... valósul meg az a szép ígéret, amelyet János levelében olvasunk? „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá…” (1Jn 3,2) Túl nagy álom ez, hiszen azzá sem tudunk válni, amit célul tűztünk magunk elé nagykorúságunk érlelődése idején. Az apostol azonban határozott identitást ad, és még tovább, a jövőbe mutatva, reményteljes ígéretet.

Szilveszter éjszakáján sok embert lehetett látni mindenütt. Az utcákon, tereken mulatoztak, álarcokat és rikítóan színes, nevetséges parókákat tettek magukra. Idegen, eltérő és felismerhetetlen külsőt adtak maguknak, mássá lettek, mint amilyenek valójában. Talán azért, mert nincsenek megelégedve magukkal? Nem boldogok azzal, amilyenek, valami takargatnivalójuk van? Szeretnének más emberek lenni?

Az ige szerint a mi önazonosságunk, legsajátosabb valóságunk az, hogy Isten gyermekei vagyunk. Nem mi valósítjuk meg magunkon, hanem Istentől kaptuk ajándékba a teremtésben. Ahogy a születésünket sem mi visszük véghez, az újjászületést is Isten Lelke végzi el bennünk. Ő nem tagad meg minket, akkor sem, ha betegek vagyunk, ha bűnbe esünk, ha megcsúfoljuk ezt a méltóságot. Identitásunk megmarad. Ha Isten gyermekei vagyunk, akkor egyszülött Fiának, Jézusnak testvérei is, mert örökbefogadott minket. Akármilyen állapotban vagyunk – kórházi ágyon, betegségben, sikerekben, kudarcok között, összetörve, és nem tudjuk, mi lesz velünk, hogyan tovább – vigasztal mindenkit: Isten bőséggel árasztja ránk szeretetét, gyermekei vagyunk. Ez önbizalmat és tartást adhat. Nem kell örökké leszegett fejjel, szégyenkezve járni. Szabad bátran mások szemébe nézni: „Tudom, kihez tartozom.”

Mégis a mi felelősségünk, hogyan. Ne azt nézzük, hogy más mennyire törte össze Isten képét és dicsőségét, a saját bukásainkkal, újrakezdésünkkel és fejlődésünkkel törődjünk! Látszik-e rajtunk, hogy mint rangot hordozzuk Isten gyermekeinek önazonosságát? Mivé leszünk? Nyilvánvaló lesz-e egyszer, hogy hasonlóvá lettünk Jézus Krisztushoz? Karácsonykor azt hirdetjük, hogy Jézus hozzánk hasonlóvá lett. Olyan lett, mint mi: olyan testet vett magára, olyan sorsot, olyan emberlétet, amilyen a miénk – kivéve a bűnt.

Ha Jézusra figyelünk, őt követjük mindenben, akkor szeretnénk olyanná lenni, mint ő. Méltóságunk és identitásunk az, hogy most Isten gyermekei vagyunk. Hivatásunk és reménységünk, hogy Jézus Krisztushoz hasonlóvá leszünk. Nagyszerű újévi program!