Március nyolcadikáról azoknak, akiket nem Zoltánnak hívnak, vagy nincsen ilyen nevű rokonuk, ismerősük, akit ekkor felköszönthetnének, leginkább a nemzetközi nőnap juthat eszébe. „Kommunista ünnep” – hangoztatta mindig egyik református rokonom a hetvenes-nyolcvanas években, majd még később is, ezáltal felmentve magát a szürkésbarna papírba csomagolt virágok „kötelező” vásárlása alól.

Mi, a család nőtagjai elfogadtuk ezt az indoklást – a felnőttek amúgy is kaptak a munkahelyükön egy-egy szál szegfűt vagy gerberát, amelyet aztán otthon vázába tettek, és kornyadozásig tologattak ide-oda. Édesanyám elmagyarázta nekem, hogy ez valójában régi nemzetközi ünnep, nyugaton is számontartják, és nem volt mindig felsőbb utasításra megtartandó, ezért kicsit sántít a kedves családtag kijelentése, de gyerekként nem is nagyon izgatott az egész, hiszen csokoládét kapni sokkal kellemesebb, és ahhoz nem kell még a nőnap sem.