáktól. Isten gondoskodott is a kis Mózesről, mert terve volt vele.
Egyszer Sámuel próféta is elrendelt egy sorakozót! Maga elé hívta Isai fiait, és sorba állította őket. De nem párosával, nem is tornasorba, hanem születésük szerint: a legidősebb állt a sor elején, utána következett a másodszülött, és így tovább. Persze Sámuel, nem tornaórát akart tartani Isai fiainak. Ki akarta választani közülük, ki lesz Izráel királya.
Mózes Isten parancsára ráütött botjával a Nílusra, és az vérré vált. Ekkor már megijedt a fáraó, de azért makacs volt, nem engedte el az izráelitákat. Tíz csapással kellett sújtania Istennek Egyiptomot, hogy végre elengedje a zsidókat. De aztán csak meggondolta magát, és üldözőbe vette őket.
A Sínai-félsziget pusztáin nem sok fű terem, nincsenek fasorok, víz is alig. Kietlen kősivatag a puszta, ahol csak néhány csenevész bokor és fácska él meg, és nehéz ivóvízhez jutni. De Kánaánba, ahová Isten parancsára Mózes vezette a népet, csak a pusztán keresztül vitt az út. A magukkal hozott eleség azonban hamar elfogyott...
Az ószövetségi időkben is sokféle zeneszerszámot használtak a zsidók, volt egy szent hangszerük is, a sófár. Egyszerűen kürtnek nevezhetnénk, de nem hasonlított ahhoz, amilyennek ma ismerjük e hangszert. Kosok szarvából készült, nem fújhatta meg akárki, csak a papok vagy a léviták, akik a vallási ceremóniákat végezték.
Akkoriban a zsidóknak a szamarak voltak a fő közlekedési és teherhordó eszközeik. Olyan szerepet töltöttek be, mint ma a motor, az autó meg a teherautó. Ha valaki gazdálkodik, ma is elképzelhető, hogy több járműve van. A szamarak eltűnése olyan volt Saul apjának, mintha a gépjárművei tűnnének el egy mai gazdálkodó családnak.
A barik szőrét lenyírták, ez a gyapjú, amelyet azután megtisztítottak, megfontak és megszőttek az asszonyok. Így volt ez nálunk, Magyarországon, és Izráelben, a bibliai időkben is. A birkák ott legelésztek a domboldalakon, gyapjú is akadt minden háznál. És ha hiszed, ha nem, Isten egyszer üzent egy gyapjúfürt által.
A forró nap után mindenki odarohant a vízhez, mert nagyon szomjasak voltak. Volt, aki négykézlábra állt, úgy ivott. Mások csak letérdeltek, a tenyerükbe merítették a vizet, és úgy emelték a szájukhoz, hogy a szomjukat oltsák.
Amikor Gedeon visszatért a táborába, már tudta, mit kell tennie. A háromszáz embert három csapatra osztotta, mindenkinek a kezébe egy-egy kürtöt meg fáklyát adott, amelyek fényét egy-egy cserépfazékban rejtették el. Amikor az ellenség táborához értek, megfújták a kürtöket, és összetörték a kezükben levő cserépfazekakat.
Nyilván a királyt nem lehet kiszámolóval vagy kockadobással megválasztani. Ez jóval fontosabb feladat annál. Így hát Izráel vénei elmentek Sámuelhez, hogy a segítségét kérjék. Mert a kis Sámuel, aki egykor a silói szentélyben szolgált Éli főpap mellett, felnőtt, és nemcsak Izráel bírája lett, hanem Isten prófétája is, aki az ő üzeneteit tolmácsolja a népnek.
Élt egy kisfiú az izráeli Córában, akinek sohasem vágták le a haját. Sámson ő tudta, jó oka van erre az édesanyjának. Születését egy angyal jelentette be neki: tudom, eddig nem született gyermeked de Isten másként gondolja. Fiút szülsz. Ne érje annak borotva a fejét, mert Istennek szentelt názír lesz az a gyermek már anyja méhében.
Istennek is voltak futárjai, akik az üzeneteit vitték el az embereknek. Nem akármilyen futárok, hanem mennyei lények: az angyalok. Persze Isten csak a fontos ügyekben küldte el az angyalokat az emberekhez. És nem feltétlenül királyokhoz, uralkodókhoz vagy gazdag emberekhez, hanem azokhoz, akiket valamilyen különleges feladattal akart megbízni.
A bibliai időkben nem voltak telefonok, ébresztőórák sem. Általában a nap állása alapján állapították meg az időt. Persze nem percre pontosan, hanem csak úgy nagyjából. Innen van a szólás is, hogy delelőre jár az idő. Aludni is akkor mentek, amikor lement a nap, és akkor keltek fel, amikor hajnalodott.
Ez igen régi szokás, talán onnan ered, hogy amikor harcoltak vagy párbajoztak egymással a férfiak, a csata végeztével letették a kardjukat, és fegyvertelen jobb kezüket nyújtották egymásnak a békekötés jeleként. Az ószövetségi időkben viszont furcsa jele volt annak, ha a férfiak megegyeztek egymással: levették az egyik sarujukat, és odaadták a másiknak.
A bibliai időkben az utazás nehézkes és költséges volt, ráadásul veszélyes is. Máriának és a férjének, Józsefnek sem volt más választása, mint hogy elutazzanak Betlehembe, ahonnan József családja származott. Mária szomorúan kezdett hozzá a csomagoláshoz. Hamarosan megszületik a kisfia, akit nagyon vártak Józseffel. Mindent előkészítettek a születésére.
A bibliai időkben a gyerekeknek nem voltak könyveik. De sokat meséltek nekik a szüleik, főleg a régi idők nagy hőseiről, közöttük Sámsonról is. Ezek a történetek szájról szájra, apáról fiúra szálltak, ahogyan a fejtörők meg találós kérdések is, amelyek között szintén akadt olyan, amit Sámson talált ki.
A bibliai időkben még nem voltak ilyen gépek, hanem kézzel kellett levágni a gabonát. Ehhez sarlót használtak. Ez olyan, mint egy jó nagy konyhakés vagy kisebb kard, de félkörben meg van hajlítva a pengéje. Az arató fogott egy marokra való gabonát, levágta a száráról, majd a mögötte haladó asszonyok, lányok a levágott kalászokat kévébe kötötték.
A bibliai időkben a harci kocsikon természetesen nem volt gépfegyver, lánctalpuk sem lehetett, ám a bírák korában ezek hasonlóan félelmetes harci eszköznek számítottak, mint manapság a tankok. Sőt! Talán még félelmetesebbnek. Mert a zsidóknak ekkor még nem voltak harci szekereik, sőt még lovaik sem.
Isten legnagyobb ajándéka volt, hogy Jézus megszületett. De nem pont úgy, ahogy a népe várta. Jézus nemcsak a zsidókhoz jött, hanem a világ minden népéhez. Ezt akkor kevesen tudták elképzelni. De Isten hírül adta a fia születését a távoli vidéken, napkeleten élő bölcseknek is.
