Jákób a sátra előtt állt, és az utat kémlelte. De az üres volt, nem közeledett rajta senki. Igazság szerint az aggastyán tudta, hogy még nem érkezhetnek haza a fiai. Egyiptom messze van, több hét, míg ideérnek. Ha hazaérnek egyáltalán.

– Nem kellett volna elengednem őket – tépelődött magában nemegyszer. – Elveszítettem Józsefet, és most Benjámint is el fogom veszíteni. Pedig most már ő nekem a legkedvesebb – törölt ki egy könnycseppet a szeméből. Eszébe jutott Ráhel, József és Benjámin anyja. Az ő legkedvesebb felesége, élete egyetlen szerelme. Mostanra nem maradt más utána, csak Benjámin. Úgy érezte, ha a Ráheltől született kisebbik fiát is elveszíti, megszakad a szíve.

– Pedig milyen szép férfivá serdült – gondolta Jákób, ahogy felidézte Benjámin sudár alakját. Mert bár ő volt a legkisebb, már ő is férfivá érett. Jákób látta az arcán Ráhel kedves vonásait, testalkata pedig Józsefre emlékeztette. Öröm volt neki még ránézni is. Most meg… Lehet, hogy soha többé nem látja újra. De nem volt mit tenni, az éhínség nőtt, muszáj volt elengedni a fiúkat Egyiptomba, hogy gabonát hozzanak, és tudta, ennek az a feltétele, hogy magukkal vigyék Benjámint.

A fiúk indulása után nehezen teltek a napok, még nehezebben a hetek. Jákób naponta többször is aggódva kémlelte az utat, jönnek-e már. És amikor végre megérkeztek, még nagyobb örömet hoztak, mint amit Jákób remélhetett volna:

– József él! József él! – kiáltozták nagy örömmel. Jákób nem akart hinni a fülének:

– Micsoda? Tán a nap sütötte meg a fejeteket, hogy ilyeneket beszéltek?

De a fiúk boldogan mesélték el, hogy a kormányzó bizony nem más, mint a testvérük, József. Jákób egy pillanatra megtántorodott, aztán magához intette a fiait:

– Hogy lehet ez? Mondjatok el mindent!

Mit volt mit tenni, be kellett vallaniuk, mit tettek József ellen. Jákób villámló tekintettel nézett a fiaira, akik már felnőtt férfiak voltak ugyan, mégis úgy érezték, hogy elsüllyednek szégyenükben.

– De ez az Úr akarata volt… – hebegett Naftáli. Jákób kétkedve ráncolta össze homlokát. Júda mentegetőzve válaszolt:

– Ezt maga József mondta nekünk, amikor leleplezte, hogy ki ő valójában!

– Mit mondott? – kérdezte Jákób, és látszott, hogy nem nagyon hisz a fiainak.

– Azt, hogy „ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok” – bizonygatta Rúben. – Mert bizony József meghívott minket magához Egyiptomba! Elsősorban téged, apánk, és mindnyájunkat feleségestül, gyerekestül, mindenestül!

Túl sok volt ez Jákóbnak egyszerre. Először az aggodalom, most meg ez a nagy öröm, hogy nemcsak Benjámint kapta vissza, hanem még József is él… Él! És hamarosan láthatja őt!

Este, amikor feljöttek a csillagok, Jákób kiállt a sátra elé, és hosszan imádkozott Izráel Istenéhez. Aki egyetlen és örök, és aki megígérte Ábrahámnak, hogy annyi utóda lesz a földön, mint égen a csillag. Aki képes a rosszat jóra fordítani. Akinek megvan a jó terve az ő népével. Akinek a nevében hamarosan útra kelnek, és elindulnak Egyiptom földjére.