Tavaly huszonhárom év szolgálat után nyugdíjba vonult. Szögre akasztja a lelkészi palástot?

Elmúltam hetvenéves, köteles vagyok nyugdíjba vonulni. A nyugdíjintézet automatikusan küldi a papírt, hogy mától kezdve nyugdíjas vagyok. Régebben volt rá lehetőség, hogy a presbitérium kérjen plusz két évet a lelkészének, de ma már nincs ilyen jogszabály. Nyugdíjazásom után bő fél évig még helyettes lelkésznek megtartott az esperes Verőcén, amíg az új lelkipásztor státusza jogerőre nem emelkedett. A palástot nem akasztom szögre, azóta is sok helyre hívnak szolgálni. Voltam már többek között Cegléden, Kosdon, most pedig Érdligetre hívtak. Nyilvánvalóan nem szeretnék olyan tempóban és annyit dolgozni, mint korábban. Az egészségem már nem húszéves, nem is ötven. Amit jó szívvel, szeretettel meg tudok tenni, azt megteszem.

A Tiszta Forrás Alapítványt feleségével, Márkusné Láng Ilonával együtt alapították 1992-ben. Miért döntöttek a szervezet megalapítása mellett?

Elkötelezettség és elhívás volt a Tiszta Forrás Alapítvány létrehozása. Harminchat éves koromban én is mérhetetlen nyomorúságba kerültem az életemben, mindenem elúszott. Család, munka, minden. Gyakorlatilag hajléktalanná váltam, és e mögött többek között ott volt az alkohol is. Ebben az állapotomban találtam oda Krisztushoz. Átéltem azt, amit Ézsaiás is hirdetett, hogy Isten a szabadító. Az alkohol olyan probléma, amelyből nincs gyógyulás, csak Krisztus általi szabadulás. A lelki szabadítás lényege, hogy a felhalmozott bűneim nyomorúságától Jézus Krisztus megszabadít, ha leteszem azt a keresztje alá. Én is ezt képviselem, harminchárom éve egy kortyot sem ittam. Az a magasság, ahova én eljutottam a mélységből, hatalmas dolog.

Saját szabadulása vezetett végül az alapítvány létrehozásához?

Igen. Ha az Isten Igéje engem megerősített, Krisztus szava szó szerint meggyógyított, akkor én kötelezettséggel tartozom az Istennek a hasonlóan nyomorultakkal szemben. Amikor Krisztus szabadítását átéli valaki és megszabadul, az nagyon jó érzés. A megszabadított elindul a Jézushoz vezető úton, amelyen egy alkoholgondokkal küzdő embernek háromszor-négyszer annyi kísértéssel kell szembenéznie, mint akinek nincs ilyen gondja. A diabolosz nem könnyen engedi el az embert. Az Úr Jézus megszabadít, de megtanulni nem fogyasztani és a kísértésnek ellenállni, azt nekem kell. Engem Isten megerősített, és ez a megerősítés a mai napig tart.

Hogyan került a lelkészi pályára?

Későn érő típus vagyok. Szoktam mondani, hogy van olyan ember, akinek tizennyolc-húsz éves korában nő be a feje lágya, van, akinek harminchat-harmincnyolc évesen, és akad olyan, akinek hetvenévesen. Én a középsőbe tartoztam. Tizennyolc éves koromban édesanyám kérdezte meg tőlem, hogy akarok-e pap lenni. Mondtam, hogy a Biblia szerint az elsőszülött fiúnak illik menni az Istent szolgálni, én már nem megyek. Miska bátyám végül három cikluson keresztül volt püspök a Dunántúlon.

Megszabadításom után, amikor az idősebb Balog Zoltán látta, hogy megtaláltam Istent, rutinos pap lévén megkérdezte: – Nem gondolod, hogy neked a teológiára kellene menned? – Ekkor harminchat éves voltam. Emlékeztem, hogy Jónásnak is kétszer mondta Isten, hogy menjen Ninivébe. Először ellenkező irányba ment, aztán ahogyan belekerült a cethal gyomrába, úgy kerültem bele én is a mélységbe. Amikor kidobott onnan a cethal, és javasolták, hogy menjek a teológiára, úgy adtam be a jelentkezésemet, mint a kisangyal. Tudtam, hogy Istennel nem lehet játszani. Így indult.