Lukács evangélista különös hangsúlyt helyez azokra a társadalmi csoportokra, amelyek az evangélium megírásának korában a perifériára szorultak. Pozitív és követendő példaként mutatja be az olvasóknak például a Jézust követő asszonyokat (Lk 8,1–3), a kisgyermek hitét (Lk 18,17), az irgalmas samaritánust (Lk 10,25–37), a szegény Lázárt (Lk 16,19–31). Ez utóbbi történet heti bibliai szakaszaink sorában is megtalálható, szinte az egész fejezet (Lk 16) a gazdagsággal és a gazdagok kérdésével foglalkozik, amit a gazdag és Lázár példázata zár le.

Ez az egyetlen példázat az evangéliumokban, amelyben személynév szerepel. Lázár jelentése magyarul: Isten megsegít. Egy gazdag és egy szegény ember élettörténete a tanítás kiindulópontja. A gazdag „bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett” (Lk 16,19), a szegény pedig csak „azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal” (Lk 16,21). A végtelen, részvéttelen gazdagság és az embertelen szegénység párhuzamos világa égbekiáltó igazságtalanság. Mindketten meghalnak, csakhogy amíg Lázár az angyalok által felvitetik Ábrahám kebelére, addig a gazdag a pokolba, a gyötrelmek helyére kerül.

A példázat szerint Lázár egyetlen szót sem szól, csak Ábrahám és a gazdag beszélget egymással. A gazdag tisztelettudóan atyjának nevezi Ábrahámot, de rá kell döbbennie, hogy számára nincs remény, mert a földi életben nem vette észre az irgalomra szoruló Lázárt. Nem hallgatott sem Mózesre, sem a prófétákra, pedig az ő tanításukat, Isten igéjét szombatról szombatra hallotta a zsinagógában.

A gazdag életében még változtathatott volna a tettein, de a nagy átmenet után ez már nem lehetséges. „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” (Zsid 4,7)