Egy régi anekdota szerint az erények egyszer találkozót tartottak. Elsőnek a bátorság érkezett meg a helyszínre, majd a hősiesség követte, és régi ismerősként üdvözölték egymást. Ezek után sorban jöttek: a szelídség üdvözölve a türelmet, majd az erő a gyengédséget, a szeretet a megértést, a hit a bizalmat, a hűség a kitartást. Majd utánuk jött a jó cselekedet. Ezután érkezett meg az utolsó vendég is, és üdvözölni akarta a jó cselekedetet, de az értetlenül fogadta a számára idegen vendég közeledését. „Nem ismerjük egymást” – mondta ridegen és elfordult. Ez az utolsó vendég a hála volt.

E régi anekdota fellelhető napjainkban is: a jó cselekedet és a hála nem ismerik egymást. Modern világunkban szinte kiveszőben van a hála. Egyre jobban kiszorítja az üzleti világ, a kölcsönösség mértékének aprólékos méricskélése, az érdekek könyörtelen harca, amely néha kegyességi életünket is áthatja. A mai ember sok mindent természetesnek tart, és ami jó történik az életében, azt könnyen elfelejti.